Fiume arcában tükröződik a 20. század – Igor Bezinović: Fiume o morte! / Fiume vagy halál!

2026. január 29. – írta Forró Boldizsár

Már az ott élők közül is kevesen tudják, de Fiumét – vagy mai nevén Rijekát – az első világháború után elfoglalta és önálló városállammá nyilvánította a kor legelismertebb olasz költője, Mussolini egyik első példaképe. A másfél évig tartó pünkösdi királyság történetét dolgozza fel Igor Bezinović számos díjjal kitüntetett, formabontó dokumentumfilmje.

Nem fűzfa – Simón Mesa Soto: Un poeta

2025. május 21. – írta Jakab-Benke Nándor

[Cannes 2025] Vadászat-szerű történet Kolumbiából, ami nemcsak igazságérzetünket, hanem empátia-izmainkat is megdolgoztatja.

Gyermekké tettél – Rózsa Gábor: Reménytelenül – József Attila Pszichoanalízise

2025. április 16. – írta Gondos Borbála

Életrajzi dráma készült a költőről, aki egész népét (nem középiskolás fokon) tanította. József Attila, a nemzet nagyja, a kötelező tananyag olyannyira fontos kultúránkban, hogy a magyar költészet napját az ő születésének évfordulójára tűztük ki. Ilyen esetben a nagyvásznas megszemélyesítésnek két útja van: kultusz- és mítoszerősítés – vagy művészetbe csomagolt igazság.

Mémesített főhajtás egy különc költőnő előtt – Alena Smith: Dickinson

2019. december 26. – írta Rácz Viktória

Emily Dickinson nevéről az embereknek általában annyi szokott eszébe jutni, hogy ő az egyik legnagyobb amerikai költőnő, aki a szülőházában, hajadonként halt meg, közel kétezer publikálatlan verset hagyva maga után. Az Apple TV+ Dickinson című sorozata is ezekkel a tényekkel nyit, majd fenekestül felforgatja azt a képet, ami a címszereplőről alakult ki a fejünkben.

Is that all there is? – Harmony Korine: The Beach Bum / Túltolva

2019. március 28. – írta György Szidónia

A Túltolva egy provokatív, életigenlő, hibátlanul összerakott hangulatfilm, amelyben McConaughey egy rózsaszín köntösben mindenkit levesz a lábáról, ha hajlandók vagyunk szemet hunyni néhány morális kérdőjel felett.

Ezt láttuk a 17. TIFF-en 5. – Giant; Dovlatov; Figaros Wolves; Love and Bullets

2018. május 30. – írta Jakab-Benke Nándor, Ferenczi Szilárd, Németh Szabolcs Előd, Tóth Gödri Iringó

Ma óriásos nap van: egy óriási trip Németországból, egy olasz film az óriási főtéri vásznon, egy orosz költőóriás hányattatott sorsa – és egy szó szerinti óriás Baszkföldről.

Díszköltészet és unalom – Pablo Larraín: Neruda

2017. augusztus 30. – írta Szabó R. Ádám

Történelmi szereplőkről életrajzi filmet készíteni rizikós dolog, az ilyesfajta filmek sokszor abba a hibába esnek, hogy túlságosan ragaszkodnak a saját maguk által gondolt mondanivalójukhoz, és teszik mindezt adott történelmi személy valós életrajzának a kárára (pl. Oliver Stone szinte bármelyik biopicje, de leginkább a Nixon), és legtöbbször ömlengős, saját fontosságában arrogánsan magabiztos, háromórás eposzok születnek belőlük.

Sűrítés és eltolás – Abel Ferrara: Pasolini

2015. május 26. – írta Gregus Zoltán

Ferrara filmje Pasolini utolsó napjának eseményeit követi 1975. november 2.-án bekövetkező haláláig. A lineáris történetvezetésbe a félbemaradt művek nyers felidézését sűríti, ami egy fantázia-kollázs képzetét kelti, és bár felmenti a szerzőt az alól, hogy sajátos látásmódot kínáljon a gyilkosság körülményeiről, mégsem elég hiteles.

Szakadj meg, szív! – Jane Campion: Bright Star / Fényes csillag

2010. december 29. – írta Kovács Patrik

A költő-életrajzban (Egy angyal az asztalomnál) és a kosztümös koridézésben (Zongoralecke, Egy hölgy arcképe) egyaránt járatos Jane Campion látszólag nem kockáztatott sokat, amikor az angol romantika lángeszű poétafejedelme, John Keats utolsó éveit csomagolta cellulózba. Azonban ahelyett, hogy igyekezne a nyomorgó zseni veséjébe látni, inkább szenvelgő hősszerelmest farigcsál belőle, aki szelíden nyúlik el a széplelkű varrólányként halálosan egysíkú Abbie Cornish párnás ölén. Szecessziós-romantikus nyáltenger a javából.

A név kötelez – Walter Carvalho: Budapest

2010. május 10. – írta Jankovics Márton

Nyilván eklektikus arculata miatt válhatott Budapest a nemzetközi filmipar egyik legfoglalkoztatottabb dublőr-városává, mely hol Berlinnek, hol Párizsnak, hol Rómának adja ki magát a vásznon. Most azonban vége az alakoskodásnak, fővárosunk végre kilép a takarásból – nagy kár, hogy ezt épp egy harmatgyönge melodrámában teszi.