Egy ember az örökkévalóságnak – Richard Attenborough: Gandhi, 1982

2010. december 3. – írta Kovács Patrik

A 80-as évek első felében csupa tabudöntögető biopic járult az Amerikai Filmakadémia ítélőszéke elé: Az elefántembert, a Dühöngő bikát, az Amadeust és többi, máig klasszikusnak tartott társait a tisztes döntőbizottság hol szűkmarkúan, hol egész gálánsan fogadta. Richard Attenborough Gandhi-életrajza viszont szinte kikövetelte magának 8 Oscarját gigantomán stílusával és ortodox elbeszélésmódjával: kockáin az öreguras történelemóra köt házasságot a hitelesen tálalt embermesével.

Jack Kevorkian története Al Pacinóval – Barry Levinson: You Don’t Know Jack / Dr. Halál

2010. június 22. – írta Virginás Andrea

A You Don't Know Jack című, 2010-es HBO-produkciónak nincs valódi hírverése (hisz alapvetően tévére kalibrált), egyelőre nincs (elő)története sem (túl kevés idő telt el az áprilisi bemutató óta), ám van benne s körülötte néhány olyan húzónév (a rendező, Barry Levinson, s a színészek közül Al Pacino, Susan Sarandon, John Goodman), akik érdekessé tehetik a produkciót.

Életrajzi visszaemlékezés Pasoliniról

2010. május 10. – írta a szerk.

Pier Paolo Pasoliniról, az egyetemes filmművészet egyik jeles olasz képviselőjéről magyarul eddig semmiféle életrajzi visszaemlékezés nem látott napvilágot. Az Európa könyvkiadó Életek & Művek című sorozata most ezt a hiányt pótolja. (Új Szó)

A rendkívüliség hagyományos dicsérete – Gus Van Sant: Milk

2009. február 25. – írta Pálos Máté

Úgy látszik, a filmek stílusa menthetetlenül hasonul a főhős tevékenységéhez: a közéleti személyiségeket, politikusokat középpontba állító biopic-ek stílusjátékok helyett a tárgyilagossághoz és dokumentarista hangvételhez vonzódnak. Gus Van Sant kísérletező kedvű alkotások után (Gerry, Elefánt, Az utolsó napok) egy életrajzi filmmel próbál beférkőzni az akadémia kegyeibe.

Életu(n)tak? – Todd Haynes: I’m not there – Bob Dylan életei

2008. október 10. – írta Ritter György

[kritikaíró pályázat] Todd Haynes amerikai, félig-meddig független filmes pályája legalább annyira sokszínű, mint az I’m Not There hősének, a pop-költő Bob Dylannek. A csokorba gyűjtött panoptikum mozgókép, a 60-as években berobbanó zenész ikon világait igyekszik megrajzolni, tagadva a biopic mozi összes sallangját.

Variációk egy legendára – Todd Haynes: I'm Not There – Bob Dylan életei

2008. október 10. – írta Jankovics Márton

Todd Haynes nem megoldani akarja a Dylant övező rejtélyt, hanem minden ellentmondásával együtt elénk tárni. A leghíresebb dalok születésének kínosan egyszerű pszichológiai indoklása is teljesen hiányzik a filmből. Ami viszont van helyettük: 135 percnyi bolyongás Dylan személyiségének útvesztőiben.

Egy Janus-arcú életrajzi film – Todd Haynes: I'm Not There – Bob Dylan életei

2008. május 22. – írta Blos-Jáni Melinda

Sosem hallgattam agyon Bob Dylan muzsikáját, nincs meg egyik albuma sem. A zenész életrajzából inspirálódott film történetmesélési és stiláris eljárásai azonban nem pótolják a témában tájékozatlanoknak a hiányzó biográfiai és zenei információkat. Az I’m Not There ugyanis szándékosan kerüli azokat a konvenciókat, amelyekre a zenész-életrajzi filmek már megtanítottak nekünk.