Hogyha készülne egy térkép a filmvilágról, egy jókora tartományt nem lehetne feltüntetni rajta. Létezik ugyanis a filmeknek egy nem professzionális kategóriája, melyek nem a nyilvánosság számára készülnek. A filmes saját maga számára bűvészkedik a kamerával, kontrollinstanciája legfeljebb szűk közönsége: családja és barátai.

Egyes szám, első személy

Van, aki azért filmez, mert a vásznon vagy a képernyőn szeretné viszontlátni az ismerős arcokat, vagy tájakat, a létfoszlányok egyféle tautologikus ismétléseként. De van, aki azért filmez, hogy házi eszközeivel, ha nem is filmet, de legalábbis valami filmszerűt készítsen. Ő a kamera megszállottja, aki nem elégszik meg annyival, hogy lenyomatot készítsen lakodalomról, ballagásról vagy a gyerek első lépéseiről.

Az „amateur” szó illene rá a legjobban, ami valami olyasmit jelent, hogy szerető, valamilyen szenvedély szeretője; ezenkívül azt a gátlástalanságot és az optimizmust is jelenti, amellyel az ismeretlenhez közelítünk. Az amatőr ugyanakkor egyféle dilettáns, aki nincs tárgyi tudással megterhelve, viselkedése önkényes és ösztönös. Viszont az amatőr filmes fogalma már foglalt, rendelkezik egyfajta történetiséggel, az amatőrfilm szintagma kvázi-intézményességet és nyilvánosságot implikál, mozgalmat nevez meg (létezik amatőrfilm-fesztivál, amatőrfilmes folyóirat), ami miatt ez esetben nem applikálható. Legyen inkább a kamera bolondja, aki a domesztikálódott elektronikát(videokamerát) használja víziói rögzítéséhez. A videó szó etimológiáját vizsgálva (a latin video magyar megfelelője a látok ige), Beke László A videótól a vízumig című előadásában megállapítja, hogy a szó jelentése eleve az alkotó cselekvését hangsúlyozza ki: „Lényeg az egyes szám, első személy.” Ez az „ember a felvevőgéppel” – állapot a mozgatórugója ezeknek az alkotásoknak.

Amikor a kamera bolondja filmet készít, eszközeit általában spontán módon, a rendelkezésére álló tárgyakból válogatja, a szerepeket pedig családtagjai vagy barátai közt osztja ki. A filmszerűségről alkotott elképzeléseik megvalósítására törekednek, technikai és anyagi korlátaikhoz mérten. A filmszerűség vonatkozhat a film formanyelvére: jelenetekre osztás, beállítások, montázs, zenei aláfestés; de tartalmára (a spontán vagy megrendezett események fotogenitása), s a használt tárgyakra is. A készítő és a szereplők a nézők is egyben, ebből kifolyólag jóval többet tudnak egymásról, és a képekről, mint bárki kívülálló. Sajátosságuk egyfajta kettősség: a képekhez szorosan hozzátapad a filmen kívüli, a készítők élményei a forgatás folyamatáról, ugyanakkor a filmbeli is gyakran olyan információt hordozhat, aminek a készítés céljához semmi köze, és idegen számára fölöslegesnek bizonyulhat. Az így elkészített rövidfilm ettől még mesterséges, kreált világ, mely csak részben és nem szándékolt módon reprezentálja a közeget, melyben létrejött.

De kik is a kamera bolondjai? Mi foglalkoztatja őket, és milyenek a filmjeik?

Vince (19 éves) és a Projekt Film

Vince videokamerával és testvérei közreműködésével hozza létre produkcióit. Az elkészített filmekhez egy fiktív stúdiómegnevezést választottak: Projekt Film. A szóban forgó filmek esetében a projekt szó egyrészt azt jelzi, hogy a filmkészítés csak próbálgatás, nem az a tét hogy valami jól sikerül-e vagy sem. Másrészt a projekt, terv valami olyanra utal, ami csak gondolati, tudati síkon létezik, és a valóságban nem látható. Ez egyféle tudjuk, de nem látjuk állapot. Az elkészítés célja nem valami mentális kép tökéletes ábrázolása, valós képpé változtatása, a tervezés a lényeg. Ezért aztán alkotóinak bármilyen eredmény hasonlítani fog az elképzelthez – tudjuk, tehát látjuk is. Ennek a látásmódnak az inverze lehetne a képi, filmi reprezentáció által irányított látás: például egy felvétel, mely egy levegőben álló esőcseppet mutat, amint ráesik egy hangyára (Mikrokozmosz), megtanította tudatunknak, hogy a valóságos cseppet is úgy lássuk, amint a felvételeken. Mint minden filmstúdió, ez az elképzelt, a Projekt Film is rendelkezik logóval, animációkkal; a filmeket kísérőzenével látják el, a szereplők nevét (bár mindannyian tisztában vannak vele) és a gyártás időpontját feliratok jelzik.

