Fedél nélkül – Louis-Julien Petit: Les invisibles / A láthatatlanok

2020. április 27. – írta Rácz Viktória

A budapesti távmozikban debütált az utóbbi évek egyik legnépszerűbb francia vígjátéka, ami megérdemelné, hogy a magyar mozikban is az Életrevalókhoz hasonló nézettséget érjen el. A láthatatlanokat érzékenyítő tanórákon lehetne vetíteni, de nem azért, mert oktató hangnemben értekezne a hajléktalankérdésről, hanem mert megmutatja azt, amit a társadalom gyakran elfelejt: hogy ők ugyanolyan emberek, mint mi.

Több, mint bűnös élvezet – Jason Eisener: Hobo with a Shotgun

2011. július 26. – írta Kovács Patrik

Valamikor az új évezred hajnalán mutatkozott meg teljes vértezetében az a posztmodern áramlat, amely viszonylagos stiláris hűséggel, mégis csúfondáros modorban, sokszor önreflexív eszközökkel imitálja az exploitation-beszédmódot, napjainkban pedig a grindhouse-film éli kisebb reneszánszát. Robert Rodriguez Machetéhez hasonlóan Jason Eisener nosztalgikus mészárszéke is kamu-trailerként szökkent szárba, csak ebben a rendező geronto-western elemeket kever pavlovi ingereket kiváltó splatter-esztétikával – és persze a trend védjegyének számító játékos irónia sem marad el.

„A föl-föl­do­bott kő” – Incze Ág­nes: Ran­de­vú

2006. október 15. – írta Deák Sárosi László

A kisebb balesetet szenvedett Norbitól a kolontos, hajléktalan nő elcsen néhány tárgyat, köztük az útlevelét. Rózsika a sánta lovagtól pár falatot tulajdonít el, ő pedig Rózsikát üti le, rabolja ki. Norbi, a vagány motoros gyerek egy egész nap keresi birkatürelemmel az útlevelét három furcsa nő társaságában. Miután meglelik a sánta lovagot, ő a számára legtermészetesebbnek tűnő módon egy ötezresért visszavásárolja tőle az útlevelét. Az pedig idéz neki Ady Föl-földobott kőjéből, de hiába.

A filmmágus rendező csodái – Kim Ki-duk: Bin-jip – Lopakodó lelkek

2006. március 20. – írta Ilyés István (Iván)

Heidegger arra tanít bennünket, hogy az életbe való kíméletlen belevetettségünk ellenére mégis volna mód arra, hogy költőien „lakozzon” az ember, hogy ne vétse el az egzisztenciáját, hogy a dolgokat nem csak önmaga felé fordítva, a környezetével való viszonyban éljen. A főszereplő mintha ennek találná meg egy ironikus-poétikus módját.

Olcsó közhelyek luxuskivitelben – Ragályi Elemér: Csudafilm

2005. szeptember 15. – írta Kárpáti György

Amikor az Apám beájulna című magyar filmet Krétán forgatták, a producer Kálomista Gábor egy, a hegytetején lévő hotelra bökött, mondván, évek óta ott nyaral a családjával, s milyen jó lenne, ha ott is készítenének majdan egy filmet. Nagyjából így született meg a Csudafilm ötlete, néhányan a stábból ugyanis megjegyezték a kijelentést, s egy évvel később már el is készült a helyszínen egy újabb magyar közönségfilm.

Sokkoló anyag lesz? – Mennyit bír a celluloid? Filmszemle és tudományos konferencia – Budapesti Módszertani Szociális Központ, 2004. február 26-27.

2004. április 15. – írta Valuska László

A Palantír Film Vizuális Antropológiai Alapítvány és az Anthropolis Antropológiai Közhasznú Egyesület szervezésében életre hívott filmszemle és tudományos konferencia azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa a hajléktalan emberek média-reprezentációját, és beszélgetést kezdeményezzen róla. Kulturális antropológusok, szociális munkások, szociológusok, filmrendezők beszélgettek két napon keresztül árról, hogy „Mennyit bír a celluloid?".