A furfangos francia filmes fenegyerek fergeteges és frappáns falfirkát forgatott, ami nemcsak Dalí, hanem Buñuel előtti hommage is – de hát a kettő (andalúziai) egykutya.
123 éve született a spanyol-mexikói (és nem kicsit francia is) rendezőlegenda, a filmtörténet megkerülhetetlen figuráinak egyike, don Luis Buñuel Portolés. Podcastunk friss adásában az ő életművébe kukkantuk be.
„Szegény Mexikó, oly távol van Istentől, de közel az Egyesült Államokhoz”. A Porfirio Díaz mexikói elnöknek tulajdonított, de valószínűleg inkább egy történész-újságírótól származó megállapítás tökéletesen körülírja, hogy a történelem során milyen kapcsolat állt fenn a két észak-amerikai ország1 között. Az sem lehet kétséges, hogy kettejük közül melyiknek származott több hátránya a szomszédi viszonyból. Elsősorban történelmi, politikai és gazdasági téren beszélhetünk viharos kétszáz évről, de Mexikó filmkultúrája sem ismerhető meg anélkül, hogy ne kerüljön szóba az északi „nagy testvér” hatása.
Az animált életrajzi- és/vagy dokumentumfilmek egy viszonylag szűk rétegterületét képezik az animáció műfajának, bár korántsem olyan ritkák, mint gondolnánk: csak az idei, 32 tételes Oscar-shortlisten három ilyen zsánerű alkotás is található. Ezek közül a 17. budapesti Anilogue animációs maraton egészestés versenyprogramjában műsorra tűzött Buñuel a teknősök labirintusában a megosztó spanyol rendezőóriásnak, Luis Buñuelnek állít emléket.
Ismeri valaki Tarkovszkij üzbég krimijét vagy Bergman kémfilmjét? Netalán hallott-e arról, hogy Antonioni csatát dirigált egy szégyentelenül pocsék peplumban, amelynek legnagyobb értéke Anita Ekberg dekoltázsának látványa? Az archívumok mélyén meglepően ócska módon összefércelt alkotásokat lehet fellelni, amelyekben a filmművészet legnagyobb alkotóinak nem felismerhető kézjegyeit őrzik.
A buñueli filmfolyam 1960-as évtizede a meg-megtorpanó, nem lineáris – azaz nem csúcsra avagy nem örvénybe vezető – pályát bejáró nők felől is leírható. Bár anakronisztikus és képzavaros is ilyet írni, de ezek a nők akár egy szárnyasoltár tábláinak a főszereplői is lehetnének, avagy egy szeriális (s épp ezért végnélküli) képfolyam labirintusában bolyongva is találkozhatnának egymással.
