Az Egy férfi és egy nő (Un homme et une femme) című kultuszfilm folytatásán dolgozik Claude Lelouch az egykori főszereplőkkel, a 86 éves Anouk Aimée-val és a 87 éves Jean-Louis Trintignant-al.
A Happy End nem kevés társadalomkritikával és iróniával átitatott szatíra, amely ötvözi Haneke korábbi műveit, ahogy a tőle megszokott jellemzőit is, de a korábbiakhoz képest igazán újat nem mutat.
Csoda történt: az Európai Filmakadémia vezetősége felébredt álmából és beismerte, hogy az európai film igenis válságban van. Megerősítette e revelációt az idei harmatos felhozatal is. Michael Haneke és Tudor Giurgiu győzött, Till Attila vesztett a Málta szigetén rendezett ceremónián.
A csodált és rettegett osztrák rendező új filmjében bizonyos szempontból ugyanaz a kilátástalanság uralkodik, mint eddigi alkotásaiban, a Szerelem mégis különleges stációja a dermesztően hideg hanekei életműnek. Az emberi lét kegyetlen alaptónusa itt sincs eltagadva, ám az igazán őszinte érzelmek ezúttal egy súlycsoportban indulnak a szenvtelenséggel.
Vannak „egyfilmes” rendezők. Akik egyszer telibe találnak, s aztán évtizedekig élnek korszakos jelentőségű filmremekük renoméjából. Egész pályafutása során az Egy férfi és egy nő fényében, vagy talán árnyékában (ez megítélés kérdése) ténykedett az Oscar-díjas Claude Lelouch. A 75 éves filmkészítő életműdíjat kapott a kolozsvári Transilvania Filmfesztiválon. Ez alkalomból adott villáminterjút a Filmtettnek.
Az elidegenedés, a fenyegetettség érzése, az elnyomás, az érzéketlenség, a felelőtlen gonoszkodás és brutalitás határozzák meg történeteit. Hivatásos „felkavaró”, aki hideg, metsző élességű mozgókép-dolgozatait mérnöki precizitással dolgozza ki. Az Oscart ugyan nem kapta meg A fehér szalagért, „csak” a cannes-i Arany Pálmát és az Európai Filmdíjat, de ez nem változtat a tényen: Haneke Európa egyik legfontosabb (és legfrusztrálóbb) szerzői filmese.