Egy kolozsvári társasház lakói, az ő rokonaik és ismerőseik a 60-as évek elején filmkészítők voltak, rengeteg filmet készítettek el. Félkész vagy még annyira sem kész filmeket fejeztek be, közösen, családi és szomszédi összefogással.
Egyikük – nevezzük nagyapának – kezdte a vállalkozást, ő adott székházat is, saját lakásából: az előszobát, a konyhát és a nappali szobát. Egyszerű, de akkor még szenzációs eszközzel kezdődött a vállalat: ez egy tévé volt. (Máshol is így van ez: hallotta mindenki, hogy az Amerikába emigrált szegény legény, a későbbi világmágnás is egykor valami kicsivel kezdte: megérkezett Amerikába, vett egy perecet, eladta, az árából vett két perecet, az egyiket megette, a másikat eladta, ennek az árából vett öt perecet meg egy részvényt, és így tovább.)
Nagyapa úgy kezdte, hogy a 60-as évek elején, amikor még ritkaság volt, vett egy Cosmos-televíziót, főleg azért, mondta, mert anyó addig is mozibolond volt, és a tévét rátették a nappali szobában a zongorára, mert ott jó volt az akusztika. (Akkor a városban két embernek volt nagy motorbiciklije: Szappanos Pistának és egy szekusnak. Tévéje viszont három családnak volt: a Szappanos családnak, a szekuscsaládnak és nagyapa családjának.) A filmek készítése, azaz a félkész filmek befejezése csoportmunka volt, esti aktivitás, mert este voltak a filmek, és mindennap nagyszámú társaság gyűlt össze a tévé körül. A befektetés jövedelmezett: nagyapának és anyónak erkölcsi, eszmei és társadalmi haszna lett belőle, ami jó volt a nyugdíj mellé.
Jöttek estéről estére filmet nézni: Piri néni és a nála lakó albérletes román lányok, a szomszédok, Oroszék, Dánielék, Zsidóék, Gömbvics Jóska és mindenkori feleségei, a bolond Sándor, akinek, hivatalos papírja volt arról, hogy bolond, ezért politizálhatott is, Káposztásék a másik utcából; Gyürkeiék az Iriszről jöttek, Potyán Vaszi a Cukorgyár utcából; a komák és a kollégák, sokan.
Gyertek, gyertek, kezdődik – kiáltotta nagyapa, anyó mondta, hogy menjenek beljebb, ne álljanak az ajtóban, valahogy férjenek el, nem lehet becsukni, de kiáltották, tessék hagyni, cipővel vagyunk, sár van, megállunk itt. A közeli rokon és papuccsal rendelkező Piri néni került legelőre a nappali szobába, Czinege Laci bácsi mellé, aki nem látott jól, mert rossz volt a szemüvege, elől kellett ülnie, de neki még cipővel is be volt szabad menni, mert fontos beosztása volt: tudott románul: az orosz fogságban tanult meg. Nagyapa a fal mellett állt, anyó a kályhánál a konyhában, a Budapestről hozott alumínium presszó mellett, és kávét adott körbe. A tévé a nappali szoba ajtajával szembenézett, egy igazi ötvenkét centis Cosmos, kékes fénnyel, amilyent csak protekcióval tudott szerezni nagyapa, mert a többinek szürkés fénye volt, a konyhából is láttak valamit belőle, de még az előszobából is sejtették a képeit, nyári időben az udvarról is. A konyhaszékek elkeltek, a nagy tekenő is ülés lett fenekével felfelé fordítva, a kályha szélén is ültek, a földön is, az asztalon és alatta. Várták, hogy Oroszné, aki a szobaajtóhoz közel ült és a rendet tartotta, szóljon, hogy, na, csend legyen, vége a dumának, nyomjátok el a szivarakat, mert már vágni lehet a füstöt, kezdődik.
