Erdélyi Dániel a Simó-osztály tagjaként egyike volt azoknak, akik nagyjátékfilmben bizonyíthatták szakmai tudásukat. Ez volt az Előre!, amivel sokunk gyerekkorát hozta újra vissza. Számos magyar film asszisztenseként dolgozott, legújabb rövidfilmjét (411-Z) több fesztiválra is meghívtak. Idén először vezette a rendezők csoportját a Filmtett−Duna Műhely táborban.
Most vagy itt először. Hogy kerültél bele a csapatba?
Zágoni Balázzsal többször beszéltük, hogy örülnének, ha eljönnék rendezőtanárnak, aztán ez soha nem jött össze időhiány miatt. Tavaly ősszel konkretizáltuk, hogy amint megvan a tábor tervezett időpontja, ő rögtön szól, és akkor én arra az időre mindenképpen szabaddá teszem magam.
Milyen szempontjaid voltak a rendezőcsapatba jelentkezők kiválasztásánál?
Két hónappal ezelőtt kaptuk meg a jelentkezők anyagait, amelyek egy forgatókönyvet, egy önéletrajzot, egy motivációs levelet, esetleg a korábbi filmjeiket tartalmazták. Ezeket elolvasva állítottam össze a csapatot a többi tanárnak, Durst Györgynek és Balázsnak a véleményét is kikérve azokról, akiknek a könyveit a legígéretesebbnek találtam. Szempont volt tehát, hogy a jelöltnek legyenek olyan tapasztalatai, hogy egy ilyen nagyon gyors gyártási folyamat során hogy lehet létrehozni egy-egy komplett filmet. A tábori, vagy egyéb filmes tapasztalat tehát előny volt, aki ezzel nem rendelkezett, annak inkább arra volt esélye, hogy egy másik csapatba (hangmérnök, filmológus, operatőr) kerüljön be.
Rólad köztudott, hogy rendezőként és asszisztensként is dolgoztál, többek között Simó-osztálybeli társaiddal. Az első nyitott rendezői ülésen, felmerült annak a kérdése, hogy a rendezők most itt egymás munkáját is segíthetnék. Szerinted mennyire tud ez működni 10 nap alatt?
Hogy ez hogy tud működni, erről majd a filmek fognak beszélni. Itt 10 nap alatt iszonyatosan nagy munka folyt, mindenki anyait-apait beleadott, és gyakorlatilag reggel 8-tól sőt, akár reggel 6-tól késő éjszakáig vagy hajnalba nyúlóan dolgoztunk − ezért is nevezhetjük ezt nyugodtan munkatábornak. Mindenki folyamatosan dolgozik, és gyakorlatilag sem kikapcsolódásra, sem pihenésre, sem gondolkodásra, sem elméleti továbbképzésre, vagy bármilyen elmélyedésre sincs remény. A fejemben összeállított tanmenet, amely szerint én haladni akartam, egyáltalán nem erre a szűk tempóra készült − és bizony-bizony sok film sem erre a tempóra készült. Sokan gondolták azt, hogy több időt fognak kapni a forgatásra, az utómunkára, és nehéz volt szembesülniük azzal, hogy ez mennyire rövidre szabott: egy nap forgatás, másfél nap utómunka, fél nap hangutómunka. Aztán bármennyire is igyekeztem ezt megértetni a hallgatókkal, nem tudták eléggé lerövidíteni a könyveket, és az újraírt könyvek nem lettek eléggé kompaktak ahhoz, hogy ezek feltétlenül beleférjenek ebbe a forgatási időbe. De azért a tervezett snittek 99% -a elkészült, csak néha rengeteg kompromisszum árán, és sajnos vannak olyan kollegák, akiknek hiába vannak már gyakorlati tapasztalaik, egy ilyen játékfilmes környezetben mégsem tudtak eléggé hatékonyan működni. A filmezés, a filmművészet technológiai oldala is nagyon fontos, tehát az, hogy egy filmművész, egy filmrendező el tudja készíteni azt, amit ő megálmodott, ahhoz neki hatással kell lenni az emberekre, hatással kell lenni a képekre, a beállításokra. Ez a helyszínválasztástól a munkatársak kiválasztásán keresztül egészen a film végső hangkeveréséig tart. Tehát egy rendezőnek mindvégig, az egész folyamat során maximálisan oda kell figyelnie, és uralnia kell a körülményeket.
Min változtatnál?
Itt többen is úgy kezdtek neki a munkának, hogy volt egy álmuk, amit a táborvezetőség is reálisnak tartott, amikor elfogadta a forgatókönyveket, és mindenki úgy gondolta, hogy el fog készülni, és meg lehet csinálni. Aztán kiderült, hogy mégse lehet megcsinálni. Ez egy ilyen helyzet, nem nagyon lehet vele mit kezdeni. Tehát lehet, hogy mi feltételeztük bizonyos alapok meglétét a jelentkezőknél, de nem biztos, hogy ezek az alapok megvoltak, vagy nem biztos, hogy ugyanarra gondolunk. Én úgy terveztem, hogy lesz arra idő, hogy a kezdő lépéseket, az alapfogásokat egy kétnapos elméleti együttgondolkozás során, egy kamerával játszogatós történetben ki tudjunk próbálni. Az az igazság, hogy ez a tábor is gyakorlatilag az élet kicsinyített mása: aki képes összefogottan érvényesíteni az akaratát, az tud filmet csinálni, aki meg szét van esve, az nem. Én azt hittem, hogy ez a tábor egy kicsit védettebb, „kellemesebb” hely lesz azoknak is, akik nem annyira ügyesek, hogy még ügyesebbé tudjuk tenni őket. Nyilván ez mindenkinek egy nagy gyakorlat, de ha az alapvető változtatásokról kérdezel, akkor én vagy hosszabbra tervezném a tábort, vagy kevesebb filmet készítenék el. Ami a jelentkezőknek azért rossz hír, mert kevesebb embert vennének föl, viszont akik bekerülnek, azok sokkal kifinomultabb és átgondoltabb munkát tudnának végezni, és ez után a 10 napos tábor után úgy állhatnának föl, hogy még valami elméleti képzésen is részt vettek. Bár ugye a filmrendezésnek az elméletéről nehéz beszélni, de azért vannak olyan dolgok, amit én a gyakorlati tapasztalataim alapján el tudnék mondani, meg tudnék osztani emberekkel. Erre most semennyi idő nem jutott.
Itt az asszisztensként szerezett tapasztalataidra is gondolsz?
Az asszisztensi munka egészen más hozzáállást kíván a stábhoz, mint a rendezői munka. Ilyenkor megismerkedsz olyan emberek, olyan munkacsoportok problémáival is, amivel a rendező nem feltétlenül találkozik. Ő valamikor elmondja például a berendezőnek, hogy milyen teret szeretne, és utána átveszi a berendezett díszletet. Közben meg egy asszisztens találkozik a megvalósuláshoz vezető úton jelentkező problémákkal – ugyanígy a ruhásoknál, sminkeseknél, hangosoknál. Tehát az asszisztenskedés ilyen értelemben nagy segítség, és azért is volt ez régen egy bevett módja a rendezővé válásnak, mert ilyenkor megismered, hogy hogyan működik egy stáb. Rálátsz azoknak a munkájára, akik ott dolgoznak, és akik nem is biztos, hogy valaha is találkoznak a rendezővel. Ugyanakkor általában az asszisztens fogja össze ezt a csapat embert, és nagyon-nagyon nehéz dolga van (nevet). Gyakran nehezebb dolga van, mint a rendezőnek.
Neki kell józannak maradnia.
Igen, hogyha van egy nagyon erős, jól összeszedett rendező, akkor az asszisztens nyugodtan hátradőlhet, ha viszont van egy gyengébb rendező, vagy egy halványabb történet, vagy egy kicsit szétesőbb stáb, akkor neki kell az egész csapatot összefognia, és abba az irányba terelgetnie, hogy a rendező vízióját megvalósítsa. Tehát ebben a táborban is lehetnének asszisztensek, mint ahogy az első három napban ez működött is valamelyest: a lelkesebbek egymásnak asszisztáltak, de a végére persze már mindenki a saját befejezési fázisban levő munkájával dolgozik, és mondjuk az utolsó napon dolgozó stábnak nem volt kimondott asszisztense. De nagyon jól működik.
Te tanítottál-e már korábban?
