Elnézve a Disney saját gyártású animációs filmjeinek listáját, az embernek az a furcsa érzése támad, hogy az elmúlt pár évben az egeres cég csak becsületből áll elő az évi egy animációval. A legtöbb filmjük megreked a jó ötlet szintjén, végül azonban csak egy teljesen átlagos, Disney-közhelyekkel megszórt tucatmese kerekedik belőlük.
Sem a tavalyi Robinson család titka, sem az azt megelőző Vadkaland nem tudott semmi kiemelkedőt felmutatni, hogy a A legelő hősei és a Csodacsibe című borzalmakról már ne is beszéljünk, ezek ugyanis sem a klasszikus rajzfilmjeik szépségét, sem a Katzenberg-éra vidámságát nem képesek visszaadni.
A Volt sajnos ezen filmek számát gyarapítja, pedig az alapötlet itt is kiváló volt. Adott egy kutyus és a gazdija, akik a tévé egyik legnépszerűbb akciósorozatának szereplői, melyben a szuperképességekkel megáldott Volt a leghajmeresztőbb kalandokba keveredik. De hogy hitelesebbnek tűnjön a játéka, a kutyának senki nem árulja el, hogy ez nem a valóság, így ő tényleg szuperhősnek képzeli magát.
Idáig rendben is van minden, a film egy látványos, kiváló ötletekkel teli akciójelenettel kezd, vagyis bepillantást nyerünk a sorozat következő epizódjának munkálataiba. Aztán jön egy producer, közli, hogy a show kiszámítható és mindig ugyanolyan, változtatni kell rajta. Ezt a tanácsot bizony a film készítői is megfogadhatták volna, mert abban a pillanatban, amint Volt az utcára kerül, a film menthetetlenül „eldiznísedik”. Jönnek az aranyos kutyaklisék, jönnek a tipikusan vicceskedő mellékszereplők, jön a mindent megváltoztató utazás, ami majd nyílegyenesen torkollik a boldog befejezésbe.
Szó se róla, akadnak még érdekes pillanatok a filmben, amiket elsősorban két mellékszereplőnek, a kóbor macskának és a sorozatfüggő hörcsögnek köszönhetünk. Az ő közvetítésükkel tapasztalja meg Volt a nagyvilágot és az ő segítségükkel fogadja el saját átlagosságát. Az alkotók csak azt képtelenek elérni, hogy a főhőst emlékezetessé tegyék, mert Volt nemcsak a képességek terén átlagos, de a három utazó közül bizony ő a leghalványabb karakter, akit még az időnként feltűnő galambok is játszva lepipálnak.
Mindezt tetézi, hogy a technikai kivitelezés sem fogja újraírni az animációs filmek történetét, a Volt ezen a téren is csak az átlagot teljesíti, mert amíg a háttéranimáció sokszor kiváló, a karakteranimáció a legnagyobb jóindulattal is csak egy közepes. Ez azért meglepő, mert az egyik rendezői székben az egeres cég egyik vezető karakteranimátora, Byron Howard (Mackótestvér, Mulan) ült, mellette pedig az eddig leginkább forgatókönyvírással foglalkozó Chris Williams (Eszeveszett birodalom, Mackótestvér) foglalt helyet. Talán jobb lett volna, ha a suszter marad a kaptafánál, a rendező helyét pedig egy rendező tölti be. Egy viszont biztos: még ha a páros nem is alkotott kiemelkedő filmet, a utolsó pár Disney-rajzfilmből még mindig ez a legnézhetőbb, gyerekek számára pedig abszolút a legérthetőbb és legélvezetesebb. Ez is valami.
