Címke: poén

Új, mindeddig ismeretlen Hitchcock-cameókra bukkantak

2017. április 1. – írta

Amerikai filmekhez forgatott, de a végső verzióba végül be nem vágott filmdarabkákon fedezte fel a mester jellegzetes, pocakos alakját két filmtörténész, aki különböző filmklasszikusok DVD- és BluRay-kiadásaihoz keresett bónuszanyagokat a stúdiók vágószobáiból, nyersanyagraktárából.

Ritka Janovics-rajzfilm került elő

2015. április 1. – írta

P. M. korondi lakos ásója fémes hangot adott ki március 21-én, amint az egyre vékonyabb földrétegbe (igen, mert a külföldiek veszik meg a drága székely földet!) szúrták. A fémes hangot egy dobostorta alakú doboz adta ki, amiben igen ritka filmtekercseket találtak. További keresgélés után még egy ilyen doboz került elő. Szerencsére a helyi lelkész megrögzött történelem- és filmrajongó egyben, így felismerte a tekercsek fontosságát és azonnal Kolozsvárra szállíttatta őket.

Analogizálják a romániai mozikat

2014. április 1. – írta

A közeljövőben az összes romániai mozit analogizálni fogják: a meghaladott és poros DCP-vetítőket még egyes helyeken megtartják ugyan biztonságból, de az év végéig az összes filmszínház el lesz látva a legmodernebb, 35 milliméteres technológiával, ami végre filmkópiáról való vetítési lehetőséget jelent majd az elmaradott hazai moziknak.

Végre DiCapriónak is van Oscarja

2014. április 1. – írta

Az amerikai filmcsillag úgy döntött, 40. születésnapja alkalmából megérdemel valami igazán különlegeset. A gengszter szerepébe úgyis belerázódott A Wall Street farkasának köszönhetően, úgyhogy a hétvégén szerzett magának egy Oscar-szobrocskát – adta hírül a Variety.

Akkell neked, három dé... egy legyen elég! – Székely moziplakátok 2012-ben

2012. december 30. – írta

Mindenki panaszkodik – s joggal – hogy a magyar forgalmazók címei fertelmesek. Evvel mi is muszáj egyetértsünk. De azért mégse lehet angolul vetítni filmeket Székelyföldön (egyelőre sehogyse lehet, mert nincs is mozi), így aztán ügyesen megcsináltuk pár idei film rendes, becsületes székely plakátját. Tuggyák... egy szebb jövő reményébe'...

Ellenbanda

2012. december 29. – írta

Egy kolozsvári társasház lakói, az ő rokonaik és ismerőseik a 60-as évek elején filmkészítők voltak, rengeteg filmet készítettek el. Félkész vagy még annyira sem kész filmeket fejeztek be, közösen, családi és szomszédi összefogással.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes