A márciusról szeptemberre tolódott Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál már nyolcadik éve ad esélyt fiatal, tehetséges rendezőknek arra, hogy munkáikat ne egy töltő nélkül nem működő laptop képernyőjén, vagy jobb esetben az egyetem rossz minőségű vetítőjén, hanem mozivásznon, közönséggel együtt láthassák viszont. És talán ez az egyetlen fesztivál, ahol a magyar filmek vonzásköre erősebb, mint a külföldi filmeké: az idén hat szekció élőszereplős és animációs versenyfilmjei mérettettek meg egymással. Az idei maszkos kiadás természetéből adódóan veszített személyességéből, fontos szakmai programok kerültek át online térbe, de a színvonal idén is nagyon erős volt. Íme tehát egy szubjektív beszámoló néhány idei versenyfilmről, a teljesség igénye nélkül.
Szeleczki Rozália: Mióta velem jár
A Rozgonyiné rendezőjének sikerül huszonöt perc alatt a vászonra varázsolnia a nyolcvanas évek undergroundját úgy, hogy annak is élvezhető legyen, akinek semmilyen kapcsolódási pontja nincs a korszakhoz. Talán azért is, mert a film a karizmatikus rockzenész apa (Tasnádi Bence) és a „cukipofa” lánya, Málna (Berzovici Emma) odi et amo viszonyáról szól igazán. A világgal haragban álló (vasárnapi) apának a kislány eleinte csak kolonc a nyakán, de a lánya feltétlen szeretete még az ő feketére mázolt szeméből is kigördít egy könnycseppet. A Neurotic énekeséről, Pajor Tamásról mintázott punkénekes és az utána ácsorgó kislány viszonyán túl a korszak elnyomó politikai színteréről is látletetet kapunk, a szólásszabadság hiányát a 4:3-as képarány is aláhúzza. Szeleczki szereplői váratlan természetességgel mozognak letűnt idők tereiben, viszonyuk szinte láthatatlanul fordul idillből pokolba és vissza, ami nemcsak a csodás színészvezetést, hanem a forgatókönyvet is dicséri.
Pantyi Petra: Reggelim a vacsorád
Nem sok filmet tudnánk felsorolni, ami a cukorbetegségről szól, ezért is fontos, hogy elkészült ez a film. Az introvertált Luca (Vogl Lolita Noa) mellé a vad, irányíthatatlan Noémi (Szőke Abigél) kerül egy kórterembe, és közös ellenségük, a betegség gyorsan közel hozza a két lányt egymáshoz. Pantyi Petra szép ívet ad a történetnek, Vincze Alina Xavier Dolan filmbe illő közelképei pedig a túlzott stilizáció ellenére is megtöltik élettel. A film legnagyobb erőssége azonban a szorító 4:3-as képarányt szinte kirugdosó Szőke Abigél természetes játéka, ami bármelyik nagy európai filmfesztivál vásznán megállná a helyét.
Szilágyi Fanni, Szilágyi Gábor: Orsi és Tenshinan
A mágikus realista rövidfilmjeiről (Minden vonal, A csatárnő bal lába életveszélyes) ismert Szilágyi Fanni testvérével, Szilágyi Gáborral közös filmje ezúttal sokkal inkább mágikus, mint realista. Ahogyan A kamaszkor végében, itt is egy karakteres vidéki testvérpár viszonyán keresztül lépünk vissza gyermekkorunk ismert dimenzióiba, míg a Dragonball-mániás főszereplő fiú, Dani (Kelemen Gáspár) szuperképességei egy teljesen újat nyitnak, és megmutatják, hogy mennyire vékony a határ a szuperhős és a főgonosz között. Az Orsi és Tenshinant is átjárja a sárgás tónusú nosztalgia, stílusban azonban mintha különbözne a rendező előző munkáitól. Gyönyörű, vászonra készült nagytotálokkal operál a film, melyek kárpótolják a nézőt a kissé túl trashyre sikerült CGI-nyúlért, akinek az egész verseny talán legcukibb gyerekszínésze látja el a baját.
