A fiatal francia színészgeneráció képviselője, mindannyiunk kedvenc nővé érő kamaszlánya a Napfelkelte előtt (Before Sunrise) címû filmből. Julie Delpy a 3. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál vendége volt, miközben tárgyalásokat folytatott készülő filmjéről is. Amelyet ő írt és rendez, és amelynek a főszerepét is ő játssza. Aki nem más, mint Báthory Erzsébet.
Báthory alakja
Milyen benyomásai vannak Romániáról?
Tegnap érkeztem, és mindössze egy stúdiót látogattam meg a készülő filmem miatt, ez lenyűgöző volt. Ma reggel felkelve és körülnézve azt láttam, hogy az emberek nyugodtak és boldogok, miért is ne, hisz süt a nap. Ennél többet nem mondhatok.
Elárulna valamit a készülő filmjéről?
Báthory Erzsébetről szól, én magam írtam a forgatókönyvet, és ez lesz az első nagyjátékfilm-rendezésem, mit több, én is játszom a hősnőt. Jelenleg úgy tűnik, hogy Romániában fogjuk forgatni.
Mi késztette arra, hogy egy ilyen témát válasszon?
Mindig is elbűvölt ez a történet, emellett pedig érdekel a mítoszok születése és az, ahogyan más mítoszokat hoznak létre, ez esetben a vámpíros mellékvonalat. Engem viszont nem a vámpírok foglalkoztatnak, hanem a valóság és a történelmi tények. Ez a film is igen valóságos lesz, erőszakkal, gyilkossággal és az örök élet utáni szenvedéllyel. Végső soron maga a karakter a legfigyelemreméltóbb. Már gyerekként hallottam róla, de a végső impulzust mégis egy eset adta: könyvtárban búvárkodtam, amikor véletlenül egy kötet rám esett a fenti polcról. Kinyitottam, legendák voltak benne, és az egyik épp Báthory Erzsébetről szólt. Akkor kezdtem el azon gondolkozni, hogy ebből forgatókönyv is születhetne. Roger Evary barátommal beszéltem róla, aki azt mondta, rendben, megírjuk, de előbb az archív kutatásokat kellene megcsinálnom. Ez hat hónapot vett fel, a végén pedig nekivágtam egyedül a forgatókönyvnek, a nyersváltozat készen is lett öt nap alatt.
Báthory Erzsébet egy magyar arisztokrata nő volt, abból az időből, amikor Erdély még nem tartozott Romániához. Hogyan viszonyul Ön ehhez a tényhez?
Ennek is utánaolvastam történelmi munkákban, meglátogattam az egyik kastélyt, ahol élt, a mostani Szlovákiában. Nem akartam viszont a róla szóló regényeket megismerni, hisz azok alapvetően befolyásoltak volna engem is. A forgatókönyvem végső soron egy történet; még akkor is, ha a történelmi háttér pontos és hiteles, a történelmi figurák kitalált karakterekkel keverednek benne. Noha feministának vallom magam, a filmnek nem lesz ilyen éle: nem megítélni szerettem volna Báthory Erzsébetet, hanem ábrázolni, helyenként szörnyként, helyenként nagyszerű emberként. Akárcsak Shakespeare Hamletje, ő is igen bonyolult alak, többfajta törekvés ötvözete: gyenge, tébolyult, épelméjű, okos és mindenekelőtt nő.
Ön egy igen szép színésznő. Önt is érdekli az örök szépség titka?
Köszönöm a bókot, kedves Öntől. Persze, valamennyi hiúság belém is szorult, hisz színésznő vagyok, de a hiúság azon foka, amely Báthory Erzsébetet jellemezte, ismeretlen számomra. A legkisebb gondjaim közé tartozik az, hogy már nem nézek ki húszévesnek, vagy hogy öregszem. Épp ezért bűvölnek el azok az emberek, akik számára ez fontos, annál is inkább, mivel az örök szépség és fiatalság vágya mániákus módon szövi át modern társadalmunkat. Lehetetlen megőrizni a testi szépséget, a test lassan leépül, és nekünk el kell ezt fogadni. Épp erről szól a filmem: hogy itt van valaki, aki nem fogadja el az emberi lét alaptörvényeit, az öregedést, a halált, azt, hogy mindannyian beleveszünk az időbe.
A munka milyen stádiumában vannak?
Még az előgyártásnak sem fogtunk neki, most állítjuk össze a pénzügyi részét a produceremmel, Chris Handley-vel, aki olyan filmeken dolgozott még, mint Az öngyilkos szüzek vagy az Amerikai pszicho.
