Az ötödik alkalommal megszervezett Primanima évről évre színvonalasabbá vált – rebesgették a rendezvény ideje alatt a visszajárók. Habár nekünk ez volt az első látogatásunk a fesztiválra, biztosak vagyunk abban, hogy a szájbeszéd teljes mértékben igaz.
Tarka-barka Primanima
Először is imponáló, hogy Primanimán mindenféle animáció helyet kap függetlenül attól, hogy rövid vagy egészestés, diák- vagy diplomamunka, netán első önálló munka. Gyerekeknek és felnőtteknek (és persze gyerekes felnőtteknek meg felnőttes gyerekeknek is) szólót egyaránt nézhetünk, de régebbi munkáknak is helye van, hiszen az animáció múltjának ápolása is prioritása a rendezvénynek. És habár elsősorban a globális nemzetköziség a fesztivál fő hívószava, jelentős hangsúly fektet a kelet-közép-európai vonalra (lásd a VAF / Visegrad Animációs Fórum válogatását vagy a V4Fanzie-kiállítás vendégeskedését) és a nemzetire, de a kisebbségi animációs törekvésekre is.
A fő helyszín idén is Budaörsön volt, ahol egy újabb központtal bővült a fesztivál, így a Jókai Mór Művelődési Központ mellett (ahol a vetítések zajlottak) a BABtérben is folytak a tevékenységek: leginkább workshopok és szakmai beszélgetések. A BABtér, avagy a Budaörsi Animációs Bázis és Kreatív Tér épületének megnyitása a szervezők szerint egy újabb mérföldkő a helyi animációs mozgolódások gyarapodásában, hiszen a szintén Budaörsön működő Illyés Gyula Gimnázium animációs képzése mellé kellett egy olyan tér, amely egyfajta inkubátorházként működhet különböző képzésekkel, tanfolyamokkal, műhelymunkákkal. Azért reméljük, hogy a fesztivál nem növi ki a Budapest melletti kisvárost, mert idilli és barátságos környezete nem engedi szétszóródni a fesztiválozókat, így nyugodt, családias hangulatot teremt, ahol lehet gyarapítani a szakmai és személyes barátságokat. És persze nem kell egyik helyszíntől a másikig rohangálni, így nem marad le senki a bő kínálatról, ami számokban idén így nézett ki: 2 egészestés rajzfilm és több mint 100 rövidfilm. Az 500 beérkezett munkából az előzsűri 77 rövidfilmet (amelyből 26 magyar) és 30 gyerekfilmet (9 magyar) válogatott be a versenyszekciókba.
A nemzetközi zsűriben idén is tekintélyes animációs filmkészítők kaptak helyet, akikkel szervezett formában lehetett beszélgetni munkásságukról. Kristjan Holm, az észt animáció egyik figurája – aki magát leginkább a kultikus Priit Pärn tanítványának tekinti – arról beszélt, hogy nagyon fontos az, hogy az alkotónak legyen személyes érintettsége a feldolgozott témájával kapcsolatban: „hogyha valakinek macskákról kell filmet késztenie, akkor előbb menjen el Isztambulba, és éljen együtt egy ideig macskákkal”. A másik két zsűritag pedig a cseh Alexandra Hetmerová (a Swimming Pool című, rengeteg díjat besöpört animáció készítője), illetve a finn Joni Männistö. A fesztivál egyik legizgalmasabb arca pedig a nemzetközi workshop vezetője, Miloš Tomić volt, aki szinte az összes médiumban kipróbálta már magát alkotóként: a filmtől az animáción át a zenéig. Ars poeticája szerint nincs olyan helyzet, amelyben ne lehetne alkotni. (Elég csak belepillantani munkáiba, például a Plastic Bagsbe.) A folyamatosan kísérletező és határokat feszegető Tomić workshopja alatt sem tágított credójától: a diákok rajzoltak a szájukkal, a lábukkal, a könyökükkel, készítettek stop motiont a szállásukon, de a hegy tetején, hideg szélben is filmeztek. Ezzel párhuzamosan egy másik műhelymunka is zajlott kifejezetten erdélyi diákoknak, akik a Sapientia EMTE filmszakáról, illetve a PKE képzőművészeti szakáról érkeztek, és Szabó Zsuzsanna bábanimátor vezetésével dolgoztak.
