Łódź. Itt alapították a Lengyel Filmművészeti Főiskolát, azzal a feltétellel, hogy hamarosan áttelepítik a világháborúban lerombolt, de azóta újjáépülő fővárosba. Mégsem így történt, mert közben az iskola gyökereket eresztett. Itt tanult Andrzej Wajda, Roman Polanski, és Krzysztof Kieslowski is. Lakatos Róbert 1992-ben érkezett Łódźba Kolozsvárról, egy szociológusi ösztöndíjjal. Azóta pályát „tévesztett". Elvégezte az operatőri szakot a filmiskolán, és diplomafilmje, a Nyáron piros, télen kék szerepelt a 31. Magyar Filmszemlén. A Filmtett szerkesztőjével folytatott e-mailezés során főiskolai kalandjairól és diplomafilmjének születéséről mesélt. Az ő válaszait adjuk közre kérdések vagy kommentárok nélkül.

Subject: Váltás

Kedves Balázs!

Arra a kérdésedre, hogy hogyan jutott eszembe filmmel foglalkozni a legegyszerűbben úgy válaszolhatok, hogy nem emlékszem. Miért pont Lengyelország? Mert ide tudtam eljönni egy szociológusi ösztöndíjjal, azzal a reménnyel, hogy a nyelvtanulási év alatt lesz időm megszervezni a szakváltást. Szerencsémre a nyelviskola épp abban a városban volt, ahol a filmsuli. Eleinte csak az egyetem keretén belül működő filmelmélet szakra tudtam váltani, mert az önálló intézményként működő filmiskolát fizetni kellett (akkor évi 7 000 dollár volt, most már évi 12 000). Lehetetlennek tűnt ennyi pénzt összeszedni. A filmelmélet szakon elkezdett első év alatt viszont bejárhattam a filmiskolában rendezett operatőri konzultációkra. Az akkori magyar kultúratassé, Kovács István, látta törekvéseimet és megpróbált segíteni. Végül az iskoláztatásom költségeit a budapesti Pro Professione alapítvány vállalta fel.

így utólag visszatekintve jó is, hogy nem jött össze egyből a pénz, mert nem voltam eléggé felkészülve a felvételire, és egy sikertelen kísérlet után nem lett volna akkora hitelem. Kolozsváron álmodozni sem mertem ilyesmiről, hiszen onnan nézve elérhetetlennek tűnt a bukaresti és a budapesti filmiskola is.

A felvételin, azt hiszem, csoda történt, mert akkori képességeimet többszörösen túlteljesítettem. Aztán az első év elvégzése után majdnem kirúgtak az iskolából, persze ezt csak akkor mondták meg, mikor már nem volt aktuális a veszély. Mit gondolsz, milyen érzés az, hogy mikor bemutatod első munkádat (egy diasorozat volt), az egész csoport előtt azt mondják, hogy neked ötször annyit kell fotóznod, mint a többieknek, hogy év végére behozd a lemaradásodat? Ilyenkor az ember vagy otthagyja az egészet, vagy pedig összeszorított fogakkal, és foszforeszkáló fülekkel elkezd ötször annyit fotózni, mint a többiek.

Subject: Felvételi

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy videókamerát kéne kézbe venni, és forgatni kéne ezt, azt, amazt. Azt hiszik, úgy megy, hogy Nyuszi ül a fűben, ülve szundikálva... aztán egyszer csak nyuszi hopp, nyuszi hopp, máris egy videókamerát megfogott s azzal filmet kell csinálni. Pedig a lengyel főiskolára nagyon sokan jutnak be, úgy rendezői, mint operatőri szakra, akik korábban alig fogtak videokamerát a kezükben, vagy legalábbis nem mutattak be vizsgán videófilmet. És nem azért, mert Lengyelországban nincsenek videókamerák.