Gyimesi Anna: A vége
A Szarajevóban díjazott Gyimesi Anna egy szakítás apropóján mutatja be a kétségbeesés legvégső formáit, amikor már önkívületben, az ösztöneink által vezérelve kapaszkodunk valamibe, ami már biztosan nem lehet a miénk. A film nyitójelentében a harmincas Vera (a végtelenül fotogén Csépei Eszter) rohan az exe szemetesbe csomagolt cuccaival, és hiába koptatja le a közömbös Szabi (Varju Kálmán), nemsokára újra megjelenik a közelében. Vera a férfi, a kamera pedig az ő sarkában lohol, a képek pedig a nő örületével arányosan válnak realistából egyre absztraktabbá, a nő állapotának kivetülésévé. Talán minden szakítás után van legalább egy pillanat, amikor vissza akarjuk kapni a másikat, A vége pedig ez az egyetlen pillanat – végtelenítve.
Beleznai Márk: Agapé
Az idei magyar verseny talán egyik leginkább várt filmje Beleznai Márk Cannes-ba beválogatott alkotása, melyben Gryllus Dorka és Kenéz Ágoston között fűződik erkölcsileg igencsak megkérdőjelezhető viszony. Nincs csalás, nem ámítás, ez a film azért lett beválogatva, mert tényleg jó. Az érezhetően személyes történetet az életszerű párbeszéd és a színészek közti kémiai működteti, a a vége felé egyre növekvő hiányérzetet pedig teljesen eloszlatta az utolsó snitt. Az Agapé a többi filmhez képest talán a legtisztulabb képileg, sőt néha kicsit szegényesnek is mondhatnánk, ha eltekintenénk a rendezéstől, ami által mégis működik az egész. Sokszor az egyszerű ötletek találnak be a legjobban, Beleznai filmje pedig nagyon jó példa erre. Nem csoda, hogy idén ő kapta a Legígéretesebb harminc év alatti rendező díját.
Konkol Máté, Papp Tamás: Vakáció
Konkol Máté és Papp Tamás filmjében szépen kereszteződik a szerzőiség és a műfajiság. Egy kamasz pár (Szőke Abigél, Nyomárkay Zsigmond) beszökik egy ideiglenesen üres házba, a lány testvére (Prukner Barna) pedig gyertatartóként velük tart azért, hogy ébressze fel őket a tulaj érkezése előtt. A könnyen horrorba forduló sztori a történet végén vesz egy utolsó kanyart, és egyszerűen csak thriller-jellegű, misztikus marad. Főszereplőnk érzéseinek leolvashatalansága és a kissé tisztázatlan végkifejlet miatt a rendezőpáros filmje elsősorban képileg volt maradandó élmény, ügyesen világított terei, és amerikai független filmeket idéző kompozíciói igazán megérdemelték a nagyvásznat.
Darabos Éva: Pá, kis panelom!
Darabos Éva animációja üdítő színfoltja volt az idei versenyfilmes szekciónak. A Pá kis panelom! abszurd humorral vesz búcsút egy eladó sorba került panellakástól, a végletekig tolva a külvárosi panelnegyed lakóinak karakterrajzát. Kivehetetlenül motyogó nyanyákért, csórécsigaként közlekedő irodistákért, óriás galambokért, tacskón lovagló szomszédnénikért és még ennél is különösebb jelenségekért ejt gigantikus betonkönnycseppet hősnőnk, aki szinte végig velünk együtt, tétlenül nézi ezt a folyton átalakulóban lévő organizmust. Darabos Éva kisfilmje egy nagyon sokrétűen ábrázolt távoli utazás egy kelet-európai ember számára közeli helyre, nem csoda, hogy az ottawai animációs fesztiválra is beválogatták.