(Príma) erdélyi animációkról
Az erdélyi animáció Patrovits Tamás fesztiváligazgató egyik szívügye, évekig vezette a Filmtett Workshop animációs műhelyét. Ezért is szervezett szakmai fórumot a Primanimán, ahol diákokkal, alkotókkal, tanárokkal és intézményvezetőkkel beszélgetett az erdélyi animáció helyzetéről és problémáiról, amelyek ma is nagyjából ugyan azok, mint pár évvel ezelőtt.
Láng Orsolya, Búzás Anna és Bertóti Attila volt Sapientia EMTE-hallgatók és animációs rendezők saját pályájukról beszéltek, mindnyájan kiemelték, hogy még mindig hiányolják azt, hogy az erdélyi művészeti egyetemek nem fektetnek elég hangsúlyt az animáció oktatására. A műfaj iránt érdeklődők arra kényszerülnek, hogy autodidakta módon tegyenek szert képességekre, illetve Budapest fele kell kacsingatniuk komoly akadémiai képzésért. Viszont az a nagy előnyük az erdélyieknek, hogy lehetőségük van mind magyar vagy román, mind nemzetközi támogatást is szerezni, de Bertóti Attila szerint jellemző, hogy pont ez a sok lehetőség bátortalanítja el az alkotókat.
Balázs Zoltán, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa és animációt oktató tanára már több mint egy évtizede próbálja feldobni az animációs életet Nagyváradon. Jelenleg azon dolgoznak, hogy a Busho és a KAFF is tartson vetítéseket a városban, illetve céljuk minél több szakmabeli meghívása, akik előadásokat és workshopokat tarthatnak a helyieknek. Arról is beszámolt, hogy a PKE-n már van animációs szakirány, jelenleg ezt próbálják feltölteni tartalommal, sőt egy inkubátorházszerű stúdió létrehozásához is közel állnak: a felszerelés megvan, már csak helyszínt kell találniuk.
Durst György producer történeti perspektívát adott a beszélgetésnek és a 2002-ben indult Filmtett-Duna Műhely Alkotótábor fontosságát említette, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Erdélyben teret és lehetőséget biztosítson nem csak kisjátékfilmkészítőknek, hanem animációs technikával dolgozóknak is.
Többek között felmerült az is, hogy az erdélyi közönségnek folyamatosan és szélesebb felületeken kellene találkoznia saját alkotóinak munkáival, hisz elég kevesen ismerik azokat. Nem elég csak az éves termést bemutatni fesztiválszinten: jó lenne, ha a helyi média (legfőképp a televíziók) többet foglalkoznának (vetítés és tematizálás formájában egyaránt) erdélyi animációkkal (és kisjátékfilmekkel), mind a régebbiekkel, mind az újakkal. Főleg azért, mert jelenleg nagyon problémás a rövid játékidejű mozgóképek forgalmazása: a mozik szinte egyáltalán nem foglalkoznak velük, filmklubkultúráról pedig alig beszélhetünk Erdélyben. Az online platformok hangsúlyosabb kihasználása lenne egy jó taktika, mindnyájan egyetértettek abban, hogy hasznos lenne egy komoly adatbázis létrehozása, egyfajta „erdélyi IMDb”, ahol elérhetőek lennének a mozgóképek, hiszen alkotók és alkotások már bőven akadnak. Ehhez nagyon fontos lenne, hogy szoros kapcsolat és együttműködés alakuljon ki egyetemek, médiaintézmények és filmes szervezetek között.
