Mert a szív lángzó szerv – Anthony Minghella: The English Patient / Az angol beteg, 1996

2017. május 6. – írta Sándor Anna

„Az árulások a háborúban gyermetegek a békeidőben elkövetett árulásainkhoz képest”* – írja a sivatagkutató Almásy László egy karácsonyi bonbon papírjára, míg a szeretőjére vár – és egyben meg is fogalmazza Az angol beteg egyik tételmondatát.

Az egyes számú film az egyes számú női detektívről – Anthony Minghella: The No. 1 Ladies' Detective Agency

2008. november 27. – írta Jakab-Benke Nándor

Az idén elhunyt brit színházi, tévés és filmes rendező Anthony Minghella egész életében komolyan vette az ecoi aforizmát, miszerint „egy klisé nevetséges, száz klisé megható”. Poszthumusz bemutatott filmjét, az Egyes számú női detektívügynökséget a couleur locale és a hozzá tartozó színészek egyszínű sokszínűsége emeli ki a salakból, s remélhetőleg a feledés karmai közül is.

Elhunyt Anthony Minghella

2008. március 19. – írta a szerk.

Műtéti komplikáció következtében kedden Londonban elhunyt Anthony Minghella Oscar-díjas brit rendező.

Hűvös vontatottság – Anthony Minghella: Cold Mountain / Hideghegy

2004. április 15. – írta Papp Sándor Zsigmond

Van itt egy film, amit nagyon kellene szeretni, hiszen már-már hazai termék. Feltéve, ha valami hazaivá válik pusztán attól a ténytől, hogy mondjuk a Kárpátokban forgatták, miközben a történetben azok Észak-Karolina hegyvidékévé növik ki magukat, azaz kábé olyan a hatás, amikor Budapestet látjuk viszont Kelet-Berlinként a Spy Game-ben.

Konzervatívak és újítók – A melodráma műfajtörténete 3/3.

2003. május 15. – írta Hungler Tímea

A melodráma műfajtörténetét tárgyaló sorozat utolsó részében napjainkig tekintjük át a zsáner fejlődésének újabb állomásait – ez idő alatt a műfaj jó néhány atavisztikus darabot szülve részben hű maradt hagyományaihoz, részben azonban a megújulás utáni vágyát jelezve, érzékenyen reagált a társadalmi változásokra, a nemi szerepek átalakulására és a szexuális forradalomra.

Filmadaptáció – Az irodalom és a film végtelen dialógusa

2003. február 15. – írta Dragon Zoltán

A filmadaptációk kritikai méltatásai többnyire azt vizsgálják, hogy a film hű maradt-e az irodalmi forrásszöveghez. Ez a megközelítés azon a problematikus feltételezésen alapul, hogy az irodalmi szöveg egy tökéletesen egységes, pontosan megfogalmazott, mondhatni „helyes” jelentést közvetít az olvasó felé, melyet a filmkészítő vagy felismer, és hitelesen átültet dolgozatába, vagy erőszakot követ el eme „szent” üzeneten, netalán vissza is él vele – és ennek az eredménye egy silánynak bélyegezhető adaptáció. A probléma ott kezdődik, hogy a kedves olvasónak (aki, ne feledjük, a filmkészítő is) vajon mihez is kellene hűnek lennie? A szöveg által közvetített üzenethez?

Meglepetések és klisék – Avagy mire táncol Hollywood?

2001. október 15. – írta Papp Sándor Zsigmond

Valljuk be, hadilábon állunk a filmzenével. Ha álmunkból verne fel a kultúrkommandó, nem biztos, hogy fejből elfütyülnénk a Rettenthetetlen vagy a Gladiátor zenéjét. Mintha a filmslágerek taktusai utcahossznyi hátránnyal indulnának a képekkel szemben. Időnként megveszünk egy-egy soundtracket, hogy lelkiismeretünket csillapítsuk valahogy, de azon túl csak a süket semmi. És akad néhány vakmerő, aki kapásból rávágja: Vangelis, James Horner, Hans Zimmer.

Egy elcserélt élet kínja és gyönyöre – Anthony Minghella: The Talented Mr. Ripley / A tehetséges Mr. Ripley

2000. augusztus 15. – írta Zudor Imola

Hogyan változtatja meg Tom Ripley életminőségét, egyéniségét és pozícióját abban a hierarchikus világrendben, amelyben behelyettesíthető fogaskerékből látszólag jelentős kulcsfigurává válik?