A felvételiztető bizottság csak úgy fél szemmel nézte a fáradtságos munkával összekombinált kisfilmeket. Ha viszont valaki egy diasorozatot mutatott be, ami ablakon, vagy egyéb nyílásokon beszűrődő fényben készült, és netalán következetes volt kontraszt és fényszin-hőmérséklet szempontjából, akkor az egész bizottság örült, mint a gyerekek. Persze, a döntő szerepet a vizsgán készült fotósorozatok jelentették. Mi például kaptunk egy 24 kockás színes filmet, téma: Más világ, és egy 36 kockás fekete-fehér filmet, téma: Łódź közel, egyre közelebb, valamint 5 órát arra, hogy végigfotózzuk és leadjuk a filmeket. Ez összesen 60 képkocka. Ha az öt órából leszámolsz egy órát az oda- s a visszaútra, marad 4 óra, és ez azt jelenti, hogy átlag 4 perced van egy fotó készítésére, és közben gondolkodnod kell azon is, hogy ezek a fotók hogyan állnak majd össze sorozattá. Tehát akik elkezdtek jobbra-balra rohangálni, el voltak veszve. Azok jártak jól, akik kreatívan álltak hozzá a dologhoz.

Én a fekete-fehér téma esetében megengedtem magamnak a szó szoros értelmében vett ide-oda rohangálást, mert egy olyan épületet fotóztam, amit állítólag nem lett volna szabad, mivel megtetszettek a befalazott ablakai, így hát az őr rohangált utánam, hogy elvegye a filmet a fényképezőgépemből, én pedig futottam előle, mert ha megfogott volna, az egyenlő lett volna a kieséssel. De a színes téma esetében vásároltam egy pár banánt, narancsot, almát és uborkát, készítettem két fürdőszoba tükörből díszletet, és addig kombináltam, míg a csendélet világában ki nem alakítottam egy kis homályosan perverz történetet, és azt hiszem, hogy ennek köszönhetem a bejutásomat (mivel a felvételi beszélgetésen „műveltségemet" igyekeztem jól elrejteni). Általában azt veszik fel, akiről azt gondolják, hogy fejlődőképes, és akinek sikerül a lehető legkevésbé kidomborítania túlzott önféjűségét. Aztán mikor kiderítik, hogy tévedtek, könyörtelenül kirúgják. Nehéz elfelejtenem azt, amikor az elsőéves vizsga eredményeit hirdették, és az egyik volt kollégámhoz érve azzal kezdték, hogy: Igor fiam, annyi szép szakma van ezen a világon...

Subject: Borús iskolanapok

Az az igazság, hogy az első „élmények" sokáig megmaradtak bennem, és az elfojtott düh is ami arra késztetett, hogy sokat dolgozzak. Az első lépés az volt, hogy megpróbáltam letenni arról a törekvésemről, hogy itt és most, emlékművet fogok emelni a kulturális örökségemnek. Először rosszul esett, mikor az egyik tanárom felhívta a figyelmemet, hogy ami a tartalmat illeti, ne próbáljak magyarkodni, hanem ha már itt vagyok, próbáljak az itteni környezethez viszonyulni. A filmjeimen úgyis látszani fog, hogy nem lengyel csinálta, így utólag igazat kell adnom neki.

A másik fontos lépés az volt, hogy félretettem a világmegváltó tartalmakat, és egészen egyszerű dolgoknak kezdtem keresni a lényegét. Aztán kezdett megtetszeni a tanároknak az, amit kikínlódtam magamból, de még sokáig megmaradt bennem az az érzés, hogy le vagyok maradva egy körrel.

