Névjegyként küldték el alkotásaikat öt világrész 18 országának alkotói az idei rövidfilmfesztiválra. A nyolcadik alkalommal megrendezett Alter-native szűkre szabottan ugyan, de az idei év román és magyar játékfilmtermését is szemlézte.

A vásárhelyi filmfesztivál nem a sznobok fesztiválja, ahogyan ezt itt néhányan emlegetni szokták. Igyekeztem türelemmel végignézni mindent az idei kínálatból, és a mindennapokból kiszakadva, felfedezni a filmekben a teremtő értékeket. Az idén nyolcadjára megrendezett fesztivál témája BETWEEN, KÖZÖTT volt, hiszen öt világrész filmesei, és két évezred „között” zajlott le, és amelyre a filmesek mintegy „névjegyként” küldték el alkotásaikat.

A rövidfilmfesztivál több szempontból is fontos szerepet játszik a fiatal filmesek pályafutásában. Lehetőséget teremt egyrészt a fiatal magyar filmesek nemzetközi mezőnyben való megmérettetésére, másrészt éppen magára a filmkészítésre szeretné ösztönözni a tehetséges fiatalokat. A rendezvény fejlődését és nyitottságát is jelzi, hogy az utóbbi években nemcsak a szűkebb régióban, de egész Európában, valamint a világ más tájain élő fiatal filmalkotók számára is bemutatkozási lehetőséget nyújtott. A műfaj és a témaválasztás teljesen szabad, a versenybe való benevezés feltételei csupán a film régiségére (öt évnél régebbi alkotást nem lehet benevezni) és időtartamára (30 perc) vonatkoznak.

Az idei versenyre körülbelül 200 film érkezett, öt kontinens 18 országából, idén először Portugáliából és Argentínából is. A beérkezett alkotások között az idén is kevés olyan akadt, amely önálló esztétikai elképzelésekkel, vagy filmnyelvi újításokkal kísérletezett volna. Továbbra is érvényes volt az, amit a szervezők az eddigi évek során tapasztaltak: az elmúlt években díjazott alkotók közül, sajnálatos módon, alig néhányan jelentkeztek újabb filmmel.

Az öttagú zsűrinek (melynek tagjai Simó Sándor, Andrei Blaier és Salamon András filmrendezők, Mircea Diaconescu színész, és Răsvan Popescu forgatókönyvírók voltak) a versenyprogramba bekerült 46 rövidfilmből kellett kiválasztania a nyolc nyertest. A MADISZ által felajánlott fődíjat Stefan Eling (Németország, 2000), Tony’s Play-Station című animációs filmje nyerte, melyben a főszereplő Tony ideje nagy részét számítógépes játékokkal tölti, a valóság pedig szép lassan átszivárog a virtualitásba. Vajon igaziból játszik, vagy csak a képzeletében történik minden game over? Van-e s hol húzódik a határ?

Marosvásárhely város díját a Zárás című film nyerte (Szaladják István, Magyarország, 1999). Témája egy monoton, nyomott hangulatú kocsma, zárás előtt, ahol egy elvesztett sakkparti miatt verekedés tör ki. A feszültség növelését a rendező különböző formai bravúrokkal éri el.

Két film nyerte a Radio România Canal Tineret díját, az egyik a Răzvan Anghelescu (Románia, 2000) Édesanyám (Mama mea) című filmje, mely a tízéves Andrei képzeletbeli utazását jeleníti meg egy vidámparkban, ahova egy fogalmazás megírása elől menekül. Végül, visszaérkezve az álmok világából, a kisfiú elvégzi feladatát. A játékos dinamika és a közérthetőség teszi könnyen befogadhatóvá ezt a filmet. A jutalom másik felét Dragoş Iuga (Románia, 1999) Nem (Nu) című filmje nyerte, mely egy román népi hagyományon, vagy inkább babonán alapul, mely szerint a halált az „áldozat” cipőjének elégetésével lehet távoltartani. A népszokást egy kisgyerek perspektívájából követhetjük, aki így próbálja megmenteni nagyapját a haláltól. A fekete-fehér képsorozatok varázsát a csend, félelem és naivitás sajátos összefonódása adja.

A Román Nemzeti Filmintézet szintén megosztott díjat adott, az egyiket Szolnoki József (Magyarország, 1996-1999) Pannon Halom című álfikciós dokumentumfilmjének, mely két világot, és ezen belül is két dombtetőt állít szembe egymással. Az egyik a kereszténység ezer éve alapított zászlóshajója, a világörökség része, Pannonhalma. A másik a szemközit dombtetőn levő falu: Écs. Hőseink Écsen várják a világvégét, amely egy csoda folytán egyre jobban közeledik. Az egyszerű, falusi emberek szemszögéből tárul elő a „nagy esemény”, amikor „olyan erős fény volt ottan szembe, hogy a kertbe tiszta sötét lett pontba háromnegyed háromkor.”

Persze nemcsak a csodáról értesül a néző, hanem az idős parasztok szokásairól, kedvenc elfoglaltságukról, primitív és perverz kereszténységükről. A másik díjazott Goran Radovanovic (Jugoszlávia, 2000) Az én országom című filmje, amely valóságos, viszont közhelyessé vált tények mozaikjaiból áll össze: a szerbiai szegénység, a korrupció, etnikai gondok, az agresszió, és az állam által ellenőrzött média manipulálásának képeiből. Egyetlen, erős üzenete van: a demokráciára utáni vágy. Az utóbbi években nagyon sok, ehhez hasonló témájú filmet láthatott a közönség a fesztiválon, talán ezzel magyarázható, hogy ezek a filmek elvesztették hatásukat, és korántsem rendítik meg a nézőket.

A Duna Műhely díját egy animációs film nyerte, Balázs Pál (Magyarország, 1999) Rambo 13 című filmje. A fikciós animáció karikatúraszerűen idéz fel képregényfigurákat. Egy orosz tudós felfedez egy mágikus folyadékot, amellyel föltámasztja a Lenin-szobrokat, melynek következményeként több ezer szobor foglalja el Moszkvát. Az amerikai szuperhősök ez alkalommal is megmentik az orosz fővárost.

Balázs Pál: Rambo 13

Fazakas Szabolcs Szeretet (Románia, 2000) című filmje nyerte a DaKino díját. Szerelem és fájdalom, boldogság és keserűség találkozik a filmben. Cătălin, a nyomorék, kar nélküli fiatalember feleségül veszi Mirelát. Később, a fényképeket nézve emlékeznek vissza az esküvői történésekre.

A fesztivál természetesen nemcsak a rövidfilmek versenyéből állt, hanem játékfilmek vetítéséből, közönségtalálkozókból és kiállításokból is. A nézők összesen hét játékfilmet láthattak, elsőként Fonyó Gergely Kelj fel Jancsi (Magyarország, 1999) című filmjét, amely látszólag vidáman indul, de tragikusan végződik. Cristi Puiu Az áru és a pénz (Marfa şi banii, Románia, 2000) című filmje abszolút bemutató volt. A road-movienek egy konstancai fiú a főszereplője, aki saját vállalkozása érdekében elvállal egy egyszerűnek tűnő feladatot: egy „gyógyszerekkel” teli táskát kell Bukarestbe vinnie. Sajnos Ovidiu túl későn jön rá, hogy valójában a lelkiismeretét adta el, és ha szeretne, sem tudna már kiszállni a gyanús ügyletekből. Az 1980 körül játszódó Kis utazás (Buzás Mihály, Magyarország, 1999) a szocializmus országaiba engedett betekintést. Egy középiskolai osztály Magyarországról az NDK-ba utazik, ahol a kamaszok barackot szednek, sört isznak, csókolóznak, és megidézik a német halottak szellemét.

Idén is láthattunk Mediawave rövidfilm-bemutatót, válogatást a Bolyai osztály kisfilmjeiből, DaKino filmeket, a bukaresti Színház- és Filmművészeti Főiskola diákjainak filmjeit és a Kecskemétfilm rajzfilmes összeállítását, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A fesztivál keretében nyitották meg a Kikapcsoltan című médiaművészeti kiállítást, mely tizenhárom hazai és külföldi művész alkotásait mutatta be, a művészet új technológiákhoz való viszonyulásának témájában.

Bár a játékfilmek és rövidfilmek kínálata nem tűnt olyan változatosnak, mint a tavalyi évben, és a szervezés is hagyott maga után némi kívánnivalót, a hangulat a nagyobb részt fiatal résztvevők miatt igen emelkedett volt. Főként fiatalok nézték fiatalok filmjeit, és újra megbizonyosodhattunk afelől, hogy Erdélyben kíváncsiság, szükség és igény lenne hasonló rendezvényekre, úgy a filmkészítők, mint a filmnéző közönség részéről.