A lengyel film története – Andrzej Wajda és Krzysztof Kieślowski A lengyel film története – Andrzej Wajda és Krzysztof Kieślowski

A lengyel film története (2.)

Andrzej Wajda és Krzysztof Kieślowski

A lengyel filmművészetnek számos meghatározó rendezője van. Ha ötükről kellene írnom, a fentebbi két nevet Jerzy Kawalerowiczcsal, Andrzej Munkkal és Krzysztof Zanussival egészíteném ki. Ha egy embert lehetne csak kiemelni, az számomra Andrzej Wajda volna. A választás a bőség esetén az elfogultság lelki-szellemi terepét parttalanná növelheti, bizonyos esetekben a szűkítés tesz igazán felelőssé.

Krzysztof Kieślowski

A lengyel és az egyetemes filmművészet egyik legkülönösebb alkotója az 1941-ben született Krzysztof Kieślowski, akit, miután újra és újra hosszú heteket töltött kórházban, szanatóriumban, már gyermekkorában megérintett a halál közelségének élménye. Saját vallomása szerint az édesanyja előtti bizonyítási kényszer meghatározó szerepet játszott abban, hogy rendező lett: ötödszöri próbálkozásra vették fel a Łódźi Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Nagy előnyt jelentett számára, hogy az Állami Színháztechnikai Líceum tanulójaként már tizenévesen több évet töltött színpad közelében.

Azok a rendezők, akik az 1960-as évek utolsó harmadában indultak el alkotói pályájukon, a társadalmi, gazdasági válságokkal vemhes „fejlett lengyel szocializmus” időszakában szembe fordultak a Wajdáék, az ún. lengyel filmiskola által képviselt múlttal szembenéző, leszámoló irányzatával. Kieślowskit és társait – Agnieszka Hollandot, Wojciech Marczewskit, Antoni Krauzét, Edward Żeborwskit – a jelen valósága (válsága), feltárása érdekelte. Ezt kívánta az adott történelmi helyzet, a Gomułkát 1970 végén felváltó ún. Gierek-korszak megújulással kecsegtető, a beáramló kölcsönök miatt sikerekkel kecsegtető első időszaka is. Az ekkor induló rendezők szinte kivétel nélkül mind dokumentumfilmeket készítettek. (Erre biztatta őket a hivatalos pártideológia is. Ennek kedvezett a cenzúra szigorának átmeneti enyhülése.) Kieślowski is egy tizenhét perces dokumentumfilmmel mutatkozott be 1969-ben (életképek) Łódź városából címmel.

A tíz év múlva forgatott és számára nagy hazai és nemzetközi sikert hozó játékfilmjének, az Amatőrnek főhőse is egy műkedvelő dokumentum-filmkészítő. Ebben Kieślowski nemcsak a szocialista rendszer álságosságát leplezi le, hanem magának a dokumentumfilmnek a hitelességét is megkérdőjelezi. Egyrészt azért, mert a vetítés idején a régen rögzített pillanat eseménye érvényét veszítette, másrészt azért, mert maga az alkotás meghatározó módon beleszólhat hőse sorsába. (Például Az első szerelem házaspárja, a férj és feleség, akiknek életét Kieślowski a házasságkötéstől a gyermekük megszületéséig figyelemmel kísérte, a filmsiker visszhangjaként soron kívül lakást kapnak – természetesen valakiknek hátrányt okozva ezzel. A Nem tudom című film vetítését már maga a rendező nem engedte, attól tartva, hogy az üzemi pártszervezet korrupt működését leleplező igazgatónak baja származhat az őszinteségből. Kieślowskinak az is mind megoldhatatlanabb kérdést jelentett a dokumentumfilm kapcsán, hogy a lélek, az érzés, vagyis az emberlét legfontosabb meghatározói lefilmezhetetlenek.

Az Amatőr utolsó képsorától, amikor a főhős maga felé fordítja a kamerát, hogy önmaga legmélyére hatoljon, szinte egyenes az út az 1988-ban készített Tízparancsolat filmjeiig. Alkotókorszakának ehhez az utolsó korszakához számítható már az 1984-ben forgatott Befejezés nélkül című alkotás is, amely a Szolidaritás diadalmas másfél éve és a Jaruzelski tábornok által bevezetett hadiállapot után, de már a teljes reménytelenség idején készül. Ennek tanulságáról a rendező így vallott: „A hadiállapot idején értettem meg, hogy a politikának valójában nincsen különösebb jelentősége. Persze valami módon behatárolja létezésünk helyét, s azt, hogy mit szabad és mit nem, de a valóban fontos emberi kérdésekre nem kínál megoldást, s képtelen bármely igazi, lényeges, emberi, emberre vonatkozó választ adni.”

