Osváth András (Kocsis Gergely) zenetanár, ettől eltekintve olyan, mint mi vagyunk: tulajdonképpen derék ember, bár édesszájú, lusta, és kicsit sokat nyafog. Belügyeit szereti a legapróbb részletekbe menően elmesélni, és senkiről sem feltételez akkora gonoszságot, hogy eziránt ne érdeklődjön.
A film első pár perce, amit leírni talán izgalmasabb, mint nézni, az ő nulladik születésnapjától indul, s a lélekvándorlás egy földrajzilag determinált változatának fényében megmutatja, hogyan születik a főszereplő egy egér és Einstein lelkének kereszteződésével. A folytatásból aztán az is kiderül, hogyan is relatív az idő egy átlagembernek.
A következő jelenet mindenesetre rögtön 30. születésnapjának reggele, s az élet, úgy látja Osváth András, egyelőre nincs túlzottan a birtokában. S hogy tulajdonképpen milyen élettel is akarna ő bírni? A kérdés, mint általában a „mire is vágyunk” típusú kérdések tudjuk, sajnos valódi. Ő mindenesetre egy marcipánmackó-fejjel kárpótolja magát, de olyan sikeresen, hogy a forgatókönyv kénytelen újabb lökést adni neki. Csinos csali a huszadik századi budapesti keddi utcán: közvélemény-kutató lányka szupermen-versenyre invitálja a hőst, de előbb vágyairól, céljairól, félelmeiről töltenek ki kérdőívet. A felmérés alapján egyébként az a kép alakulhat ki, hogy minden férfi szupermen, aki egyszerre legalább két nővel szeretné, és a kérdezettek halmaza azonos a szupermenek halmazával (bár ez már per definíció is igaz, ha egyszer ők versenyeznek). És ha valaki három nőt akar, az már magánszám.
Szóval, nem egyedi vágyak, viszont saját infantilis félelmek. A teszt katonás inger-válasz rendszere még mindig nem az Einsteint hozza ki a hősből: tanítás közben azonban eszébe jut az a napközis tanító néni is, aki anno dolgozatot íratott vele Milyen leszek 30 évesen címmel. A teszt és az emlék eredménye Osváth András esetében egy olyan órarend lesz, amely egyetlen napra tételesen beosztja az egykori 30 éves programot: a megvalósítást, annak gyümölcseit és azok élvezetét. Ettől kezdve András álmatag hipochondriája és gyengéd egoizmusa átadja a helyét a tettre kész acélembernek, aki nem ugorhat úgy ki az ablakon, hogy autótolvaj külsejű fiúk Mercédeszeket ne toljanak alá.
Ekkor aztán megjelenik a nő, sőt, kalandornő, vagy ami ritkább lehet a Déli pályaudvaron, a terhes kalandornő. Gyöngyi, a konferenciadémon épp egy fantombébi születési napja körül szorgoskodik: egyszerű eszközeivel – úgy mint villámlátogatás plexi pocakkal – óhajt kísértetjárást támasztani ötvenes szépfiúk otthonában. Célja tehát az évente egy napig tartó brutális vágyak gyors megfizettetése, András programjának 3. pontja viszont, délután 14 órától 17 óráig, egy terhes feleség beszerzése: csak mára, úgy próbaképpen, hogy milyen lenne, ha... S bár a lányt nem is nehéz elképzelni rektori-direktori pálinkaként, a fiú, a maga nem is ártatlan képmutatásával őt szemeli ki, mint a megnyugtató vidékiesség esszenciáját erre a feladatra. (A lányt egyébként Ónodi Eszter játssza, aki a 2003-as Filmszemle legjobb női alakításért járó díját kapta ezért a szerepért.)
Van olyan rendező, aki meztelen történetekben szeret gondolkodni, s van, aki egy kádnyi víz kiöntéséhez rögtön a párkákat mozgósítja. Mindkettőt nagyon lehet szeretni. Fazekas Csabát is, aki ezért a filmért megkapta a legjobb elsőfilm díját a Filmszemlén, s aki láthatólag történetet is akar, meg szimbolikát is, bár ez utóbbit korlátozva, születésnapi ajándékként.
Osváth András nem szereti a meséket, minden nap személyi, föld- és égrajzi adataival kel, de a születésnapján, beleértve a legelsőt is, ha a konstelláció megfelelő, mindez megváltozik. Történetének összes tereptárgya hirtelen egy-egy elgurult gyöngy lesz: szimbolikával terhes, majd nem terhes, vagy inkább mégis, de annyira azért még nem... pontosan úgy, mint Vera, aki Adél, aki Gyöngyi, vagy mint Osváth András és az ő vágyterhessége...
A film rendszeresen abortálgató szimbolikája alapvetően a film idézési technikájára van bazírozva. Fazekas kész kvázi-szimbolikus elemeket emel ki különféle filmekből (Enyeditől, a Kabaréból, az Idő vanból, Kieslowskitól, Lynch-től, stb.) és keresztezi őket. Ebből pedig meglepő dolog kerekedik: kiderül, hogy két szimbolikus elem találkozásából egészen konkrét dolog lesz, mert két elem ebből a szempontból kevesebb, mint egy. Gondolok itt kísérleti állatokban reinkarnálódott kutatókra és átlagemberekben reinkarnálódó kísérleti állatokra, akik mind pontosan hozzák az összes domináns gént, rágcsálólyukra közelítő kamerára, amely legnagyobb meglepetésünkre nem véredényekben, hanem rágcsálólyukban is folytatódik; halálközeli mentőautózásra, ahol a páciens, noha átmegy a megfelelő személyiség-váltókon, a szívritmust mutató úttesti KRESZ-jelzések ellenére, Óz és Veronika, sőt Mr. Sweety tökéletes mellőzésével ugyanő meg is érkezik a kórházba.
Fazekas boldog születésnapja olyan, mint Mary Poppins unokabátyjainak születésnapja. Ők az év többi részében polgári foglalkozást űznek: porcelánnipp-javítók, gyömbéres kalácsárusok, zenélődoboz-készítők, ám születésnapjukon kettőtől hatig nevetőgáztól fújódnak föl, esetleg minden kívánságuk, vagy épp ezek ellenkezője teljesül, és a nádcukorból készült cukor nádpálcákat varázsolják repülő lóvá. Mary Poppins maga, akitől a látogatások forgatókönyve származik, persze tagad, és minden megy a maga útján.
