Ezt láttuk a 11. TIFF-en – 3. rész: Play, Monsieur Lazhar, A Simple Life / Tao jie, The Year of The Tiger / El año del tigre

2012. június 4. – írta Jakab-Benke Nándor, Ferenczi Szilárd, Nagy Boglárka, Oláh-Badi Levente

Östlund (Play) pimaszul realista filmnyelvet beszél, az ottfelejtett kamera dialektusában. A Monsieur Lazharban a két központi téma a gyász és a politikai menekültek életkörülményei. Az A Simple Life nagymamája öregotthonba vonul, s ott találkozik az elmúlással, és egy „bohém” idős férfinak köszönhetően a végtelen életakarással is. A kínai horoszkóp szerint 2010 a tigris éve volt, melyről úgy tartják, katasztrófát hozhat – válogatásunk utolsó filmjében ez be is igazolódik, ami a természetet, a társadalmat és a főszereplő lelki világát illeti.

Vászonravalók – Olivier Nakache, Eric Toledano: Intouchables / Életrevalók

2012. április 25. – írta Jakab-Benke Nándor

Hogyan lehet az, hogy egy jószerivel ismeretlen francia film akkora sikert arasson Európában, amire talán az Új-Hollywodként emlegetett amerikai reneszánsz (vagy inkább invázió) óta nem került sor? Az Életrevalókat ugyanis zabálják a franciák (máris minden idők harmadik legnézettebb filmje lett a moziban), de Németországban, Belgiumban, meg egyáltalán minden nyugat-európai országban tarolt – és most elkezdte honi sikerkörútját is: úgy tűnik, a tradicionálisan frankofon (de legalábbis frankofil) román közönség is szereti. Azt már hozzá sem fűzöm, hogy amerikai bemutató nélkül is (!) rákerült az IMDb 250-es toplistájára. Miképp lehet ennyire sikeres egy francia film? Úgy, hogy igazából hollywoodi.

Kikötői tündérek – Aki Kaurismäki: Le Havre / Kikötői történet

2012. január 10. – írta Békés Bálint

A nemzetközi porond számára lényegében a finn filmet jelentő Kaurismäki ezúttal is a lecsúszott szerencsétlenek közül választja hőseit, a Kikötői történet némileg mégis újdonság a pályán, finom nyitás egy valamivel populárisabb hangvétel irányába.

A lét elviselhető nehézsége – Alejandro González Iñárritu: Biutiful

2011. május 16. – írta Láng Orsolya

Ez a film a halálról szól. Ennélfogva az életről is. A halál mindenkiben közös, az életét mindenki úgy bonyolítja (le), ahogy tudja. Iñárritu filmjei, amellett, hogy mindannyiszor az egyéni sorsok mélyvizébe vetnek bennünket, a dolgok állásának szociális kontextusát sem mellőzik felvázolni – ilyen értelemben a Biutiful összetéveszthetetlenül Iñárritu-film.

Az élet furcsább – Jim Jarmusch: Stranger Than Paradise / Florida, a paradicsom

2010. december 9. – írta Bíró Noémi

[kritikaíró pályázat] Jim Jarmusch egy olyan minimalista komédiát tár elénk három felvonásban, mely 26 év után is átütő erővel bír. A történet egyszerű, és olyannyira jellemző a rendezőre: néhány „senkivel” nem történik semmi. És mégis, Jarmusch-nak sikerült egy olyan művet alkotnia, mely magába szippantja az embert, és csak nehezen engedi el.

A Boszporuszon át – Fatih Akin-portré 2.

2010. május 28. – írta Ruprech Dániel

A Fallal szemben című filmjével Akin szűkebbre állította fókuszát, közvetlenebbül ábrázolta saját tapasztalatait; a kettős identitást, „némettörökségét” vagy „töröknémetségét”. A „Szerelem, Halál és Ördög” címszavakkal jelzett témái keverednek nagyjátékfilmjeiben, hogy végül trilógiát alkothassanak, miközben kisjáték- és dokumentumfilmek továbbra is színesítik pályáját.

Török akcentus – Fatih Akin-portré 1.

2010. május 27. – írta Ruprech Dániel

„A semmiből jött, 20–21 évesen. 1993 végén jártunk. A helyesírása mindent alulmúlt, de teljesen mindegy volt. Volt valami szokatlan kisugárzása és hajlíthatatlan akaratereje a fiúnak.”¹ Így jellemezte Ralph Schwingel producer a Rövid és fájdalommentes forgatókönyvével felbukkanó, ma már népszerű német filmrendezőnek számító Fatih Akint, akinek Soul Kitchen című új filmjével nyitja kapuit az idei Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Kolozsváron.

Tévéfilm a vásznon – Delbert Mann: Marty, 1955

2009. szeptember 18. – írta Buzogány Klára

1965-ben csupa sztárparádét felvonultató film került az Amerikai Filmakadémia döntéshozóinak asztalára – legalábbis a legjobb filmért járó Oscar-szobrocskáért ilyenek küzdöttek meg¹, és a kiválasztott ötbe be sem került Elia Kazan Édentől keletre című munkája. Az év legjobb filmje címet pedig a sokáig csak televíziós sorozatok rendezőjeként ismert Delbert Mann első mozis rendezése nyerte el.

Bevándorlással kapcsolatos dokumentumfilmek kerestetnek

2009. április 23. – írta a szerk.

Az Európai Unió Integrációs Alapjának támogatása lehetővé tette a budapesti DocuArt számára, hogy megvásárolja néhány dokumentumfilm magyarországi terjesztési jogát. Olyan dokumentumfilmeket keresnek, melyek Magyarországra bevándoroltak életét mutatják be.

A legenda vége? – Clint Eastwood: Gran Torino

2009. április 21. – írta Gyenge Zsolt

Emléket, sőt emlékművet állít önmagának az amerikai film kultikus figurája, a szikár termetű, karcos jellemű, filmjeiben mindig a konzervatív Amerika értékrendjét megtestesítő Clint Eastwood. Állítólagos színészi hattyúdalát arra használta fel, hogy dicső módon eltemesse az általa oly már sokszor alakított karaktert, finoman utalva arra is, hogy az ilyen alakok fölött bizony eljárt már az idő.