Harmadéven saját magunk által választott irodalmat kellett filmre vinni, és a tanárok azt szerették volna, ha elkezdünk holmi történeteket filmezni, olyat, hogy van egy férfi, és van egy nő (szép nő), és akkor már nem is kell törekedni a konfliktus mélyítésére, mert elég, ha egymásra néznek. Szóval mikor a tanár bácsik valami ilyesmit szerettek volna, hogy ne unják magukat halálra a vizsgavetítésen, akkor én elkövettem azt a hibát, hogy megint előálltam egy (a szó szoros értelmében) lilaködös valamivel, és ráadásul egy nő sem volt a filmemben. Izgultam is a vizsgán eleget, hogy mikor szólal meg a hátsó sorból a jól ismert rekedtes hang, ami egy-egy akadozó svenknél szokott közbeszólni, hogy: „Leállítani a vetítést, ezt nem nézzük tovább!" hogy egy pillanat múlva, mikor egy leöltözött nőszemélyre irányul a kamera, ugyanaz a hang aszongya, hogy: „Ó! Ó! Ó! Ooodafigyeljetek!", de nem szólt közbe. Aztán az eredményhirdetéskor a bizottság beismerte, hogy a filmemet nehéz volt értékelniük, merthogy két szélsőségesen ellentétes táborra oszlottak, amelyikből az egyik azt kérdezte, hogy „Minek kell csinálni ilyen filmeket?" A másik pedig azt állította, hogy „Uraim, itt egy félreértésről van szó. Ilyen filmeket kell csinálni!" Aztán, mivelhogy a negyedéves tanáraim a második táborba tartoztak, a későbbiekben ellazultam kissé, és nekiláttam egy teljesen más filmnek, így utólag visszagondolva, meg vagyok elégedve a tantervvel.

Subject: A tanterv

Ami a tantervre vonatkozó kérdésedet illeti: elég sok filmiskola diákja irigyeli azt, hogy operatőri vizsgafilmjeinket első évtől kezdve, végig 35 mm-es filmre forgattuk, és a forgatáshoz elég jó körülményeket teremtett az iskola. Sőt, az első három év alatt a heti műhelygyakorlatokat is 35 mm-es filmre forgattuk. Ez elég nagy költséget jelent, de szerencsére az iskola vezetősége nem sürgette az oktatás megreformálását. A másik fontos dolog, hogy az ún. operatőri gyakorlatok (tulajdonképpeni vizsgafilmek) témái számomra megfelelő rendszert alkottak. Pl. az elsőéves vizsgafilmünk kapcsán azt várták el, hogy fekete-fehérben gondolkozzunk, ezért csak azokat a filmterveket hagyták jóvá, amelyeknél ténylegesen motivált volt a fekete-fehér kép használata. Ennek következtében a kontraszt, és az expozíció problémájával szembesültünk. A következő évben két kisfilmet is forgattunk. Az első lehetett színes, vagy fekete-fehér, de kötött volt a témája. A közös cím az Átalakulás volt, és valamelyik alapelem átalakulására kellett alapozni, pl. hogy mi sül ki a tűz és a jég találkozásából. Persze, nem az volt a cél, hogy filozófiai igazságokat fogalmazzunk meg, hanem, hogy ennek a játszadozásnak a következtében filmjeink légköre valamilyenné váljon: nedvessé, szárazzá, forróvá, hideggé, egyáltalán valamilyenné, hogy következő filmjeink légköre ne olyan legyen mint a papundekli-falas tévéjátékoké. Aki rájött arra, hogy első éven nem foglalkozott eleget a formával, az fekete-fehérre forgathatta ezt a gyakorlatot, de aki a szín problémáival akart szembesülni, az elkezdhette. Ezek után következett az első kötelező módon színes filmünk. Addigra már sikerült olyan tiszteletet kiváltani belőlünk a színek iránt, hogy arra törekedtünk, hogy a kép amennyire lehet, inkább monokromatikus legyen, és a bevezetett színeknek jelentőséggel bírjanak, viszonyuljanak a témához, egymáshoz, fokozatosan erősödjenek, vagy gyengüljenek, vagyis saját dramaturgiájuk legyen.