Megkezdődött az esti film a tévében, a szobában meg a filmgyártás, a félkész mű befejezése. Piri néni, aki családtagként elöl ült, jól látott, karvalyszeme volt, de nem tudott románul. Czinege Laci bácsi tudott románul. A nyersanyagot a többieknek ők ketten szállították. Olvassad, Piri, és a néni elkezdte szótagolni a film párbeszédének feliratozott román fordítását, néha elmaradt, rászóltak, hogy gyorsabban, gyorsabban, Piri néni izgatottan, kipirulva próbálta kibetűzni a többnyire ismeretlen szöveget, mielőtt az továbbgördült volna. Amit Piri néni hozzávetőleges románsággal kinyögött, Czinege Laci bácsi a maga módján értelmezte, fordította magyarra és kiáltotta ki hátrafelé, a többieknek, ki a konyhába, az előszobába. Ők kezdtek fogalmat alkotni, feltételezgetni, hogy mi történik, és soha nem állt meg a beszélgetés filmnézés közben, a kérdések egymást követték. Hogy ez most a fia a főszereplőnek vagy az öccse, az, amelyiknek a napszemüvege és a duplacsövű puskája van – nem, dehogy, az a másik filmben volt, nincs neki duplacsövű puskája, mert tanár. Oroszné mondta is, hogy egyesek nem figyelnek, nem értik a filmet, kitalálnak mindenfélét. Ha valamit nem értettek meg abból, amit Piri néni olvasott és Czinege Laci bácsi fordított, azt kikövetkeztették maguk, Szilágyiné mondta, hogy szerinte miért féltékeny a főszereplő lány, miért sír az anyja, mit akart a postás mondani, Zsidó András tudta, hogy miért ölték meg a pulóveres pasast. Volt, amikor összevesztek, teljesen ellenkező okokat és okozatokat láttak a filmben, Oroszné mondta is, hogy ez azért van, mert ott hátul végig beszélgetnek, szivaroznak, fene azt a szivarját, az égő felével kéne a seggébe dugni annak, aki kitalálta, persze, ha nem figyelnek, nem nyitják ki a csipájukat, nem tudják, hogy mi megy a filmben, másokat sem engedik megérteni. A sárgakabátos pasas háborús bűnös volt, azért vált el tőle a felesége, most keres magának új feleséget, de előtte lakást, és kölcsönt vesz fel a Maffiától. Nem igaz: a Maffia vette meg neki a lakást, azért bujkál a nyomozók elől. De ki akarja megölni és miért?
A gond ott volt, hogy Piri néni megakadt az olvasásban, mert nehéz szó akasztotta meg. Volt két szó, amitől nagyon félt, mert tévesztette őket egymással. Az egyik „este”, ami magyarul azt jelenti, hogy „van”, a másik az „asta”, ami azt jelenti, hogy „ez”. Piri néni rettegett attól, hogy a két szó együtt jelenik meg: „Asta este.” Ez majdnem minden filmben előfordult. Hát a sárgakabátos pasas kijelentette: „C'est la vie”: Asta este. Piri néni először feljajdult, hogy jajistenem, és, ahogy ilyenkor, szaporán mondta felváltva, keresve a megfelelő kiejtést, hogy jeszte, jásztá, ásztá, jásztá, jésztá. A szobában addig valaki megjegyezte, hogy nem volt a sárgakabátos pasas háborús bűnös, mert a háború idején gyerek volt, hanem a kocsi miatt vesztek össze, azért hagyta el az asszony. Gömbvics Jóska jelenlegi felesége úgy tudta, hogy nem a kocsi miatt, és nem is volt felesége, csak mennyasszonya, nem vesztek össze, hanem csak lelkendeztek valamin, a pasas pedig hadifogoly volt, nem háborús bűnös.
Néha beállított az egyetemista rokon, de ő ritkán jött, inkább moziba járt a kislánnyal, akinek udvarolt, csak a mosolyszünetekben járt erre, enni is kapott anyótól, és beállt a filmnézők közé. Hasznát vették, mondták, hogy jó, hogy jött, Tihamér, maga tanult ember, fejtse meg nekünk a cselekményt, mert ebben a filmben azt látjuk, hogy bonyolult a történet, Piri nénéd elakadt az olvasással, szóval itt úgy néz ki, hogy nem csak a rendőrök állnak szemben a bandával, hanem másik oldalról is szorongatja ezt a bandát egy teljesen más banda: egy ellenbanda. Tihamér bevett egy rágógumit, rágta egy kicsit, míg elhallgattak a filmesek, és lassan mondta, hogy jó, tessenek figyelni: a „contrabanda” nem azt jelenti, hogy „ellenbanda”, hanem azt, hogy „csempészés”, és akkor a társaság egymás szavába vágva vitatkozott ezen a teljesen új verzión, Czinege Laci bácsi legyintett, Oroszné mondta, hogy ilyen fegyelmezetlen társaságot a jóisten se látott, de együtt újra átdolgozták maguknak a filmet, hogy a végén csak egy csempészbanda maradt és a szembenálló rendőrség.