Az idei legjobbak
Visszatérve a fesztiválra, el lehet mondani, hogy a Primanima nem fukarkodik a díjakkal: az animációs filmek számos vetületét figyelembe veszik, így például PrimaSound-díj jár a legjobb hangsávval rendelkező munkának is, amelyet idén a Slovo (Farewell) című szlovén bábanimáció kapott, legfőképp a víz alatti hangok kidolgozottságáért. Bucsi Réka kiemelkedő alakja annak a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem berkeiből pár éve színre lépő alkotónemzedéknek, amelyet már az „új magyar animációs hullám” rendezőiként is lehet emlegetni, s akiknek az alkotásai folyamatosan szerepelnek és díjakat nyernek el Cannes-tól a Berlinaléig. Bucsi pedig diplomafilmjével, a Symphony no. 42-vel Oscar-közelbe is került. Az előzőnél is ambíciózusabb új filmje, a narratív szempontból szintén rendbontó LOVE nem más, mint háromfejezetű, negyedórás, szürreális űrmese a szerelem „gravitációjáról”. Két díjat is kapott: a legjobb filmét, illetve a Macskássy Gyula-díjat is hazavihette, amely a legnépszerűbb magyar animációnak jár.
Szintén a MOME egyik volt diákja, Tóth Luca kapta George Pal-díjat, amely a legígéretesebb magyar animációs tehetségnek jár. Superbia című filmje ismerős lehet a Filmtettfesztről.
A szervezők idén egy új díjat is létrehoztak a közönség körében legnépszerűbb magyar gyerekfilmnek, amely a kissé elefedett Csermák Tibor nevét viseli: habár rövid alkotói pályája ellenére sokat köszönhet neki a magyar animációtörténet. A piros pöttyös labda című rajzfilmjét vetítették le a díjátadón, amely 1961-ben elnyerte a Velencei Gyermekfilmfesztivál első díját. Az ő emlékére létrehozott elismerést megosztva kapta Bárczy Örs Hey Deer! című alkotásáért, illetve Gelley Bálint Farkas, aki az Átjáró Másvárosba című, Magyari Andrea meséjéből készülő sorozatának első részével (Közbenjáró) érdemelte ki a díjat.
A fő elismerés, a Primanima Nagydíj sokakat meglepett, hiszen nem tűnt annyira a mezőnyből kiemelkedőnek. Iku Ogawa, a Tokiói Művészeti Egyetem diákjának diploma(báb)filmjéről, az Azt hiszem, kicsit össze vagy zavarodva (I Think You’re a Little Bit Confused) van szó, amelyet egy rövid Grimm-mese inspirált. A történet egy májas hurka egzisztenciális válságát mutatja be egy szürreális utazáson keresztül, amelynek végállomása egy „baráti” vacsora a véres hurkánál. „Amikor a zavaros dolgok zavarosan vannak elmagyarázva, minden világossá válik” – állt a zsűri indoklásában.
Farkasokkal táncoló fabulák
A budaörsi vetítéseikkel párhuzamosan, idén először az erdélyi érdeklődő közönség is hozzájuthatott egy kis ízelítőhöz a fesztivál felhozatalából: a hétvégén Csíkszeredában, Kolozsváron, Nagyváradon és Sepsiszentgyörgyön is voltak primanimás vetítések, elsősorban gyerekeknek.
A rövid animációs mesefilmeket korcsoportok szerinti leosztásban, három blokkban vetítették. Érdekes megfigyelni, miként változik a célközönség szerint az animációk alkotói által használt eszköztár, és melyek azok az univerzális(abb) sablonok, amik korosztálytól függetlenül képesek hatni a nézőkre. Számomra kellemes meglepetés volt az, hogy a szervezőknek sikerült túlnyomó többségben olyan intelligens animációkat beválogatni, amelyek határozottan rácáfoltak arra, hogy a mesefilm csak gyerekeknek való lenne. Szép számmal voltak a válogatásban olyan alkotások, amelyek a nem-gyerekfilmes blokkban is helyt álltak volna, nem csak a gyerekeket és az elnéző szülőket/tanítónéniket tudták megszólítani. Ilyen például Giulia Martinelli és Marta Gennari Merlot című animációs filmje, amely a Piroska és a farkas történet meredek újraértelmezésével és különleges vizuális gazdagságával elnyerte Alexandra Hetmerová különdíját.