Harmadéven egy szabadon választott, rövid irodalmi művet kellett filmre vinni (lehetett az vers is, nemcsak próza, de azért a Haiku című film tulajdonosát megbuktatták), így mindazt amit a formával ez idáig kísérletezgettünk, kezdtük alárendelni a tartalomnak. Korábban, mikor azt várták el tőlünk, hogy a forma érdekes legyen, kerestünk egy érdekes formát és megpróbáltuk kibontani a benne rejtőző tartalmat, most pedig, eljött annak az ideje, hogy a kiválasztott tartalomhoz keressük a megfelelő formát. Ezek után, negyedéven, az elméleti tanterv is azt szolgálta, hogy rendszerezze mindazt a tudást, ami addig ránk ragadt, és a vizsgafilm terén is teljes szabadságot kaptunk. Kipróbálhattuk, hogy milyen az, amikor nem egy kérdésre válaszolunk, hanem szabadon beszélhetünk, arról, amit fontosnak érzünk. Mikor azt állítom, hogy meg vagyok elégedve a tantervvel, az azt jelenti, hogy érzem azt, hogy az egyik vizsgafilmből származó tapasztalat hogyan épül be a következőbe, hogyan segíti elő egy következő, nehezebb feladathoz való hozzáállást.

Subject: Vizsgafilm-ötlet

Ami a Nyáron piros, télen kék forgatókönyvét illeti, Gyimesközéplokon jártamban megismertem egy vak nénit, akinek a férje öngyilkos lett, és ebből pattant ki a forgatókönyvötlet: egy fiú féltékenységi rohamában, melyhez fokozódó félreértések sorozata vezet, véletlenül megvakítja szeretőjét, és mivel nem képes elviselni lelkiismeretének nyomását, öngyilkosságot követ el. Ez volt az első olyan kisfilmem, melyben a történetet juttattam főszerephez, megpróbáltam csínján bánni a szimbólumokkal, és másképp is fényképeztem mint a korábbi munkáimat. A filmet hosszabbra terveztem, de mikor megtudtam, hogy milyen körülmények közt kell leforgatnom, tudtam, hogy a hosszát majdnem felére kell csökkentenem, és arra sem lesz hely, hogy többet megmutassak a szereplőkből, valamint annak a világnak a rendjéből, melyben a történet játszódik. El kellett döntsem, hogy az adott körülmények közt le akarom forgatni vagy sem, és úgy döntöttem, hogy igen.

Subject: Forgatás

A forgatás körülményeiről kérdeztél. A filmezés egy disznóvágással kezdődött, mert valamiből etetni kellett a csapatot. Voltak olyan helyszínek, hogy semmilyen járművel nem lehetett megközelíteni, úgyhogy a hátunkon kellett kicipelnünk a felszerelést. Az első snitt kapcsán kiderült, hogy az egyik akkumulátor nem ér semmit, így hát a másikkal maradtunk, és az sem volt képes mindig húzni a filmet. (A folyton változó kockaszám miatt ki is kellett dobnom néhány fontos snittet.) A sofőrünk, miután a második forgatási napon összeveszett a felvételvezetővel, otthagyott bennünket, így néha lovas szekérrel szállítottuk a felszerelést egyik helyszínről a másikra. Hamarosan a stáb néhány tagja hasmenést kapott és belázasodott, mert a nagy meleg miatt mindeféle vizet megittak. Felvonásokban aludtam, átlag napi három és fél órát. Pár nap múlva már mindenkinek ment a hasa. A forgatás végére kiderült, hogy mégsem az akku a hibás, hanem egy kazetta, amiben nem forog rendesen a film. Satöbbi.

Ami a körülményeket illeti, távol áll tőlem, hogy panaszkodjak. Sokkal inkább meg szeretném köszönni Durst Gyurinak, hogy annak ellenére, hogy ő egy egészen más beállítottságú valaki, mégis felvállalta ennek a filmnek a gyártását. Én pedig örülök a tapasztalatoknak, melyeket ezen a forgatáson nyertem, és remélem, hogy nem ez volt az utolsó erdélyi forgatásom.

üdv. Lakatosrobi