A Tízparancsolat világsikert aratott, s ehhez a forgatókönyvíró, a Szolidaritás perbefogott aktivistáinak védőügyvédje, Krzysztof Piesiewicz is hozzájárult. A sorozatnak különösen a Rövidfilm a gyilkosságról című darabja váltott ki óriási visszhangot. Még a halálos ítélet elleni nemzetközi mozgalomban is kiemelkedő érvként szerepelt művészi és erkölcsi ereje miatt. Ez is igazolta, hogy mennyire találó volt a dokumentumfilmesek által kezdeményezett új lengyel filmáramlatot „az erkölcsi nyugtalanság vagy morális felrázás mozijának” hívni.

A Rövidfilm a gyilkosságról című filmjében Kieślowski azt emeli ki, hogy a véletlen milyen meghatározó szerepet játszhat az ember életében, akár rossz, akár jó irányban befolyásolva is sorsot. (1981-ben e kérdésnek nagyjátékfilmet is szentelt Véletlen címmel.) Ugyanakkor a film kitűnő anyaggal szolgált ahhoz, hogy a rendező egyenlőségjelet tegyen a különbözőképpen motivált emberölések közé. A kivégzést ugyanolyan brutális közelképekkel mutatja be, mint a halálraítélt által elkövetett gyilkolást. Elmondható, hogy a Tízparancsolat filmjeiben is a dokumentarista ember szól hozzánk, s az életről mélyebben gondolkodó művész beszélget velünk.

Kieślowskit szerencsére nem temette maga alá a rendszerváltozással Lengyelországban is összeomló filmgyártás. 1991-ben francia koprodukcióban készítette el a Veronika kettős életét, amely sejtelme annak, hogy valaha éltünk, valami hasonló egyszer már megtörtént velünk. Vagyis e film, amelyen a lengyel kritika ugyan fanyalgott, de világszerte telt nézőterek előtt vetítették, a lélekről, a lélek létezéséről szól.

Ugyanehhez az áramlathoz tartoznak a Három szín filmjei is; a Kék, a Fehér, a Piros. Ezekben az alkotásokban csak látszat a szabadság, az egyenlőség, a testvériség. A hősök számára a legfontosabb tapasztalat – a bonyodalmak után az –, hogy az élet értelme nem magában az életben, hanem azon túl keresendő. De hogy erre rádöbbenhessünk, az életet tisztességesen gondolkodó és érző emberként kell leélnünk. A tisztességesen gondolkodó és érző Kieślowski élete 1996-ban ért véget.

Andrzej Wajda

Andrzej Wajda idén márciusban fejezte be Katyń (egyelőre ideiglenes) című filmjét. Noha még tartanak művének utómunkálatai, már jelezték, hogy a májusi Cannes-i filmfesztiválon ez az alkotás fogja Lengyelországot képviselni. Huszonhat évvel ezelőtt egy szintén tavasz derekán elkészült filmet indítottak az említett májusi fesztiválon. Rendezője annak is Andrzej Wajda volt, s filmje, a Vasember akkor elnyerte a nagydíjat, az Aranypálmát.

Andrzej Wajda

Az 1970-es és 1980-as évek fordulóján Wajda az újkori közép-európai térség legmeghatározóbb mozgalmáról, a Szolidaritásról készített az események mozgását követő (és az előzményeket rekonstruáló) játékfilmet. A most elkészült alkotás egy hatvanhét évvel ezelőtt – 1940 márciusa és júniusa között – hónapokon át tartó drámát, a lengyel értelmiség kiirtásának bevezető eseménysorát vitte filmszalagra. Katyń a hadifogoly lengyel tisztek Sztálin parancsára történt kivégzésekének képsorait hívja elő az emlékező világ tudatából.

