Vannak „egyfilmes” rendezők. Akik egyszer telibe találnak, s aztán évtizedekig élnek korszakos jelentőségű filmremekük renoméjából. Egész pályafutása során az Egy férfi és egy nő fényében, vagy talán árnyékában (ez megítélés kérdése) ténykedett az Oscar-díjas Claude Lelouch. A 75 éves filmkészítő életműdíjat kapott a kolozsvári Transilvania Filmfesztiválon. Ez alkalomból adott villáminterjút a Filmtettnek.
Sem előtte, sem utána nem tudta megközelíteni, pláne felülmúlni e mestermunka művészi kiválóságát és világi sikerét. Pedig szorgosan dolgozott, 45 filmet rendezett azóta, még romantikus filmje folytatását is elkészítette 20 év múltán.
A nouvelle vague-hoz csak szegről-végről kötődő közönségfilmesek közé tartozott Philip De Broca, Jean-Paul Rappeneau, Claude Pinoteau és Claude Sautet mellett. Bikácsy Gergely a „giccs artistájának” nevezte, aki a „kellemesség filmesztétikáját” gyúrta ki fülbemászó filmslágereivel és könnyen emészthető, happy enddel elvarrt történeteivel a hétköznapi emberekről. (Bolond Pierrot moziba megy, 1992)
Leghíresebb filmjét díszvetítésen láthattuk Kolozsváron. Változott a szerelem az Egy férfi és egy nő (1966) készítése óta?
Nem hinném. Az én nézőpontom sem változott a szerelmet illetően. Csak a világ változott. Új korosztályok jöttek, elkényeztetett generációk, melyek már nem ismerik a háború borzalmait és a nélkülözést. Bár emlékszem a háború élményére, tulajdonképpen én is elkényeztetett lettem. A gyerekeim pedig már végképp el vannak kapatva. Nincs élményük a szenvedésről. És a fiatalok egyre inkább ilyenek. Már nem képesek sírni. Csak a szerelem és a szenvedély változatlan. Ezt az internet sem módosíthatja.
Igaz, hogy a francia filmiparban Ön valósította meg először a „product placementet” a gyakorlatban?
Ez tévedés, habár mindenki ezt hiszi rólam. Nem kaptunk pénzt azért, mert Mustangon furikáztak a főszereplőim. Az más kérdés, hogy az autó nagyon népszerű lett, és miután az Egy férfi és egy nőben látható volt, rengeteget eladtak belőle. De ebből nem származott anyagi előnyünk.
Egy deauville-i látogatása során vetődött fel önben a történet...
Igen. Nem volt sok pénzünk, ezért úgy döntöttünk, a bensőket egy helyen, a Grand Hotelben vesszük fel. Csak átrendezzük a szobákat, hogy ne tűnjön fel, ugyanott vagyunk.
Tartja a kapcsolatot Jean-Louis Trintignant-nal?
Hogyne. Nemrég beszéltünk telefonon. Felette is eljárt az idő, és egyúttal érettebb lett. Nagyon örültem, hogy új filmje nyert Cannes-ban. (Michael Haneke: Amour – K.L.)
Hogyan emlékszik az Oscar-gálára? Az Egy férfi és egy nő két aranyszobrot is kapott 1967-ben.
A díjkiosztó ünnepség álomszerűnek tűnt. A legjobb idegen nyelvű film és a legjobb forgatókönyv kategóriában nyertünk. (Lelouch-t rendezőként is jelölték, Aimée-t pedig női főszereplőként – K.L.) Oly sok híres ember volt ott, és rengetegen készítettek fényképeket rólam. Minden olyan gyorsan történt. Olyan volt, mint amikor süket az ember: nem igazán érti, mi zajlik körülötte. Csak két-három nappal később kerültem abba az állapotba, hogy kellő distanciával reflektálni tudjak a történtekre.
