V. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál, 2006. június 2–11. – Doc'n'Roll szekció V. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál, 2006. június 2–11. – Doc'n'Roll szekció

Zenei dokumentumok

V. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál, 2006. június 2–11. – Doc'n'Roll szekció

Az idei TIFF Doc’n’Roll kategóriája eredeti és különleges zenei dokumentumfilmeket takart. A négy film zenetörténeti utazást és felejthetetlen élményt nyújtott az érdeklődők számára.

A szabadtéri vetítésre vágyók ABBA: The Movie című filmet láthatták, a kategória nyitófilmjeként, amelynek bemutatója 30 éve volt, de ennek ellenére erőteljes hangulatot tudott teremteni, a felejthetetlen ABBA-slágereknek, és a később Hollywoodban híressé vált rendezőnek köszönhetően. Az ABBA túlzás nélkül tekinthető a 70-es évek legsikeresebb együttesének. A film az egyetlen olyan alkotás az ABBA-ról, amelyben a rengeteg koncertrészlet mellett a színpad mögötti világba is betekintést nyerhetünk. Mindez természetesen ABBA-slágerekkel fűszerezve. A történet egyszerű: egy riporter kísérletet tesz arra, hogy interjút készítsen az 1974-es Eurovision első helyezést elnyert együttesével, annak ausztráliai turnéja során. Szorgalmasan és kitartóan próbálkozik, miközben a közönség elé tárul a sikerek csúcsán levő együttes egyedisége és kulisszatitkai.

A második film, a Glastonbury is igen eredetinek számít ebben a zenés dokumentumfilmes műfajban. A cím nem más, mint egy településnév, Glastonbury, egy kis város Angliában, Londontól dél-nyugatra. A Glastonbury Fesztivál néven közismertté vált rendezvényt már 35 éve, 1970-ben rendeztek meg először a városka mellett fekvő 600 hektáros farmon. A fesztivált egy akkor 34 éves Michael Eavis nevű farmer találta ki, aki zeneszeretetből hozta létre birtokán a zenei rendezvényt. Eleinte a résztvevők egy almafához erősített színpad előtt táncoltak igencsak vad és őrült módon. Ma hét színpadon, a világsztárok mellett jazzt és akusztikus zenét is hallgathatnak a rajongók. A film, amely 2006-ban a Sundance fesztivál dokumentumfilmes szekciójában is szerepelt, generációk zenei ízlését mutatja be és köti össze, felvázolva ezáltal az elmúlt 35 év rockzenei felhozatalát és stílusirányzatait. A Babyshambles, Björk, Blur, The Chemical Brothers, Coldplay, Faithless, Fat Boy Slim, Joe Strummer, Massive Attack, New Order, Oasis, Primal Scream, Pulp, Ray Davies, REM, The Scissor Sisters, Velvet Underground csak néhány azon együttesek közül, amelyeknek a film helyet szán a rocktörténetben. Ugyanakkor a rajongókról sem feledkezik meg a film, és az igazán fanatikusok megnyilatkozásának is helyet ad, miközben a világ egyik legsikeresebb zenei fesztiváljának ragadja meg a hangulatát, és a nézőt is magával viszi, ebbe az eredeti és őrült világba.

Egy igazi izlandi ínyencség a Screaming Masterpiece című dokumentumfilm. Björk színre lépésétől az alternatív zenei irányzatokon keresztül a mai sokszínűségig mutatja be a film az izlandi zenei élet jelenségeit, egzotikumát. A kevés lakosú országban 90 zeneiskola működik, számlálhatatlan együttes zenél mindenféle műfajban (közülük talán Björk, Sigur Ros, a Slowbow, a Múm, és a Mugison a legismertebb). A neves zenészekkel készült interjúktól, az elhagyott templomban gyakorló tinizenekarig misztikus Izland-képet kapnak a nézők, amelynek a hangzásvilága, az itt élő emberek zeneszeretete eredeti hangulatot teremt a moziban.

Roppant érdekes volt a Fallal szembenért Arany Medvével jutalmazott Fatih Akin német–török rendező Hídon át: Isztambul hangja című filmje, amelyben a török nagyváros sokrétű zenei életében az Einstürzende Neubauten basszistája kalauzolta a nézőket. Fatih Akin szerint Isztambul az a város, amely nagyon jól tükrözi Törökország társadalmi helyzetét. A zene érdekes utat jelent egy ország, egy város bemutatására. Törökország helyzete összetett, ezt már a zene is mutatja: megtalálható a hip-hop és a roma zenekar, rock-bandák játszanak négynegyedben és népzenészek kilencnyolcadban. A Nyugat nem Görögországban ér véget, és a Kelet nem Isztambultól Kínáig terjed. Ezek csak képzelt határok. Isztambul átmenetet képez, amely hídként összeköti, és ugyanakkor képviseli is a különböző kultúrák, a hagyományok és a mindennapi modern élet finom keveredését. A film mindenkihez szól és remélhetőleg sokakat megérint. Ugyanakkor hívogatja is a nézőt, hogy maga is ellátogasson ebbe a különleges városba, miközben azon is elgondolkoztat, hogy milyen lenne, ha valaki mondjuk Románia vagy Magyarország zenekultúrájáról készítene ilyen hangulatfilmet.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold