Újdonsült filmkészítőkként korábban nyilván filmnézők voltunk, ezért kötelező anyanyelvi szinten beszélnünk a film nyelvét. A következő cikk azoknak fog segíteni, akik otthon a kis szobasarkukban egy szép napon eldöntik, hogy filmet akarnak forgatni kedvenc plüssmackójuk mindennapjairól.
Először is alaposan kigondolt ötlet nélkül nem szabad filmet készíteni. Amíg egy halvány villanykörte sem gyúlt ki a fejünkben, addig mindenképp rejtsük el filmes tehetségünket. Ez az ötlet nem más, mint a leendő film témája. Ez minden technikai és elméleti ismeretet megelőz és a tudatos folyamatok közé tartozik. Azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a zsenialis ötlet eredeti kellene hogy legyen és lehetőleg a szerző legmélyebb lelki világából kell származzon. Ha mindez megvan, akkor semmi egyébre nincs szükség, mint néhány technikai eszközre és akár egyedül megvalósíthatjuk a világegyetem legzsenialisabb filmjét, az alábbi menetét követve.
Kérjünk kölcsön egy kedves ismerőstől egy olyan eszközt, amivel képeket lehet rögzíteni. Természetesen ellenőrizzük, hogy nemcsak álló, hanem mozgó kép készítésére is alkalmas legyen. A kép nem más, mint a valóság úgymond másolata. Ahhoz, hogy képet láthassunk és alkothassunk, be kell tudnunk kapcsolni a készüléket. A „filmes pályafutást” érdemes rövidfilmmel kezdeni, ugyanis sok lehetőséget biztosít a kísérletezgetésre. Tehát keressük meg az elektronikus képrögzítőn az egyetlen piros gombot, amely a filmvilág elitjének a köreibe való berobbanáshoz segíthet. Ha megvan a piros gomb meg kell nyomni és máris képfolyamok kerülnek arra a pici kazettára, amit megelőzően elhelyeztünk a kamera gyomrában. A montázs/vágás nem más mint a már elemi iskolából ismert matematikai egyenlet, mely szerint 1+1 egyenlő 3. Ha már sikerült fölvennünk néhány képet, valahogy egymás mellé kellene őket illeszteni. Ez egy igen nehéz feladat minden technikai kezdő zseninek. Tehát hogy is fogjunk akkor hozzá?
Képzeljük el, hogy Cellulo Ida kilép az ajtón, hogy hátha végre vele is történik majd valami érdekes. Szeretne találkozni Csapó Pistával, de a találkozás pillanatáig igen sok idő telik el. Ha ezt a hosszas időfolyamatot szeretnénk bemutatni, akkor föl kell darabolnunk az eseményeket, hogy lehetőleg ne az egész ország nyúljon a távirányító után és kapcsoljon át másik csatornára. Tehát akkor következőképpen nézhetne ki a jelenet dramaturgiai felépítése: 1. Ida hamburgert eszik az utcán; 2. Pista egy kávézóban hegyezi a zabot; 3. Ida az állomáson sétál; 4. Egy kirakat előtt álldogál, majd a kávézóhoz ér stb. – Ida a kirakat üvegén keresztül meglátja a csinos fiatalembert, és bemegy a kavézóba. Pista végigméri Cellulo Idát és kitűnő film lehetősége villan meg a fejében, amit a következőképpen állít össze, de most már plánokra bontva: 1. Erdélyi-közeli: Ida kebleiről. 2. Kistotál: Ida egy pult a pult mögött álldogál, és egy vendéggel van elfoglalva. 3. Közeli: Ida keze, amint mosogat, majd farzsebéhez dörzsölve a kezét szárazra töröli. 4. Nagyközeli: férfikéz lenyomja a kilincset. 5. Hongkongi-közeli. Ida felemeli a tekintetét. 6. Amerikai plán: fekete ruhás, állarcos férfi becsukja maga mögött a bolt ajtaját és fegyvert ránt elő. 7. Európai közeli: fekete ruhás férfi Idát keresi. 8. Kistotál: Odamegy a pulthoz, vállára veszi Idát. 8. Félközeli: telefoncsörgés, fölveszi. Idát leejti a kávézó padlójára és elrohan. 9. Ida közelije, amint kegyetlenül sír.
Mi is tulajdonképpen a közeli plán, teszi fel magában a kérdést a kedves olvasó, még mielőtt megkérdezné, hogy mi is az a plán. Tehát a plánok egy olyan sík felületet jelölnek, amelyet a rajta megjelenő színészek arányai határoznak meg.
A megvilágítás a másik fontos technikai eszköz, amit a kezdő filmes zseni kihasználhat. A valóságban nagyon gyakran véletlenszerű, sőt általában az, a film esetében viszont, ahol az általunk megtervezett világgal van gondunk, nem szabad véletlenszerűvé válnia, mert a megvilágítás romantikus hangulatot teremt, egyes részleteket, mint például Ida formás alakját, kiemeli, másokat elrejt, tehát hatékony kifejezőerő, ezért a véletlenszerű megvilágítás könynyen eltorzíthatja a történet mondanivalóját és a szereplőket. A feladat viszont az, hogy a történethez illő legmegfelelőbb hangulatot teremtsük meg.
Különböző objektíveket, szűrőket, kameramozgásokat használhatunk, hogy végül egy eredeti alkotást hozzunk létre. Tehát vannak normál objektívek, nem-normális teleobjektívek, nagylátószögű objektívek, illetve halszem-, tyúkszem-, eperszem- stb. optikák, hogy csak néhányat említsünk. A gépmozgások a következők: kétdimenziós, svenk, zoom, rákmozgás, háromdimenziós fahrt, krán. Például rákmozgással ideális fenti ötletünk utolsó beállítását lekövetni: a kamera lassan hátrálni kezd és látjuk, hogy az egész terem Ida formáit csodálja, amint épp a földön vonaglik. A cselekményt követő és leíró jellegű kameramozgások alapvető funkciója az adott helyzet részleteinek fokozatos bemutatása, nem látjuk egyból, hogy Ida milyen csodálatos nő.
A képsor tökéletesítéséhez szűrőt használhatunk. Ilyent a konyhából is szerezhetünk, vagy egyszerűen leakaszthatjuk a szúnyoghálót az ablakról, a néhány jelenet alatt úgysem fog sok szúnyog bejönni a szobába. Eléggé gyakori megoldás lehetne az is, hogy a kamera párhuzamosan követi a cselekményt, és közben rázoomol, vagyis „a mélyére hatol” a látott képnek.
Most már ott tartunk, hogy van néhény felvett jelenetünk. Ajánlatos ilyenkor visszanézni az anyagot, mert kiderülhet, hogy vagy képet, vagy hangot valamilyen egyszerű technikai baki miatt nem vettünk. Ha minden van, akkor jó odafigyelni a felvett hang minőségére is. De utólag is szinkronizálhatunk a fürdőszobában.
A számítógép bekapcsolása után betölthetjük ide az anyagot. Ekkor minden kiderül. Áttűntethetjük az egyik képet a másikba, ezen kívül még létezik pár ötletes megoldás, illetve egy rakás szupermodern megoldás (pl. amikor az egyik kép átbukfencezik vagy pillangóként elrepül a másikba).
Akkor jó eséllyel hirtelen áramszünet lesz. A projekt elvesztődik, és a hosszú napok minden munkája a számítógép rejtett chiprendszerébe vész. Ekkor döntjük el, hogy mégsem érdemes filmet csinálni.