Forgatókönyvíró workshopokon tanársegédként és szervezőként is dolgoztam. Ilyen táborokban pedig már sokszor vettem részt, és emberekkel is sokat beszéltem. Az Iparművészeti Egyetem nulladik évének hallgatóit is tanítottam, de nem hiszem, hogy az lesz a kedvenc elfoglaltságom, hogy bárkit is tanítsak, mert borzasztóan megviselt az a rengeteg felesleges kör, amit futottunk. Persze ahogy közelednek a filmek, és a befejezés, egyre inkább úgy érzem, hogy megérte annyit jártatni a számat, meg annyit együtt gondolkodni ezekkel a rendezőhallgatókkal, de különben az adott szituációkban úgy éreztem, hogy teljesen felesleges és teljesen reménytelen az, hogy mi bármit is tudunk segíteni. Itt mindenki számára adottak a körülmények: van kamera, van nyersanyag, van vágó, színész, helyszín, minden, és el lehet menni forgatni, mi pedig tanárokként jó vagy rossz tanácsokat tudunk adni, amiket meg lehet fogadni, vagy nem, el lehet ereszteni teljesen a füled mellett, vagy lehet vele vitatkozni. Én tényleg azt éreztem, hogy mindenki körmeszakadtáig védte azt az öt-hat oldalas forgatókönyvet, és az arról alkotott álmait, így azokat a tanácsokat, amiket én annak érdekében próbáltam adni, hogy jobb legyen a film, azokat nem igazán fogadta meg senki.
A forgatások általában nem a megbeszélt kotta szerint zajlottak, mert attól már gyakran az elején eltértek, amint én elmentem, rögtön egészen mást csináltak. Persze nem direkt, csak egyszerűen eltértek. Aztán most a vágásnál megint jó, hogy itt vagyok, tehát most már a kész nyersanyag dramatizálásánál, vagy újrarendszerezésénél, kialakításánál úgy érzem, hogy hasznos segítő vagyok nekik. De ez az egész filmrendezés-oktatás erősen kétirányú dolog. Tehát kell egy olyan diák is, aki tehetséges, másrészt meg hajlandó megfogadni az instrukciókat.
Vagy leglábbis nyitott ezekre.
Vagy legalábbis nyitott rájuk, és nyitott az együttgondolkozásra. Ezzel itt nem mindig találkoztam. Lehet, hogy mindenki azt gondolja magáról, hogy annyira javíthatatlanul jó dolgozatokat adott le, és azokat javíthatatlanul jól fogja megcsinálni. Hát szerintem, ez a legvalószínűtlenebb.
Nekem úgy tűnt, hogy már a forgatókönyvekből látszott, kikre fog ráborulni a szekrény. Hogy egyszerűen túl sok mindent vállaltak be, ami miatt a számomra nem teljesen felmérhető helyzetben is féltettem őket, hogy nem fog nekik menni. Nagyon érdekes hogy hárman is forgattak gyerekekkel, hogy sok embert mozgattak, többrétegű történetekben. Számomra látványos volt, hogy magából a forgatókönyvből levehető volt, hogy ki az, aki átlátja, hogy milyen munka vár rá. Mennyiben múlt ez szerinted ezen?
Nyilván a forgatókönyvekkel való munka is sokkal rövidebb lett, mint ahogy azt elképzeltem. Az első verziókhoz képest majdnem mindenki újraírta a forgatókönyvet, már egyszerűsítve vagy rövidítve azt. Aztán a helyszín ismeretében megint futottunk egy kört, hogy ha már itt vagyunk, akkor olyan helyszíneket írjunk bele, amik itt megtalálhatóak. És olyan helyszínek, amiket megtaláltunk és jónak találtunk, azokhoz pedig írjunk forgatókönyveket. Van, aki tud egyszerű és rövid gondolatot fogalmazni, valakinek meg a legegyszerűbb is rettenetesen bonyolult. Ha azokat a nagyon bonyolultakat egy összeszedett csapat készíti el, akkor elkészülnek, mint ahogy el is készültek. Mások meg egyáltalán nem készültek el, pedig ígéretes irományok voltak azok is.
A vetítés után mit gondolsz az elkészült filmekről?
Végül is nagy sikernek számít, hogy az utolsó pillanatra minden film elkészült, és kisebb műszaki leállások során, de a filmeket végül is időben levetítettük. Ezért hatalmas köszönet illeti a vágócsoportot, és a technikát kezelő szakembereket. A filmek pont olyanok lettek, mint az alkotóik: volt, amelyik precíz, átgondolt és kimunkált, volt, amelyik felületes és kevéssé érdekes. Mint tanár azt gondolom, hogy nekem is siker, hogy a filmek elkészültek, ugyanakkor kudarc, hogy sokszor nem tudtam segíteni, vagy a segítő szavaim süket fülekre találtak. Remélem mindenki le tudja vonni a megfelelő tanulságot, és legközelebb már ennek fényében tud nekiállni munkájának. Mindenképpen fontos kiemelni, hogy a hallgatók itt egy hatalmas lehetőséget kaptak, hisz egy ilyen volumenű film elkészítése minimum 3−4 millió forint lenne. Volt, aki tudott élni a lehetőséggel, és remélem, hogy egyik-másik alkotást fesztiválokon is viszontláthatunk majd.
