Keserű vattacukor – Peter Jackson: The Lovely Bones / Komfortos mennyország

2010. március 10. – írta Jankovics Márton

Peter Jackson alaposan melléfogott a Komfortos mennyországgal. Hiába a veretes alapmű, a CGI-mázzal bevont, szirupos túlvilággiccs és a csökevényes thriller-szál szerencsétlen nászából egy zavarbaejtően érdektelen alkotás született.

Aranylövedék – Kathryn Bigelow: The Hurt Locker / A bombák földjén

2010. január 27. – írta Pálos Máté

Az utóbbi évek háborús témájú filmjei a pátosz, a moralizálás és brutalitás változó mértékű vegyítésével más-más műfaji szűrőn keresztül közelítettek a háborúhoz, elég csak a Bőrnyakúakra (2005), az Elah völgyébenre (2007), vagy a Gyávák és hősökre (2007) gondolnunk. De egyik film sem tett olyan erős állítást, mint A bombák földjén első képkockáján olvasható felirat: „a háború drog, és az akciók feszültsége halálos függőséghez vezet”.

Rémálom az Elm utcában... a végéig? – Freddy Krueger 25 éves 2.

2009. november 16. – írta Németh Barnabás

A New Line meggazdagodott és ma már Hollywood nagy stúdiói közé tartozik, köszönhetően Freddy Kruegernek, mert ahogy a bennfentes körökben emlegetik, „ezt a házat Freddy építette”. Folytatjuk a filmtörténet egyik legismertebb horrorikonjának történetét.

Rémálom az Elm utcában... a kezdetektől – Freddy Krueger 25 éves 1.

2009. november 13. – írta Németh Barnabás

Egy poros, rég elhagyatottan álló kazánházban vagyunk. A málladozó roncsok között rég nem járt már ember, most mégis van itt valaki. Az arcát nem látjuk, csak égési sebektől heges kezét pillantjuk meg, amint egy kesztyűért nyúl. A megkurtított ujjrészek helyére hatalmas, macskakaromhoz hasonlatos pengéket illeszt, és a kezére húzza az elkészült fegyvert.

Negyedszerre is eljön a Kaszás – David R. Ellis: The Final Destination / A végső állomás 3D

2009. szeptember 16. – írta Németh Barnabás

A hollywoodi konzum-filmkészítés egyik előnye az lehet, hogy a néző már a film megtekintése előtt pontosan tudja, mire kell számítani. Persze még így is előfordul, hogy kellemetlen, avagy épphogy kellemes meglepetés éri a kedves jegyvásárlót, de ezúttal ilyesmitől nem kell tartani: A végső állomás 3D pontosan ugyanolyan, mint az ezt megelőző három rész, leszámítva azt az aprócska tényezőt, hogy az újdonság varázsa már régen elszállt.

Az emberélet értéke – Steve McQueen: Hunger / Éhség

2009. június 2. – írta Jakab-Benke Nándor

Steve McQueen filmje a bebörtönzött IRA-tagoknak állít emléket, de ez az emlék mentes a hasonszőrű filmek szomorkásan epikus, mitizáló hangulatától. Az Éhség az idei TIFF egyik legbrutálisabb filmje, egy gyomorforgató tour de force, egy fájdalommaraton, aminek nincs díjeső a végén, csak szenvedés.

A halál fiai – Sopsits Árpád: A hetedik kör

2009. február 4. – írta Ritter György

A gyermeki ártatlanság közhelyes jelképe sok különböző műfajú filmben lopta már be magát a közönség szívébe. A nagyszemű cseperedők sötét oldalait bemutató opusok rendszerint provokatívra és megdöbbentőre sikerülnek. Sopsits Árpád A hetedik kör című filmje is erre játszik rá. Azonban a gyermeki gonoszságról szóló munkája inkább meghökkentő tévés mű, mint provokatív mozidráma.

Három és fél perc – Forgács Péter: Saját halál

2008. október 13. – írta Zsigmond Adél

[kritikaíró pályázat] Mindjárt az elején leszögeznék két dolgot. Az egyik: amikor először megnéztem ezt a filmet, émelyegtem. És nem azért, mert rossz volt, de erről majd később. A másik: soha nem gondoltam volna, hogy Nádas Péter Saját halál című elbeszélését filmre lehet vinni.

„I am Shiva, the god of death.” – Tony Gilroy: Michael Clayton

2008. március 18. – írta Katona Linda

Komor hangulat, komoly emberek, feszes helyzetek két órán át. Nyugodt, higgadt tempó, mégis magával ragadó izgalom, mesteri számítás, mely feszült kíváncsiságot szül. Film a harcról, a hitről, az újjászületésről. Harc a létért, az igazságért, a jövőért. Hit az emberekben, az újrakezdésben, a jóban. Újjászületés.

Anya halálára – Dennis Lee: Fireflies in The Garden

2008. február 12. – írta Zágoni Balázs

[Berlinale 2008] Dennis Lee filmjének megnézése után felmerülhet bennünk a kérdés: egy fiatal, névtelen rendező, egy rövidfilm-forgatókönyvvel és rendezéssel a háta mögött, hogyan tud meggyőzni olyan sztárokat, mint Julia Roberts, Emily Watson, Carrie-Anne Moss vagy Willem Dafoe, hogy első nagyjátékfilmjében játsszanak?