A grazowieci vasútállomás közelében a katyńi erdő mélyén agyonlőtt 4200 tiszt egyike Andrzej Wajda apja, a 72. gyalogezred századosa volt. (Osztaskovban és Sztarobjelszkben ugyanekkor további 11 000 tartalékos tisztet, rendőrt és erdészt végeztek ki.) Andrzej Wajda a gyalogezred állomáshelyén, Radomban született 1926. március 6-án. Itt élte át a II. világháborút is. Miközben a földalatti középiskolát végezte, egy magániskolában festőnek tanult. A mindennapi kenyerét raktárosként, lakatosként, s végül műszaki rajzolóként kereste meg. Nemzedéktársaihoz hasonlóan ő is tagja volt a londoni lengyel kormány Honi Hadseregének. Tanulmányait a háború után a krakkói Képzőművészeti Akadémián kezdte, majd a Łódźi Filmfőiskolán folytatta és fejezte be. A diploma megszerzése után 1953-ban Aleksander Ford asszisztense lett, de egy év múlva már nekiállhatott első játékfilmje, A mi nemzedékünk forgatásának.

Az 1955-ben bemutatott film óta Wajda újra és újra meglepte a mozinézőket és a filmszakma képviselőit. A Csatornában nem csupán az jelentette az újdonságot, hogy az 1956-ban még szinte tabutémának számító 1944-es varsói felkelésről készített filmet, hanem hogy a történet nagyobb része a halál és az élet között kanyargó labirintus sötétségében játszódik. A Hamu és gyémántban az sokkolta a hatalom képviselőit, s a sztálinista korszak által megrettentett nézőket, hogy a film rokonszenves főhőse lelövi a berendezkedő kommunista diktatúra janicsárszerepet vállaló képviselőjét, Szczuka elvtársat, a város frissen kinevezett párttitkárát. De meglepetés volt a Wajda által használt esztétikai eszköztár is, s a film dinamikája, amely szakítást jelentett a hamisan fennkölt szovjet filmek pátosszal társult álmatagságával, lassúságával. Ugyanakkor a Hamu és gyémántnak szinte minden képkockája bekeretezhető műalkotás volt, s ez a képzőművész Andrzej Wajda látásmódja mellett az operatőr Jerzy Wójcikot dicséri.

Wajda fölött akkor húzták meg először a figyelmeztetés vészharangját, amikor 1965-ben A légió (Hamvak) című, Stefan Żeromski regényéből adaptált monumentális történelmi filmjét elkészítette. A kritikusok támadták érte, s a történészek nagy része is szembe fordult vele, szemére vetve, hogy a lengyelség Napóleon zászlai alatt hozott áldozatvállalását értelmetlenségnek tartja. Wajda hivatkozhatott arra, hogy filmjei révén nemcsak a közelmúlttal akarja szembesíteni nézőit, hanem egyáltalán az egész lengyel történelemmel, amelynek nem minden fejezete jelent dicsőséget. A háború értelmetlenségének tudósítása pedig mindig időszerű. A filmhez egyébként maga Wajda is kritikusan viszonyult, de nem ezért, ami miatt támadták. Elsősorban azt vetett saját szemére, hogy nem mert színes nyersanyagot használni, s túlságosan tapadt a regény szerkezetéhez.

Wajda azonban néhány év elteltével bebizonyította, hogy mesterien tud bánni a lírai szépirodalmi anyaggal is. 1970-ben vitte filmszalagra Jarosław Iwaszkiewicz Nyírfaliget című, a költészet aranyfüstjével bevont, lélektani elbeszélését, amelynek révén sikerült bemutatnia, hogy „nincs szomorúbb, mint egy szép tavaszi napon meghalni. Akkor távozni el, amikor a természetben megannyi csodálatos dolog történik”. A rendező ugyanebben az évben még egy filmet készített, amellyel – morális kötelességként – a Lengyelországban 1968-ban és 1969-ben lejátszódott eseményekre, vagyis 1968 márciusának diákmegmozdulásaira és a Gomułka és Moczar tábornok nevével fémjelzett kommunista hatalom ezt követő antiszemita hecckampányára reagált. A Tájkép csata után főhőse a hitleri haláltábort túlélt Tadeusz, akinek alakjában Wajda tudatosan a lágerirodalom voltaképpen megteremtőjét, a tragikus sorsú kiváló írót, az 1950-ben öngyilkosságot elkövető Tadeusz Borowskit akarta életre kelteni. A film lehetőséget ad a szülőföld, a haza, a nemzet, az emberiség fogalma fölötti elmélkedésre. A vita hullámai átcsaptak az 1970 decemberében megbukott Gomułkát követő Gierek-korszakra is.

