A M3GAN valahol egy Chucky, egy Westworld (nem a sorozat, hanem az eredeti film), az Ex Machina, az A.I. – Mesterséges Értelem és a Pinokkió szerelemgyereke, vagy talán inkább összemosása, ugyanis szeretet érezhetően senki nem táplált sem az ötlet, sem a film irányába. Egy zéró kreativitással rendelkező alapsztori, hanyagul kivitelezve.

Azért is soroltam fel a bevezetőben ennyi címet, hogy érzékeltessem: ennyire sok (és még sokkal több, még néhány ismertebb: az Én, a robot, a Chipkatonák, de akár még a Frankenstein történeteket is ide vehetjük) alkotás vette már alapul a tervezője ellen forduló robot/baba/teremtmény (mostanra már mondhatni) archetípusát, hogy aztán sok és sokféle különböző hangulatú történetet meséljen el ezen keresztül. Az alappal tehát nem is lenne semmi gond, a M3GANból is lehetett volna horrorral kevert mese, a mesterséges intelligencia kérdéseit taglaló dráma vagy vígjáték, de akár csak szórakoztató slasher is. Ehelyett viszont egy rémunalmas és kiszámítható filmet kapunk, annyi logikai bukfenccel és annyira papírmasé-karakterekkel, hogy azt érezzük, ennél még egy mai A.I. forgatókönyvíró-generátor is koherensebb és szórakoztatóbb végeredménnyel rukkolt volna elő.

Cady (Violet McGraw) szüleivel sítúrára készül, amikor hókotró elsodorja őket. A balesetet egyedül a kislány éli túl, akit ezután nagynénje, Gemma (Alison Williams) gyámsága alá helyeznek. Gemmának pedig nincs igazán ideje vagy kedve a kislánnyal foglalkozni, ezért inkább egy készülő, teljes körű mesterséges intelligenciával felszerelt játék teszteletlen prototípusára bízza a kislányt, majd csodálkozik, amikor a gyászoló árva kötődni kezd a szuperbabához. A többit pedig tudjuk: M3gan önálló életre kell (nincs semmi kiváltó tényező, egyszerűen csak így tesz), szuperképességei lesznek és öldöklésbe kezd, először a kislány védelme érdekében, később már láthatólag élvezetből. A tanulság pedig (mert itt bizony, a záróképból következtethetően ilyen is van): vigyázz Alexával és Sirivel, és úgy általában az A.I.-kkal, mert hamarosan te következhetsz.

Annyira kínosan buta és felületes a készítők hozzáállása a téma iránt, hogy azt csak egyféleképpen lehetne megbocsátani nekik: hogyha már egy egyre aktuálisabb témát tárgyaló sci-fi nem is, egy szórakoztató gyilkos-horror lenne a M3ganból (elvégre a forgatókönyv alapjául szolgáló sztorit – ami vélhetőleg annyi volt: gyilkos robotbaba – a többek között az Annabelle-t is jegyző James Wan találta ki). A gyártó Blumhouse ráadásul amúgyis kis vagy közepes költségvetésű, általában elég átlagos minőségű tucathorrorokra (pl. Parajelenségek, A bűn éjszakája, Démonok között-széria és az összes spinoffja) specializálódott, ráadásképp jórészt a gyártott filmek mennyiségének köszönhetően egy-egy igazi minőségi, szerzői alkotás is megjelenik náluk, gondolhatunk itt például a Shyamalan-féle Széttörvére de leginkább a lehengerlően erős Jordan Peele-debüfilmre, a Tűnj el!-re is.

Ehhez képest a M3GAN még ezen a téren is roppantul unalmas. Gyilkosság nagyjából annyi történik a filmben, mint amennyit az előzetesben is látunk, és még ezek sem különösebben brutálisak, érdekesek vagy kreatívak, viszont legalább többségük elképesztően alulmotivált. Miért öli meg M3gan az őt legyártó cég főnökét (Ronny Chieng), amikor ő például nem is tud róla, hogy a baba elszabadult, és azon van, hogy még többet gyártson belőle? Miért próbálja megölni a végén Cady-t, miközben elvileg a kislány védelmére van legelsősorban programozva, és általában védelemből indul ámokfutásra?

A film logikai bukfenceire pedig még kevésbé lehet választ adni. Például hogy miért éppen egy játékkészítő cégnél játszódik film, amiben a szinte tökéletesen életszerű, tanulásra képes mesterséges intelligenciával ellátott, emberi mozgású és érzékelésű baba életre kel, miközben csak a mozgó teste a valóságban egy fél ország éves GDP-je kerülne? Ha a filmbéli világ fejlettebb lenne a miénknél (például hasonlóan a már említett Spielberg-Kubrick A.I.-jéhez), mint a mostani világunk, még némiképp érthető lenne, hogy amúgy a robotgyártó cégeknek, vagy a hadseregnek miért nem rezdül a szeme se egy élő robot láttán, a M3GANban viszont a céget vezető főnököt ez annyira nem érdekli, hogy egy műszaki hiba miatt (nem pedig a sokkal érthetőbb morális kérdések miatt) akarja leállítani a projektet. Vagy például, a szilikonból összerakott baba miért szupererős, és miért tudja irányítani az elektronikai kütyüket? Miért nem lehet kikapcsolni vagy kihúzni? Milyen, látszólag végtelenített áramforrás hajtja?

És még sorolhatnám az értelmetlen részeket, a végeredményen azonban a lustán megoldott párbeszédek, és a teljesen vázlatos karakterek (az elvileg főszereplő Gemmáról például semmit nem tudunk meg, azonkívül, hogy mit dolgozik, Cady pedig állítólag nagyon tehetséges, de ebből szintén nem látunk semmit), és az unalmas trancsírozó jelenetek sem segítenek egy jottányit sem. A M3GANt elnézve kisebb csoda, hogy egyáltalán sikerült ebből valakinek egy vállalható és koherens kétperces előzetest összevágnia, mert még az sem lehetett könnyű.