Közönségtalálkozó Bálint Ibolyával és Székely Róberttel Közönségtalálkozó Bálint Ibolyával és Székely Róberttel

Elkezdődött a 9. Filmtettfeszt

Közönségtalálkozó Bálint Ibolyával és Székely Róberttel

Tegnap, október 29-én rajtolt a 9. Filmtettfeszt. Első nap erdélyi dokumentumfilmeket láthattunk: Bálint Ibolya, Domokos János és Székely Róbert műveit. Az érdeklődés meglehetősen nagy volt, a vetítést követő közönségtalálkozón pedig Csoma Emőke kérdezett a két jelen lévő rendezőtől, Bálint Ibolyától és Székely Róberttől.

Ibolya, ez a második dokumentumfilmed. Miben más es a film, az elsőhöz képest?

Az első filmem a családomról szólt, szűk körben készült. Ez ahhoz képest egy tágabb környezetet mutat meg. Az Apró örömöket udvarhelyi ismerősökkel, barátokkal forgattam.

Apró örömök

Mennyire esetlegesek a történések, véletlenül alakultak így az események a szereplőkkel?

Mivel többnyire ismerősökkel forgattam és folyamatosan tartottam velük a kapcsolatot, általában ki lehetett számítani, hogy mi lesz egy-egy következő lépésük. Persze az események teljesen maguktól alakultak filmben, de többnyire sikerült ezek elé kerülni.

Hogyan fogadták a filmed Udvarhelyen? – kérdezett rá valaki a közönség soraiból.

A vetítésre nagyon sokan eljöttek, és örültek neki. Gondolom hogy szerették a nézők a filmet.

Van-e filmterved előkészületben?

Igen, azokkal a fickókkal fogok együtt dolgozni, akik a kocsmában az újságot olvassák. Vagyis a baráti körömről. Úgy gondolom jövő őszre készen is lesz. (Bálint Ibolya rendező és Tóth Orsolya beszélgetését az „apró filmes örömökről” itt lehet olvasni)

Misike

Robi, hogyan találtál rá Misikére, akiről a filmed szól?

Sétáltam a város szélén, és ráakadtam az apjára. Az tűnt fel először, hogy milyen intelligens. Megismerkedtem vele és kisfiával, Misikével, aki ugyanolyan – kicsiben.

Hogyan fogadtak be körnezetükbe a szereplőid?

Egyből befogadtak, nagyon barátságosak voltak velem. Misike egyből a barátjának tekintett, talán túlságosan is.

Előre eltervezted-e azt, hogy minden évben meglátogatod őket?

Egy ideig vártam, és nem történt semmi, ezért újból és újból elmentem hozzájuk. A nagy nihilt, ami ott van, próbáltam a filmemben is érzékeltetni. El kezdtem kérdezősködni az iskoláról, ami végül úgy gondolom, hogy hatott az apára.

Misike

Te eddig főként operatőrként dologztál. Milyen rendezni?

Nehéz. Sok üresjárat keletkezett, amihez így utólag csak úgy lehet hozzáállni, hogy „majd kivágom”.

Melyek a jövőbeli terveid a filmrendezéssel kapcsolatosan?

Majd kiderül...

Ma a Filmtettfeszten

Dokumentumfilmek
15.00 Szalay Péter: Nomád pláza – Három vándor
S. Takács András: A gyakornok – 20 évesen a BBC-nél és a CNN-nél
16.30 Szolnoki József: Hun volt, hun nem volt
Konecsny Emőke: Gogo & George

18.30 Kisjátékfilmek
Horváth Lili: Napszúrás
Hájos Zsolt: Panel
Esztergályos Krisztina: Variációk
Madarász István: superDIGITAL

Nagyjátékfilmek
20.00 Gigor Attila: A nyomozó
22.00 Herendi Gábor: Valami Amerika 2.

Támogass egy kávé árával!
 

Kapcsolódó filmek

Friss film és sorozat

  • F1

    Színes filmdráma, sportfilm, 155 perc, 2025

    Rendező: Joseph Kosinski

  • Jurassic World: Újjászületés

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 134 perc, 2025

    Rendező: Gareth Edwards

  • Superman

    Színes fantasy, képregényfilm, sci-fi, 129 perc, 2025

    Rendező: James Gunn

  • Az ifjúság forrása

    Színes akciófilm, fantasy, 125 perc, 2025

    Rendező: Guy Ritchie

  • Álmok

    Színes filmdráma, romantikus, 110 perc, 2024

    Rendező: Dag Johan Haugerud

  • Duster

    Színes bűnügyi, tévésorozat, 480 perc, 2025

    Rendező: Darren Grant, Steph Green

Szavazó

Mi a kedvenc „eat the rich” tartalmad a közelmúltból?

Szavazó

Mi a kedvenc „eat the rich” tartalmad a közelmúltból?

Friss film és sorozat

  • F1

    Színes filmdráma, sportfilm, 155 perc, 2025

    Rendező: Joseph Kosinski

  • Jurassic World: Újjászületés

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 134 perc, 2025

    Rendező: Gareth Edwards

  • Superman

    Színes fantasy, képregényfilm, sci-fi, 129 perc, 2025

    Rendező: James Gunn

  • Az ifjúság forrása

    Színes akciófilm, fantasy, 125 perc, 2025

    Rendező: Guy Ritchie

  • Álmok

    Színes filmdráma, romantikus, 110 perc, 2024

    Rendező: Dag Johan Haugerud

  • Duster

    Színes bűnügyi, tévésorozat, 480 perc, 2025

    Rendező: Darren Grant, Steph Green