A filmek egy része a filmszerűség kritériuma alapján szelektált, családi kirándulásokból kivágott, összevágott jelenetekből áll, melyeknek inkább a fikcióhoz van közük, mint a lefilmezett valósághoz (például unokatestvéreket homoszexuális párként lefilmezni). A technika, a kép megkonstruáltsága iránti érdeklődés hozzájárul ahhoz, hogy a képek dokumentáló funkciójukat meghaladják. Hasonló eljárással készült a Palkó boldog című film: „De az nem szándékosan úgy készült, hogy Palkó boldog, hanem ott csak Vince magyarázott, ameddig csak úgy úszkáltunk, amikor megnéztük többször ezt a Triesztes filmet, akkor vettük észre, hogy közben mindig lelassítottuk néha, lassítva pedig olyan, észrevettük ,hogy ez olyan boldogság. Zenét adtunk, s külön ki van ragadva ez a rész.” A rövidfilm (hossza 2 perc) utólagosan megírt forgatókönyve a következő:

Palkó boldog

Verőfényes napsütés, az ég ragyogóan tiszta. Megjelenik a Palkó boldog felirat, játékos, könnyed, dallam hallatszik (Grieg). A tenger vize áttetsző – kékes (Trieszt), hullámain megtörik a fény. Lelassított képeket látunk: három emberről, amint úsznak: Eszter háton lebeg a vízen, szeme behunyva. Palkó (12 éves) önfeledten mosolyogva halad a kamera irányába, egy néni (anyukája) boldogan figyeli, ahogy elúszik. A kamera Palkót követi, amint mosollyal az arcán apró testével leküzdi a hullámokat, a szemébe szökő vízcseppeket. Megérkezik a vízből kivezető lépcsőhöz, lelassított mosolya változatlanul őszinte. A film megszakad. Felirat: boldog – Palkó, boldog néni – Kati. Projekt Film 2002.

A saját készítésű filmek gyűjteményében nemcsak olyan filmek találhatók, melyek az életet dokumentálják. Ezekben az alkotásokban nem egy kerek történet létrehozása a cél, a fabula csak ürügy a filmezésre és a szereplésre: „mert ebben az a lényeg, hogy nem törekszünk arra, hogy a lehető legjobban megcsináljuk, hanem úgy csináljuk meg, ahogy tudjuk, ahogy meg vannak a kellékek, ahogy otthon a szekrényből kihúzzuk a ruhákat, csak annyira. Nem kell külön megvenni valamit vagy ilyesmi. Hanem csak úgy könnyedén. Végül is a történet sem anynyira fontos.”

A következőkben a Mátriksz megrendezéséről lesz szó. Előzménynek tekintik azt, hogy korábban gyakran szinkronizáltak sikerfilmeket, mint például a Holt költők társaságát és az Indiana Jonest. A filmek szövegét teljesen újraírták, velük megtörtént események, már elhangzott párbeszédeik alapján. A Mátriksz megrendezése is egy hasonló vállalkozás, amint az anya, Emese találóan megfogalmazza: „Hogy ez egy fordítás, tehát hogy ezen keresztül értem meg. Lefordítják nekem ezt a filmet. Egy kicsit banálissá teszik, s ettől lesz számomra érthető, nem tudom. Lefordítják konyhanyelvre.” A film készítésében ugyanakkor fontos szerepet játszott, hogy Eszter ajándékba kapott egy hosszú fekete kabátot, melyben a Mátrix ikonográfiáját ismerték fel.

