A rendszerváltásnak nevezett időszakhoz tartozik, hogy az állam egyik pillanatról a másikra sok helyen kivonult a kultúra támogatásának közpénzből történő kötelezettsége alól.
A rendszerváltásnak nevezett 1989-es történések egyik jelentős eseménye volt Nagy Imre és mártír társai újratemetése a Hősök terén, a Műcsarnok előtt. Az épület aulájában rendezték be a nemzetközi sajtó munkatársai részére a sajtóközpontot, ahol Lángh Júliával, a Szabad Európa rádió munkatásával dolgoztam, feladatom az volt, hogy a téren felvonulók közül keressek ismertebb embereket, akikkel Juli rövid interjút készített. Sajtóbelépővel, az épületen belül és kívül szabad mozgásom volt, Orbán elhíresült beszédét néhány lépéssel a háta mögött állva hallgattam. A lépcsőkön elhelyezett jelképes koporsók mellett felváltva álltak díszőrséget az újonnan alakult pártok képviselői, Demeter Istvánra emlékszem, aki a szolnoki Tisza mozi vezetője volt. Az újratemetési szertartartásra külön buszokkal mentünk ki a köztemető 301-es parcellájához. Már ismertem a helyet, Ember Judit Újmagyar siralom címmel készült filmjének készítésekor jártam ott.
A rendszerváltásnak nevezett időszakhoz – hiszen ez nem egy év alatt zajlott – tartozik az is, hogy az állam egyik pillanatról a másikra sok helyen kivonult a kultúra támogatásának közpénzből történő kötelezettsége alól. Így járt a filmgyártás Róna utcai központja, ahogy neveztük, a „Gyár” is. Nem volt előzmény nélküli, hiszen a Könyves Kálmán úti „Kettes telep”, ami a Népszerű-, Tudományos-, Dokumentumfilm- és a Katonai stúdió irodáinak és műtermeinek adott helyet, ingatlanspekuláció áldozatává vált, ma buszállomás van a helyén. Hamarosan sor került a Pasaréti úti műtermekre is, a magasra srófolt bérleti díjak a Balázs Béla Stúdiót is lépésre kényszerítették, el kellett hagyni a telephelyet, ahol hamarosan lakópark épült. A „Gyár” egyes részlegeit az ott dolgozók kft-be szervezték, szolgáltatásaik komoly pénzbe kerültek. Ezek a cégek értelemszerűen nyereségben voltak érdekeltek, a kevés pénzből készülő BBS-filmek nehezen tudták ezt megfizetni. A játékfilmes stúdiók támogatása a forgatókönyvek alapján az egyes stúdióvezetők előterjesztése során a Filmfőigazgatóság feladatává vált, a BBS ebből kimaradt, mert nem volt jogi személy, nem volt kinek átadni az anyagi támogatást a filmtervek megvalósítására. Kettős feladatot kellett megoldani: megfelelő helyet kellett keresni a gyártási részlegnek, az elkészült filmek tárolása céljából megfelelő raktárt, a videóstúdiónak megfelelő területet, a keddi üléseknek vetítőtermet, valamint létrehozni az önálló jogi személyiséggel bíró szervezetet a különböző támogatások befogadására.
Még a Pasaréti telephelyen volt a stúdió, amikor az akkori vezetőség tagjaival egyeztetve létrejött a Balázs Béla Stúdió Alapítvány, két alapítóval. A MAFILM részéről Kézdi-Kovács Zsolt igazgató, a Filmfőigazgatóság részéről Kőhalmi Ferenc főigazgató írta alá a gondosan megfogalmazott alapító okiratot. Ezzel lehetővé vált az állami, és – akkoriban komolyan hittem benne – az egyéni filmszeretők és a céges támogatók adományainak befogadása. Illuziókkal terhes idők voltak, alapítványok, egyéni vállalkozások, cégalapítások kora volt, szabad versenytér nyílt meg a kebelnek, gondoltuk sokan. Pedig eszembe juthatott volna Makk Károly egy megjegyzése válságos időkből: „Nehogy azt hidd, hogy ha megszavaztatod a népet, mire jusson pénz, kenyérre vagy kultúrára, majd az utóbbit választja”. Ezt később szinte szó szerint visszahallottam a filmfőigazgatótól, akinek azt találtam mondani, hogy jár a stúdiónak az alapító okiratban lefektetett, elvek szerinti pénz. Azt válaszolta, hogy nem jár, csak adható. Ám a lehetőség létrejött más források befogadására, akár koprodukciós partnerek, akár filantróp támogatók is megjelenhettek az állami pénzek mellett.
Az új hely a Budapest Filmforgalmazó Vállalat egyik mozija lett a belvárosban, a Toldi. Egy őszi találkozó alkalmával sikerült az igazgató, Port Ferenc meggyőzése, hogy a BBS jó gazdája lesz a mozinak. Akkoriban a nagyjátékfilmes stúdiók is arra törekedtek, hogy saját mozijuk legyen, volt a Hunniának, az Objektívnek, a Társulás Stúdiónak is saját üzemeltetésű mozija. A Toldi klasszikus egytermes mozi volt, és azt ígértem, hogy a gazdaságos üzemeltetés miatt kéttermesre alakítom át, egy 200 személyes nagy-, és egy 50 személyes befogadó képességű kisteremre, kávézóval, könyvesbolttal. Az építkezés és átalakítás bukkanókkal, egy kis csúszással 1994 szeptemberére elkészült, a terveket Nagy Bálint építészirodája készítette. Sajnos, anyagi okok miatt nem lehetett teljesen meg-valósítani, de így is hamar kedvenc helyévé vált a közönségnek. A vetítési programot két szakemberre bíztam, Horváth György, a Titanic fesztivál igazgatója volt az egyik, a másik pedig Kövesdy Gábor, a Filmarchívum Mátra mozijának programszervezője. Mindketten az átalakuló félben lévő filmarchívumi állásukat hagyták ott a kedvemért, és lettek a BBS alkalmazottai, a mozi felelős üzemeltetői. Szabad kezet kaptak természetesen, csak a kedd esti, kistermi BBS-találkozók idejével nem rendelkezhettek. Azt a nyarat építésvezetőként töltöttem, a kivitelezővel való együttműködés és a szükséges pénz előteremtése volt a feladatom.
A szeptemberi nyitásra sikerült elhívni a Jonas Mekas New Yorkban élő filmest, akivel Antal István és a stúdió programjainak szervezésében segítséget nyújtó Adele Eisenstein vette fel a kapcsolatot. A legendás hírű, avantgárd, független filmkészítő super8-as kameráját már felcserélte egy kis videókamerára és hóna alatt a filmjeivel érkezett. Először járt Magyarországon, a vetítések és a beszélgetések során mindig telt ház volt. A filmvetítések mellett irodalmi estek, koncertek, színházi események is sokszor megtöltötték a nagytermet, a filmek közönsége, a pesti fiatalság kedvenc találkozóhelyévé vált a Toldi mozi.