Alkalmam volt beleolvasni a forgatókönyvbe, és azt hiszem, hogy felülmúlja a Passiót.
Érdekes, hogy ezt említi: az Iconnak is tetszett a terv, talán be is szállnak majd a kész film angliai forgalmazásába, bár az én filmem nem egy vallásos mű lesz, sőt, igen kritikus alaphangot üt meg a vallással és az inkvizícióval kapcsolatosan.
Választott már romániai forgatási színhelyet?
Sok fényképet láttam az országról, ezek alapján azt gondolom, hogy Románia az ideális hely a filmem leforgatásához. És nem is annyira a külsők miatt, hisz terveim szerint főként stúdióban dolgozom majd, sok beállítással, nagy mozgásszabadsággal. Bukarestből Kolozsvárra jövet meglátogattam a vajdahunyadi várat például, és nem hiszem, hogy használni tudom: egyrészt eléggé elcsépelt már, másrészt viszonylag kevés használható beállítást tudok ott elképzelni.
Egy régióbeli színésznővel játszatja majd el Báthoryt?
Dehogyis, magamnak írtam ezt a nagyszerű szerepet. Bár a hölgy negyvenéves a történet idején, ennél fiatalabbnak kell látszania. A szereposztásban lesznek európai és angol színészek is, mert a pénzügyi támogatás jó része brit eredetű.
Öné lesz a végső vágás joga?
Feltehetőleg nem, de ki ilyen szerencsés manapság? Megpróbálok majd olyan közel kerülni a végső változathoz, amennyire csak lehet azzal, hogy elhitetem az emberekkel: ez nem is az én ötletem volt.
Napkeltétől napnyugtáig
(Julie Delpy) Úgy tűnik, önöket jobban érdekli a tervezett, mint a kész filmem. Mégis, én azért vagyok itt, hogy a Richard Linklater rendezte Napnyugta előtt című filmet mutassam be. Nem kérdeznének arról is?
Hogyan függ össze a két film (Napkelte előtt / Before Sunrise, Napnyugta előtt / Before Sunset) forgatókönyve?
A fő kérdés nyilván az volt, hogyan alakul át Céline, aki az első filmben a húszas éveinek az elején jár, a másodikban pedig már kezdő harmincas: ekkor már tudod, miről is szólhat az élet, csalódásaid voltak, nehéz és vidám időszakokat egyaránt megéltél. Míg húszévesen nem feltétlenül tudod, mihez is kezdj az életeddel, tíz év múlva már nagyjából tisztában vagy a lehetőségeiddel. Az első filmben igen keveset tudunk meg Céline életéről, ezért mondhatni újra ki kellett találni az egész figurát a második film erejéig. Noha először a stáblistán nem jelentünk meg, én is és Ethan Hawke is részt vettünk mindkét forgatókönyv megírásában. Így aztán Céline én is, meg nem is: igazából a generációmbeli nőkről akartam egyfajta látleletet írni, akik dolgoznak, aktívak, szenvedélyesek a munkájukat illetően, ugyanakkor érzékenyek, romantikus lelkületűek és bizonytalanok a szív ügyeiben.
Eredetileg nem terveztek folytatást a Napkelte előtthöz.
Nem, de a vége nyitott volt, mert én nem akartam, hogy annak az egy éjszakának az emlékével maradjanak, hisz az annyira lehangoló. Ezért azt javasoltam a rendezőnek, mi lenne, ha azzal válnának el, hogy hat hónap múlva ugyanott találkoznak, ez így romantikus. Akkortájt ugye nem voltak még e-mailek, a telefon eléggé bonyolult tud lenni, és Ricknek, a rendezőnek is tetszett a hat hónapos ötlet. Így vált lehetővé, igen furcsa módon a második rész, amihez úgy jutottunk el, hogy egyéb munkáink közepette is eszünkbe jutott, milyen jó is volt a Napfelkelte előtt-ön együtt dolgozni. A Waking Life című film forgatásán négyen összejöttünk az eredeti stábból, és lehetőségünk volt egyeztetni, annál is inkább, mert a nézők továbbra is érdeklődtek afelől, hogy mi történt a továbbiakban a két fiatallal.
Ön énekli a film betétdalát is.
A fődalt hamarabb megírtam, mint ahogy a film megszületett volna, hat hónappal azelőtt adtam ki ugyanis egy albumot Franciaországban. Többször végighallgattuk a dalokat Richarddal és Ethannal, végül közösen választottuk ki ezt az egyet, amelyet én is egy egyéjszakás kaland hatására írtam, 2001-ben.
