A Csúnya betegséget nézés közben lehet „elkapni”. Az első percekben kajánul mosolygunk vagy hangosan hahotázunk a film szereplőinek megszállott kijelentésein. Aztán eltelik tíz perc, és rájövünk, hogy nem ők a hülyék, hanem mindenki más.

Csak mozdony legyen, és lehetőleg gőz

Szalay Péter, Juhász Zsolt és Schilling Sára véletlenül bukkantak rá a film egyik szereplőjére, Vass Andrásra, egy másik forgatás során. Néhány percen belül bebiciklizett a képbe Békés Pál is, a film másik főszereplője. Az embernek (filmesnek) néha van ilyen szerencséje. Vass András egy Truman gőzmozdony ütközőjén ül, ki is szól a képből, hogy ő a Truman királya. És ez igaz. Az amerikai gyártmányú, második világháborús gőzmozdonyból 510 darab érkezett, egyetlen ép példányát ő restaurálta és állította működésbe Magyarországon tíz év alatt, a család és a kollégák értetlenkedése közepette. Amikor az ország különböző pontjairól kezdte összeszedni az alkatrészeket, az egyik állomásfőnök megszólta, miért foglalkozik ilyen ócskavassal, amikor az emberek éheznek? A válasz: „De főnök, a mozdony arról mit tehet, hogy éhezik a nép?”

Békés Pált otthonában ismerjük meg, egy hatalmas vasúti terepasztal mellett, amint épp „áramot ad a fűtőházi vágánynak, a tolatási jelző szabadra áll, és akkor indul a szerelvény”, mert Pali bácsi amúgy a lajosmizsei vonalat játssza, menetrendszerűen. A foghíjas öregember maga építi a maketteket, néha kiszól a feleségének, mert két kéz fogni, ragasztani, nyomni nem elég, aztán türelmesen áll a ragasztásra váró alkatrésszel, amíg az asszony morgások közepette mégiscsak időt szakít, és bejön segíteni.

Aztán azon kapom magam, hogy amikor Pali bácsi azt mondja, hogy „Egy szép napon jött egy személy”, akkor már én is személyvonatra gondolok. Pedig valós személy érkezett, sőt fontos is, egyenesen a minisztériumból, hogy elvigye az egyik modellt Rákosi Mátyásnak ajándékba. „Hát Békés Pál nem adta oda” – mondja önmagáról, harmadik személyben, tárgyilagosan. Békés Pál már csak ilyen. Midőn 1956 után röpcédulázás miatt letartóztatják, azok a legnehezebb napjai, amikor a széljárás miatt behallatszik a zárkába a Déli Pályaudvarról a mozdonyok zaja. „Szinte a tolatószemélyzet füttyjelzéseit is hallottam. Az szörnyű volt. Akkor határoztam el, hogy a vasutat teljesen kiiktatom még a gondolkodási körömből is, mert másképp nem bírtam volna ki ide-gekkel.”

Dehogy iktatta. Nyugdíjasként ma is be-bejár az istvántelki főműhelybe „pucoválni” a mozdonyt.

A harmadik főszereplő a „legnormálisabb”, ő Dani Szabolcs, a katonai szolgálatra a vasúthoz jelentkező fiatal. Más mozdonyvezetőket kritizál: „van aki azt mondja csak magázva lehet hozzájuk szólni (t.i. a mozdonyokhoz), a másik pedig üti-vágja, mint szódás a lovát, mert csak akkor hajlandó dolgozni.” Végre egy földön járó ember. Ám hirtelen hozzáteszi: „de azt sem szabad csinálni vele, hogy nagyon kímélem, nagyon finom vagyok vele, mert – lehet hogy ez most hülyén hangzik – de ellustul a mozdony.”

A film kerete egy közös ebéd a vasutas kantinban, ahol találkozik a három szereplő, és ezen ebéd mentén fűzik fel a film alkotói a szereplőkkel folytatott különbeszélgetéseket, valamint a Vasutas Park istvántelki főműhelyében zajló élet képeit. Ez a beszélgetés nehezebben indul, picit érződik rajta a megrendezettség. Amikor a három „mozdony-beteg” egyenként szólal meg a kamera előtt, oldottabbak, fesztelenebbek tudnak lenni. Tulajdonképp akkor oldódik a hangulat, amikor kiderül, hogy Dani Szabolcs épp olyan lányt keres, aki elfogadja, hogy neki első a vasút. „Most találtam egy olyat, akinek első a vasút és utána jövök én.” – mondja. Vass András közbeszól: „bokáig érő olajsár volt a Truman alatt, azt mondtam neki, eredj, víztelenítsd a csapágyakat, na mondom, ezt biztos nem csinálja meg, le fog köpködni, de szó nélkül megcsinálta”. Pali bácsi nem hisz a fülének, belelkesedik: „ha a sors megengedi, hogy találkozzam ezzel a hölggyel, nagyobb hódolatot fog kapni tőlem, mint a középkori királynők!”

Megnyugtató avíttság

Sajnos nem tudjuk meg, hogy Békés Pál találkozott-e valaha a hódolatra méltó tizennyolc éves hölggyel. A Csúnya betegség szereplői csak mesélnek a nőkről, a családról, sajnálattal vegyes szeretettel, hiszen az nem érti, nem érthetik milyen csodálatos lehet egy vasutas élete. Látni csak igazi nagy szerelmüket látjuk: a Mozdonyt. Mindegy, hogy 375-ös, 411-es, 424-es, csak mozdony legyen, és lehetőleg gőz. Lakás is jelentéktelen. Vass András a főműhelyben lakik, távol a családtól, egy kis magaslati lyukban, az ő erkélye a szerelőcsarnokra néz, oda állhat ki nyújtózkodni reggelente. Békés Pál kis lakása kiabálva árulkodik egy gondos női kéz hiányáról. A felesége épp falura ment (menekült?). Valami megnyugtató, kellemes avíttság lengi be a film szereplőit és az egész istvántelki főműhelyt: itt megállt az óra még a boldog békeidőkben. Menzel és korai Forman-filmek hangulatát idézi a műhelybe bebicikliző szaki, a nyugodtan szalonnát szeletelő melós. Aközben a másik a macskát eteti, a műhely falán pedig ott lóg az elmaradhatatlan megsárgult-olajfoltos aktfotó. Szalay Péter kamerája nem szépíti a dolgokat, és nem is próbálja még viccesebbé tenni. Egyszerűen és tárgyilagosan mutatja meg a történetben rejlő humort, ettől lehet nevetni, és megszeretni a film hőseit.

A film tempója viszont pergős, a huszonhat percbe sok mindennek bele kell férnie. Centire vágott snittek, „grammra” pontosan kimért vágóképek, mindegyik üt, többletet hoz, felépíti a teret, s pontosan jellemzi a térben élő embert. Csak a megszólalásra van bőséges idő, a kamera előtti elfogult vallomásra és tárgyilagos öndiagnosztizálásra, hiszen a film szereplői bélyegzik meg önmagukat ironizálva, ugyanakkor leplezetlen büszkeséggel: „ez kérem egy csúnya-csúnya betegség”. A film Magyarországon több fesztiválon „kaszált”, a marosvásárhelyi Alter-Native Rövidfilmfesztiválon a Román Nemzeti Filmszövetség díját kapta. A film csak a Magyar Filmszemlén nem rúgott labdába, ám meghívást kapott a berlini Prix Európa fesztiválra. Úgy látszik a Csúnya betegség külföldön is ragályos, elkapható.