Brady Corbet nagyívű bevándorlótörténetként prezentált történelmi tablófilmje számos ideológiai és morális kérdést vet fel a holokauszt emlékezete kapcsán, a The Brutalist mégsem kínál többet a kollektív trauma egyoldalú felidézésénél.
Idén augusztus végén immár 81. alkalommal nyitotta meg a kapuit a Mostra Internazionale d’Arte Cinematografica Velencében. Rég nem tapasztalt, fullasztóan párás hőség várta a fesztiválozókat az idén kicsit talán lassabban és csendesebben induló fesztiválon, ahol az első napok sajtóvetítésein még foghíjasok voltak a széksorok.
Roman Polanski a filmművészet egyedi hangú, sokszínű és energikus, profi és öntudatos, eredeti és öntörvényű mestere, akinek az életútját egyik oldalról tragédiák és botrányok szegélyezik, a másikon díjak és trófeák tucatjai hevernek szanaszét, mert gazdájuk nem nagyon foglalkozik velük: inkább a következő filmje premierjére összpontosít 90 évesen is – és ki tudja, hány filmtervet forgat még a fejében.
A Szöszi elvileg az igazi Marilyn Monroe-t mutatná be, gyakorlatilag azonban ugyanúgy kihasználja és megalázza a hősét, mint azok, akiket kárhoztat emiatt.
Egy író egy eseményből elvileg millió történetet faraghat, ám ha az illető esemény rá nézvést sorsdöntő pillanat volt, megregényesítése során minduntalan kudarcot vall. A feladat súlya alatt összeroppan a mondat, vég nélkül bújócskáznak a betűk, s a szövegszerkesztő felület csak és kizárólag közhelyes fordulatokban kíván tobzódni, konokul. Tegyük fel, hogy valamikor, nem olyan régen egyetlen félpercig figyelmetlen volt, amivel családjában mély tragédiát okozott. Ezt próbálja kiírni magából, de bármivel kísérletezik, abból nem lesz irodalom. Csupán egy filléres lányregény harsány, gyenge utánzata.
A zongorista főszerepéért Oscarral díjazott amerikai színész a világhírű francia óceánkutató, Jacques-Yves Cousteau figuráját fogja alakítani egy róla szóló életrajzi filmben.