A mesefilmek világának szimbólumai és örökérvényű témái újra és újra felbukkantak a versenyfilmes animációkban is. A nagy bevételű, egészestés animációs filmek esetén már bevált recept a rövidfilmeknél is működik: részlegesen vagy teljesen emberi jellemvonásokkal felruházott állatok tegyenek vicces dolgokat és a gyerekek máris le vannak kenyerezve. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a gyerekek közönségdíjasa a német Farkas című alkotás lett. A humor egy másik visszatérő forrása a rivalizáció: a francia The Little Shoemaker kezdetben erősen hajaz a Pixar One Man Band című rövid animációjára –mindkettőben alkotók versengenek egy „vásárló” kegyeiért –, viszont a primanimás film végül átfordul a csúnya kapitalizmusról szóló tanítómesébe.
Ehhez hasonló, komoly, a gyerekek által nem biztos, hogy teljes mértékben értett és értékelt témák több esetben is megjelennek még: az About a Mother minimalista stílusú film, gyönyörű óda az anyaságról, a Blue Honey pedig arról a 2012-ben történt, franciaországi esetről szól, amikor a méhek egy közeli gyár szennyezése miatt kék mézet termeltek. Az orosz Moroshka a klasszikus történetet meséli el a zord külső (megint csak egy farkas) mögött rejlő pozitív értékekről, az előítéletek miatti indokolatlan kegyetlenkedésről, eszünkbe juttatva Pilinszky Fabula című versét, a népszerű Szörny Rt.-t, vagy akár az idei Friss Húson is versenyző Lead in the Head című animációs rövidfilmet is.
Az itthon vetített magyar filmek esetén szembetűnő a narráció/párbeszédek dominanciája, ami egyrészt azzal magyarázható, hogy a célközönség nyelvi korlátai miatt nyilván nem válogathattak be sok idegen nyelvű, feliratos animációt, a legtöbb esetben még a címet is a szülőknek kellett felolvasniuk a gyerekeknek.
A három blokkban használt animációs technikák tekintetében még mindig nem kell attól tartanunk, hogy a digitális animációkészítés kiszorítja az analóg technikákat, hiszen könnyedén találunk mindkettőre pozitív példát. Viszont az sajnálatos, hogy nagyon kevés stoptrükkel készült alkotás kapott helyet ebben a szekcióban, ez egyszerre tükrözheti a nemzetközi és magyar filmkészítési trendeket, valamint a zsűri személyes preferenciáit is. Viszont elég csak a 2015-ös A kis hercegre (The Little Prince) gondolnunk, amely minden idők egyik legsikeresebb francia animációs filmje lett, vagy a szakmai körökben szintén elismert Anomalisára, és visszanyerjük a stop motiont használó filmekbe vetett hitünket – jövőre talán az erdélyi Primanimán is többet látnak majd belőlük a gyerekek.
A Primanima nyitása az erdélyi közönség felé jól szervezettségre és rugalmasságra utal, örvendetes kezdeményezéssel állunk szemben.
A Primanima négy napja hamar lepereg a fesztiválozó szeme előtt, de miután aludt egyet rá és a retinája is megpihent, visszagondol az élményre és rájön arra, hogy mennyi mindent látott és hallott a röpke idő alatt. Aki ismerkedni szeretne az animáció művészetével, vagy többet akar tudni róla, annak mindenképp ajánlott egy dózis a fesztiválból, mert itt tényleg minden a rajzfilmek körül forog. Aki pedig nem rajong különösképpen a műfajért, itt könnyen elcsábulhat!
