Tíz évvel legutóbbi – nem túl sikeres – munkája, a 2012-ben, Cannes-ban éjféli vetítésként bemutatott Dracula 3D után egy vak nő drámájával tér vissza a vásznakra a giallo mestere.
Tavaly a 40. évfordulóra 4K-felújításban porolták le Dario Argento 1977-es kult-klasszikusát, a Sóhajokat (Suspiria). Idén augusztusban pedig a 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be a Szólíts a neveden című filmjéért Oscar-díjra jelölt Luca Guadagnino rendezésében a film azonos című, de az eredetinél egy órával hosszabb újragondolását.
A horror a 70-es években készült kasszasikereknek köszönhetően fokozatosan átáramlott a fősodorba, egyre kevésbé volt szégyen A-kategóriás sztárnak szerepet vállalnia ilyen műfajú darabban. Ahogy egyre jövedelmezőbb üzletté vált, a horrorfilm többé nem lepukkant grindhouse-mozikban, hanem patinás filmszínházakban termelte nyereséget, hogy aztán ismét másodvonalba süllyedjen a 90-es évekre. Folytatjuk 12 évvel ezelőtt félbehagyott horrorfilm-történetünket.
Az ünnepélyes 65. évforduló kevéssé sikerült ünnepélyesre, és ez nem a fesztivál hibája, sokkal inkább a mostoha időjárásnak tudható be. Ritkán hallani olyat, hogy Cannes-ban az idő gyakoribb beszédtéma, mint a filmek, de idén az egész fesztivál hangulatára rányomta bélyegét a sok eső és a borús, hűvös időjárás. A vége felé felcsillant a remény néhány napsugár formájában, de aztán a záró eseményre ismételten, minden addiginál hevesebben, szakadt a nyakunkba az ég. A filmekre viszont nem lehet panasz.
Májusban kezdi háromdimenziós Drakula-filmje forgatását Dario Argento. A horror olasz mestere a torinói nemzetközi melegfilm-fesztiválon árult el néhány további részletet az előkészület alatt álló produkcióról. (MTI)
1977-re Dario Argento a giallo mellett a horror zsánerében is letett egy megkerülhetetlen alapművet, és négy évtizedes munkássága alapján elmondható, hogy a Mélyvörös és a Sóhajok volt a csúcs, ami után filmjeinek színvonala csökkenni kezdett. A nyolcvanas években még kikerült néhány mestermű a keze alól, az utóbbi két évtizedben viszont kevés vállalható filmet készített.
Az idén 70 éves Dario Argentót gyakran nevezik az „olasz Hitchcocknak”, pedig filmjeik között legalább annyi a különbség, mint a hasonlóság. A suspense mesterének legendás precizitással optimalizált közönségfilmjeivel szemben Argento önnön pszichéjének legmélyére indul kínzó és kalandos felfedezőútra, rémálomszerű egotripjei így inkább gyermekkori kedvencéhez, E. A. Poe-hoz teszik hasonlatossá.
Dario Argento a Giallóval majdnem vegytiszta műfajfilmet igyekezett kikísérletezni a laboratóriumában. Míg a gyilkos fehérítővel mossa tisztára áldozatait, addig az olasz rendező a film minden aspektusára olyan erőltetetten próbálja ráhúzni a műfaj legfőbb ismérveit, hogy a Giallo már inkább filmesztétáknak mint átlagnézőknek készült.
