Bevándorlással kapcsolatos dokumentumfilmek kerestetnek

2009. április 23. – írta a szerk.

Az Európai Unió Integrációs Alapjának támogatása lehetővé tette a budapesti DocuArt számára, hogy megvásárolja néhány dokumentumfilm magyarországi terjesztési jogát. Olyan dokumentumfilmeket keresnek, melyek Magyarországra bevándoroltak életét mutatják be.

A legenda vége? – Clint Eastwood: Gran Torino

2009. április 21. – írta Gyenge Zsolt

Emléket, sőt emlékművet állít önmagának az amerikai film kultikus figurája, a szikár termetű, karcos jellemű, filmjeiben mindig a konzervatív Amerika értékrendjét megtestesítő Clint Eastwood. Állítólagos színészi hattyúdalát arra használta fel, hogy dicső módon eltemesse az általa oly már sokszor alakított karaktert, finoman utalva arra is, hogy az ilyen alakok fölött bizony eljárt már az idő.

A vaj a kenyérre – Diagonale 2009 (Graz, március 17–22.)

2009. március 27. – írta Buglya Zsófia

Köszönjük a vajat a kenyérre – mondta vasárnap a Diagonale idei díjazottjainak egyike, miután átvette az elismerést, s a vele járó párezer eurót. A német szólás magyarul is találó. A fesztiválok – a figyelem, a díjak – úgy kellenek a filmszakmának, mint vaj a kenyérre: az ízét adják – igaz, nem többek a felszínnél.

Emigrán-sokk – Csupó Gábor: Immigrants – Jóska menni Amerika

2008. november 4. – írta Varga Zorka

Ha Fritz Lang anno nem is készített filmet arról, hogy hogyan hagyta el Németországot, a 20. század utolsó éveiben a filmkészítők fokozatosan feltárták a vándorlás tapasztalatát, valamint azt, hogy miképp tud az ember a kultúrák határmezsgyéjén egyensúlyozva élni. Virsliajkú hősök, szexista poénok és vaskos viccek Csupó Gábor filmjében.

Transzszibériai vasút, nyugati pályaudvar – David Cronenberg: Eastern Promises / Gyilkos ígéretek

2008. február 14. – írta Ferenczi Szilárd

London. Szakadó eső. A városban, ahol sosem havazik, az arab borbély unokája borotvával nyiszálja egy orosz emigráns torkát, majd egy orosz tinédzser szülés közben vérzik el a műtőasztalon. David Cronenberg ezekkel a képekkel – két halálesettel és egy születéssel – nyitja erőszakos drámáját.

Éneklő producerek – Susan Stroman: The Producers / Producerek

2006. október 15. – írta Zsizsmann Erika

Mel Brooks A producerek című darabja (amelyből 1968-ben Oscar-díjas film is készült) úgy tűnik, reneszánszát éli. A Broadwayen nagy sikere volt, de eljutott a budapesti Madách Színházba is. Nem késlekedhetett tehát filmre való átültetése sem. Mel Brooks a rendezést ezúttal Susan Stromanra bízta, aki a színpadi változat koreográfusa is egyben.

Maradj otthon. Kérdőjellel – Paul Greengrass: United 93 / A United 93-as

2006. szeptember 15. – írta Szabó Géza

Híres kritikus poénkodik: annyira doku Paul Greengrass alkotása, hogy a légiirányítók szerepét nem színészek, hanem az érintettek játsszák. És hozzáteszi: az volna az igazi, ha az áldozatok is himself, herself módon jelenhetnének meg a stáblistán. Ennyit a jó ízlésről.

Soha többé? – Ken Loach: Ae Fond Kiss... / Még egy csók

2005. október 15. – írta Buzogány Klára

A Még egy csók elnyerte idén az Európai Unió legjobb filmjének járó César-díjat, ezen kívül tavaly besepert egy sereg kitüntetést, köztük egy berlinit, és egy Arany Medve jelöléssel is büszkélkedhet. Nos, aki elköveti azt a végzetes hibát, hogy a film megnézése előtt minderről tájékozódik, a vetítési időnek legalább az első egyharmadában meglehetősen csalódottan fogja bámulni a vásznat. Ken Loach filmjének az első fele ugyanis erőtlen, hollywoodi love story-nak tűnik.

Egy helyes szikh fiú? – Gurinder Chadha: Bend It Like Beckham / Csavard be, mint Beckham

2004. június 15. – írta Libor Anita

A lányos tinivígjátékok látszólag egyszerű receptjét követi az angol-amerikai-német koprodukcióban készült Csavard be, mint Beckham, ám csak első ránézésre hasonlíthat tengerentúli rokonaihoz.

E.T. és a három kívánság, avagy egy ír család viszontagságai Amerikában – Jim Sheridan: In America / Amerikában

2004. május 15. – írta Kolumbán Kinga

Írországról még mindig az a politikummal telített imázs él a köztudatban, aminek megteremtéséhez Hollywood is nagymértékben hozzájárult. Az utóbbi pár évtized filmtermésében már-már műfajjá nőtte ki magát az észak-írországi protestáns-katolikus konfliktust tárgyaló 'trouble-movie'. Ha még hozzáadjuk ehhez az egzotikus (manók lakta) zöld dombokat, az erős akcentust és a Michael Flatley féle népies dallamokat és táncokat, kiteljesedik a szigetországról alkotott képünk.