Mátriksz

Neo (Vince) a számítógépe előtt ül, és dolgozik: céltudatosan nyomogatja a billentyűzetet. Nincs bekapcsolva. Egy nagy, FED feliratos fehér pólós kihordófiú borítékot hoz neki. A4-es méretűt: „Itt írja alá”. Neo az átvett borítékot arca elé tartva szabadon engedi feltörni az eddig visszafojtott nevetést. A borítékban egy mobiltelefon. Döbbenettől meredten bámulja. Sandán a kamera fele pillant. Telefoncsörgést utánoz, majd fogadja a hívást: Háló…(nevet)… Igen… Jó… Kettőkor ott leszek. Csá. (snitt) Ajtókilincs közelképe. Neo óvatosan lenyomja. Szoba képe, melyben az ablaknak háttal egy hosszú fekete kabátos (ezúttal nem bőr, hanem lenvászon), kopasz (fején tengericsillag-mintás zöld úszósapka), napszemüveges (olvasószemüveg, melynek lencséi fekete celluxszal vannak beragasztva) figura szólal meg, azaz Morpheus: „Végre”. (snitt) Neo kezet fog Morpheusszal: „Épp ellenkezőleg te tisztelsz meg. Üljünk le.” (snitt) Közelkép Morpheusról, amint egy bőrfotelban ül. Ajkai néger-vastagok, duzzadtak (kidugott nyelvével növeli ajkai dimenzióját) (Háttérben elsuttogott rendezői utasítás: Most! Menjen már!) Zoom.

M: „Tudod, hogy miért vagy itt? (szünet) Tudod, mi az a Mátrix?”

Neo: „Honnan tudjam?”

M: „Nem láttad a filmet?”

Neo: „Nem.”

M: „Pontosan tudom, mire gondolsz.”

Elfordul a kamera. Neo: „Mi az a Mátrix?”

M: „A Mátrix egy betöltőprogram. Most úgy érzed magad, mint a nyúl üregében Az Alíz Csodaországából.”

M egy gyógyszeres dobozból üggyel-bajjal kiráz valamit, leejti. Utasítás a háttérből: „a szádat!”

M két kezét a kamera elé tartja, úgy, mint amikor elrejtünk benne valamit. Kinyitja egyik kezét: benne fehér golyó. – „Ha a golyóbist választod, még hazamenekülhetsz.” (Kinyitja másik kezét is.) „Ám, ha a pirosat, megmutatom, milyen mély a nyúl ürege. Válassz már.”

Neo habozik, kezeit látjuk, hol a fehér golyóbis, hol a piros tabletta irányába nyúl. Lenyeli (leejti, alig észrevehetően), majd az ásványvizes üveg után nyúl. Iszik. A kamerába néz, miközben leteszi az üveget. (snitt)

Morpheus a virtuális térben, a gyakorlóprogramban (mezítláb a lepedőkkel leterített szobában): „Ez a croissant, a betöltőprogramok egyike.” (snitt)

Neo fekete sapkával a fején, tornafelszerelésben: „Számítógépes programban vagyunk?”

Kamerába néz. (snitt)

M: „Olyan nehéz ezt elhinni? Más lett a hajad, eltűntek a testedről a bigyók.”

Felveszi a földről a távirányítót és bekapcsolja a tévét.

A Mátriksz, mint ismert téma megrendezése: olyan produkció, amely tárgyát azokban az emberekben találja meg, akik vele foglalkoznak: „Hogy a hétköznapokban történik valami, s abból jön egy ötlet, hogy na ezt is kellene… Nem az a lényeg, hogy pont olyan legyen, mint a Mátrix. Vannak olyan dolgok, amik hasonlítanak, a szemüveg nélkül nem lenne Mátrix, de vannak olyan dolgok, amikben az a lényeg, hogy mi vagyunk azon a képen, s hogy nem ugyanolyan. Csak az a különbség, hogy ez házi gyártmány, s ez ilyen ócska, tehát nem lehet megcsinálni otthon a környezetben egy ilyen nagyszabású filmet. Mindenféle trükkök nélkül.”

A Mátrikszban úgy öltöznek be a film szereplőinek szerepébe, hogy közben önmaguk maradnak, saját arcuk felismerése lesz a lényeges, egyediségük és nem a kiválasztott kategóriákkal való minél tökéletesebb azonosulás. Nem lesz probléma, ha hibás kép keletkezik: „A miénket még könnyű végignézni, mert rövid.” A kisfilm készítői nem annyira egy kanonizált nyelv, alkotás „árnyékában” beszélnek, és nem az azzal szembeni elhelyezkedésről van szó (paródia), inkább szabadon, a családi hagyomány (filmezés) által meghatározottan számolnak be a működő ízlésről, jelentéstulajdonításokról.