Julie és a filmkészítés
Sok rendezővel dolgozott együtt. Hogyan jellemezné őket?
Teljesen más Kieslowskival dolgozni, mint Godard-ral vagy Richard Linklaterrel. Kieslowski mindent az irányítása alatt tart: nem adhatsz hozzá egy mondatot sem, nem tehetsz meg egy olyan gesztust sem, amit ő ki ne jelölt volna. Mindez nagyon megkönnyíti egy színész dolgát. Nagyon pontos és tudja, hogy mit akar: ezért lehetsz kiváló egy Kieslowski-filmben még akkor is, ha minden idők legrosszabb színésze vagy. Godard ezzel szemben nagyon természetes rendező, aki a szövegmondás közben is játszat azért, hogy ne gondolkozz a mondottakon: nem kedveli a karakterek, helyzetek mélyreható analízisét. Linklaternek megint más a módszere, vele addig próbálunk, míg már nem játszol, hanem tulajdonképpen megéled a szöveget, a helyzetet. Persze, ez rengeteg időt vesz fel.
Ön milyen rendező? Szabadjára engedi a színészeit?
Ez attól függ, hogy milyen technikával forgatunk. Most mutatták be Cannes-ban egy rövidfilmemet, egy digitális technikával elkészített komédiát, amelynek a forgatásán a színészeimet hagytam bolondozni, de amikor vágásra került a sor, mindent kivágtam, ami nem a forgatókönyvön alapult. Szeretem, ha a színészek a maximumot hozzák ki magukból, de azt is, ha ez a maximum egybeesik azzal, amit én kérek tőlük. A színészvezetésem miatt nem aggódom, mindkét szülőm színész, öt éves voltam, amikor először láttam apámat színházban rendezni, azóta én magam is jócskán játszottam. Tudom, hogy a színészek „törékenyek”, sérülékenyek és szenvednek, ezért kedves vagyok velük. Így azt gondolom, hogy a filmem nem fog hiányt szenvedni jó színészi alakításokban, sokkal inkább foglalkoztat a film látvány-része, mert ehhez kevésbé értek. Vannak ugyan elgondolásaim, de ezeket át kell nyelvre ültetnem és el kell „juttatnom” ahhoz a tervezőhöz/berendezőhöz, aki megérti és meg is tudja valósítani a kért látványelemeket.
Mennyire nehéz egy színésznőnek meggyőzni a producert arról, hogy ő ezután rendezőnő is lesz?
A lehetetlenséggel határos. Talán a legnehezebb kérdés, amellyel szembetaláltam magam eddigi életem során az volt, hogy a producerek elvállalják annak a filmnek a produkcióját, amelyet rendezni szeretnék, hogy elhiggyék, jó rendező vagyok, nemcsak egy szép színésznő. Évekbe tellett és makacsságba, hogy ne adjam fel ezt a tervemet. Talán könnyebb lesz, ha elkészül ez az első nagyjátékfilmem, de eddig piszokul nehéz volt.
Talán azért is van ez így, mert Ön nő?
Kilencven százalékban igen. Bár egy rendezőnek sem könnyű a dolga, ez hatványozott, ha nő is vagy. És erre bizonyítékom is van: először férfinéven küldtem be a Báthory forgatókönyvemet, és csodák-csodája, készek voltak beszállni a gyártásába. Ám amikor kiderült, hogy én állok a dolgok mögött, hihetetlenül bonyolulttá vált az egész. Az még csak-csak rendben lett volna, hogy én mint forgatókönyvíró és színésznő vegyek részt a projektben, de rendezőként is?! Az sem számított, hogy a Sundance-en díjat nyertem a kisfilmemmel. Most már fellélegeztem, mert van egy producerem, bár hihetetlenül furcsa, hogy amíg a férfiak segítik egymást, addig női producerek és filmrendezők között ilyesfajta együttműködés nem létezik.
Honnan meríti ezt a rengeteg energiát?
Most is nagyon fáradt vagyok, bár nem annyira a kreatív dolgoktól, mint az írás, dalszerzés vagy a színészet. Ezekből inkább energiát nyerek az olyan valóban fárasztó dolgokhoz, mint a pénzügyek és az üzleti ügyek. Ha csak a kreatív dolgokkal foglalkoznék, azt hiszem, el tudnék készíteni évente két zenei albumot, meg tudnék írni három forgatókönyvet, és emellett még játszani is lenne erőm, hisz ezekből töltődöm fel.
(A TIFF alkalmával szervezett angol nyelvű sajtótájékoztató anyagából fordított és szerkesztett változat.)
