A kis hableány felnőttekre hangolt története M. Night Shyamalan új filmje. A hollywoodi borzongatásban otthonos rendező ezúttal a komoly, mélyre ható mondanivalóval, és nem a látvánnyal szeretne riadalmat kelteni. Végig egyetlen helyszínen, egy philadelphiai társasház bugyraiban játszódik a történet.
A belső udvarról látjuk a több emeletes panelépületet, melynek közepén medence is található, illetve a házmester rusztikus lakóhelye. A főszereplő természetesen maga a házmester, Mr. Cleveland Heep, aki naphosszat járja a lakásokat, intézi az ügyesbajos dolgokat. A film első negyedórája a sokszínű lakóközösség bemutatásával telik: olyan, mint nem is egy kommersz moziipari fantasy kezdődne, hanem egy igényesebb vígjáték, de minden halad a maga útján, és elkerülhetetlenül feltűnik a medencében a vízi csodalény, a Mese névre hallgató tende, akit másfél órán keresztül folyamatosan meg kell menteni: ezzel vége a kellemesen szórakoztató lépcsőházi komédiának, és kezdetét veszi a komolykodó fantasy.
A lelkes házmester felkutatja a tendék történetét: kikérdezi a házban lakó kínai asszonyt. Minden rejtvényre van megoldása, miközben a háttérben fenyegetően ólálkodik a ház körül egy vérfarkas, bizonyos Ord – gyermeteg számítógépes trükk által életre keltve. Az állat szeme vörösen izzik, és rendkívül félelmetesen morog a fűbe lapulva. Végül a farkas egyetlen áldozata a ház új lakója, a szemüveges filmkritikus lesz, aki halála előtt még pikírt monológot rögtönöz a mellékszereplők szokásos hollywoodi meghalatásáról. A poén valahogy nem „ül”, a nézőtéren senki sem nevet: a kritikusfigura különben is kilóg a forgatókönyvből, mintha pusztán személyes bosszúból került volna ide: tudálékos, rosszindulatú alak.
A ház lakói célzatosan különféle nemzetiségeket vagy típusokat képviselnek: a rejtvényfejtő fekete férfi, a mesemondó kínai asszony, a veszekedős indonézai testvérpár, a füvezős hippi fiatalok társasága, és persze a szemüveges kritikus, az a bizonyos új lakó. Végül mindenki összefog, hogy a vízi tündér hazatérhessen egy sas, a Nagy Etlon hátán. És nem lehet megúszni: a madár meg is érkezik, az udvaron landol, majd elviszi a vörös hajú, vizenyős tekintetű, jövőbe látó lányt. A magvas mondanivaló a következő: a tündér ihletet adott az írásra az indonéziai férfinak, akinek a könyvéből majd a jövő nagy vezetője tanulni fog, és megváltoztatja a világot. Messiás-történet – atomjaira szedve, és a végletekig egyszerűsítve.
Az elviselhetőség határán egyensúlyoz a film, csak a színészi játék színvonala billenti vissza a „sötét” oldalról. A szegényes párbeszédek, kimódolt akciók ellenére a játszók élvezetesen alakítják a különféle kulturális hátterű szomszédokat, arányérzékük menti a mozit. A főszereplő, Paul Giamatti mintaházmestert, egy két lábon járó ezermester-pszichológust formál, aki elnéző félmosollyal kezeli a lakók összes furcsaságát. Dadogós, mackós figura, de sajnos a forgatókönyv nem „hagyja ennyiben”, mert múltat is írtak neki, amely szerint családja brutális gyilkosság áldozata lett, azért menekült a házmesterkedésbe. A sírós lelki feltárulkozás a tündér vállán nem marad el, még a szerelmi szál is érintődik, mire végre a sas elszállítja a hófehér hableányt.
Shyamalant most sem dicsérik meg a kritikusok (és nem a kritikusgyilok miatt), így lehet, hogy a következő filmjében még brutálisabb eszközökhöz folyamodik majd. De az is lehet, hogy azt már a csúnya, szemüveges kritikusok sem nézik meg…
