Arany János eredettörténete, young adult szerelmi háromszög és a színészet dicsőítése is akar lenni a Bolond Istók, és bár végül egyik célt sem éri el, erre a filmre nem lehet haragudni.

Egy fiatal fiú (Liber Ágoston) színjeles bizonyítványa ellenére otthagyja a Debreceni Kollégiumot, hogy egy vándorszínész-társulathoz szegődjön. Valósággal megbabonázza őt a színészet, elbűvöli a hivatás szabadsága, és hamar be is illeszkedik a szedett-vedett csapatba. És persze beleszeret a titokzatos színésznőbe (Gellért Dorottya), kettejük viszonya azonban az egész társult létét veszélyeztetheti, hiszen nem ő az egyetlen, aki kiszemelte magának a lányt.

Ha homályosan még emlékszünk a középiskolai irodalomórákra, minden bizonnyal nem ér minket meglepetésként a tény, hogy Arany Jánosnak volt egy rövid időszaka, amikor vándorszínész-társulatokkal dolgozott. Ez egy zárójelben megemlített, a későbbi dolgozatban biztos nem szereplő lábjegyzet az életrajzban, épp ezért bátor vállalás erre egy egész filmet felhúzni. A Bolond Istók szűk értelemben vett Arany-eredettörténetként nem is működik, de ez nem feltétlenül gond. A készítők ízlésesen helyeznek el néhány utalást a későbbi életműre, majd a végén kevésbé visszafogottan kerekítik le a történetet, önmagában viszont üdvözítő, hogy nem az irodalmi összekacsintásokra építették az egész filmet.

Rohonyi Gábor és Hegedűs Georgina munkája ehelyett inkább egy nagyon sajátos életforma, a vándorszínészi lét viszontagságaira koncentrál (ahogy az Arany kapcsán megkerülhetetlen Petőfi Sándor esetében Sándor Pál 2018-as munkája, a Vándorszínészek). A történet egy a mából nézve szinte megfoghatatlan színházi eszményhez kapcsolódik: a társulat vezetője, Hubay (Pál András) az út elején elmondja a színészeknek, hogy olyan embereknek fognak játszani, akik minden bizonnyal életükben nem voltak színházban, de lehet, hogy még a nyelvet is alig beszélik. A vándorszínészet ilyen szempontból egy végtelenül demokratikus tudásmegosztás, ami olyanokhoz juttatja el a kultúrát, akiknek egyébként ahhoz semmilyen hozzáférése nem lenne.

A közösség, az egyenlőség nemcsak ilyen szempontból lesz fontos ebben a filmben. „A színpad nem ismer előjogokat” – hangzik el az egyik párbeszédben, és ez kulcsgondolat lesz a történetben. A Bolond istók úgy beszél a művészetről, a színházról, mint ami mindenkinek lehetőséget adott, és amely segített eltüntetni azokat a befagyott társadalmi viszonyokat, amelyek a korszakot jellemzték. A szabadság magától értetődően volt kulcsfogalma ennek a időszaknak. A vándorszínészi lét a maga veszélyeivel is hihetetlen autnómiát adott ezeknek a figuráknak, akik akkor tudtak önkifejezésből élni, amikor erre még szinte senkinek sem volt lehetősége.

Azonban ez csak a film egyik rétege, van itt egy mindent elsöprő szerelem is (hiszen ahogy a nagy pályatárs mondja, „Szabadság, szerelem! E kettő kell nekem”). amely csak a műben felidézett Rómeó és Júliához hasonlítható. Liber Ágoston és Gellért Dorottya hitelesen évődik az első jelenetektől fogva, de az is tény, hogy a film e téren a biztos recepthez nyúl, és egy olyan szerelmi háromszöget ábrázol, amelyben a szimpatikus párnak semmi esélye nincs a boldogságra. Ezen a téren érhető egyébként tetten, hogy minden bizonnyal a film célja volt az is, hogy az avítt közoktatási megközelítés után közelebb hozza Aranyt a fiatal közönséghez, hiszen ő is volt a húszas évei elején és próbálta megszólítani a lányt, aki tetszett neki. Ezzel együtt a filmben vannak furcsa anakronizmusok, amelyek mintha nem a tudatos eszközhasználat részei lennének, hanem hibák: a párbeszédekben előfordulnak mai kifejezések, de ez nem egy az egész filmen végigvonuló koncepció, csak néhány helyen bukkannak fel és ki is lógnak a kontextusból.

Ráadásul a konfliktusok feloldása is elég hirtelen: a fiút először nem akarják felvenni a társulathoz, majd egy mondattal meggyőzi Hubayt; a két főszereplő között erős utálat jelenik meg, ami hamar átcsap szerelembe. A filmben nem tisztázottak a motivációk, így a katartikusnak szánt lezárás sem működik. Pedig ahogy említettük, a színészek tisztességgel próbálkoznak, a két fiatal mellett Pál András is erős jelenléttel rendelkezik – igaz, például az egyébként remek Jordan Ádél láthatóan nem igazán tudott mit kezdeni az ármánykodó díva karikaturisztikusra vett szerepével.

A Bolond Istók nem kiemelkedő film, és ezen a láthatóan tévés költségvetésből megvalósított látványvilág és a modellszerű díszletek sem segítek. De ahogy fentebb jeleztem, igazán nem lehet haragudni erre a filmre, mert láthatóan jó szándékkal, érezhető alkotói kedvvel készült, és egyébként nem rosszabb, mint néhány, hangos fanfárok között megénekelt sorstársa.