Wajda a szocialista tábor azon kevés rendezői közé tartozik, akik hírnevüknek köszönhetően életművűket nyugati országokban készített filmekkel is gazdagíthatták. Külhoni alkotásai között megkülönböztetett helyet foglal el az 1972-ben Bulgakov A mester és Margaréta című regényének egyik epizódját feldolgozó Pilátus és a többiek című filmje. A cenzúra megtiltotta, hogy róla recenzió jelenjen meg Lengyelországban. A német pénzen Nürnbergben, Hitler valóságos történelmi politikai szerepjátszásainak színhelyén forgatott film megkísérelte a lehetetlent: celluloidszalagra vinni az abszolútumot.

A rendező a világirodalom e frissen felfedezett remekművétől visszatért a lengyel irodalom két klasszikus alkotásához: Stanisław Wyspiański Menyegző című drámáját és a Nobel-díjas Stanisław Władysław Reymont Az ígéret földje című regényét vitte filmre. Mindekét mű eseményfolyama századfordulós történet. A lengyelhoni vadkapitalizmus korának megjelenítésénél jóval nehezebb feladatnak bizonyult a verses dráma leforgatása. A film a hosszabb dialógust is nehezen tűri, hát még a versmondást. Ráadásul olyan feltételek közepette, amikor a drámát nem csupán a szavalat kelti életre, hanem a legsűrítettebb mozgás, a tánc is. Ez jelentette a film nyelvén megvalósított újat: a természetes beszédként ható vers és a természetesnek elfogadott mozgás, azaz a tánc ötvözete a fény és az árnyék révén… És a hirtelen csöndben a jelképeiben, a mitológiájában ránk zúduló történelem.

Sokan úgy tartották, hogy ez a film jelenti Wajda művészi pályájának a csúcspontját, hogy ennél feljebb már nem lehet jutni. Négy év múlva Wajda egy, az addigiaktól eltérő, teljesen új filmmel sokkolta a lengyel közvéleményt és lepte meg a nagyvilágot. A tengerparti munkások véresen levert megmozdulása után 1970 december 19-én hatalomra került Edward Gierek a négy-öt évig tartó kezdeti sikerek után egy addiginál mélyebb gazdasági és erkölcsi válság köszöntött Lengyelországra. Ennek legyőzéséhez újabb nyugati kölcsönökre volt szükség. A hatalom 1976-os megrendülését kihasználva Wajdának sikerült elérnie, hogy engedélyezték egy közel tizenöt éve beadott forgatókönyvének életrekeltését. Wajda ugyanis már az 1960-es évek elején filmet akart készíteni a lengyelországi sztálinista korszakról. Noha a sztálinizmus „túlkapásait” mind Gomułka, mind Gierek elítélte, a szocialista rendszert szerves egységben látta és láttatta 1945-től. A sztálinista korszak túl heves bírálatában, leleplezésében a mindenkori kommunista rendszer kritikáját érezte.

Katyń

Aleksander Ścibor–Rylski az 1970-es évekre aktualizálva írta át a Márványember tizenöt évvel azelőtt elkészült eredeti forgatókönyvét. Wajda ennek alapján készítette el a filmet 1976-ban. Őt magát is meglepte, hogy az 1977 elején bemutatott alkotás milyen meghatározó módon járult hozzá ahhoz az erjedéshez, amely 1980 augusztusában a Szolidaritás győzelméhez vezetett. A gdański hajógyár egyik munkása által „megrendelt” Vasember forgatása 1980 végén 1981 elején szerves része volt a lengyel munkásosztály és értelmiség összefogásának eredményeként kiharcolt, tizennégy hónapig tartó szabadság történetének. Az akkori események publicisztikai jelzésként a filmben is megjelennek. A filmet májusban szinte a vágóasztalról küldték ki a Cannes-i fesztiválnak.

Pár nappal később Wajda, aki nem utazott ki Cannes-ba, a következő táviratot kapta: „Óriási az érdeklődés a film iránt stop esélyei nagyobbak mint gondoltuk (…), mert az ellenjelöltek sorra kihullnak stop ebben a helyzetben jelenléted nélkülözhetetlen a sajtókonferencián…” Május 26-án a londoni The Times-ban az alábbi cikk jelent meg: „Andrzej Wajda Vasember című filmjének világpremierje tagadhatatlanul a legnagyobb történelmi esemény volt, amelyet fennállásának harmincnégy éve alatt a Cannes-i fesztivál látott…”

Nem véletlen, hogy Wajda neve vörös posztóba égetve lebegett az 1981. december 13-án hadiállapotot bevezető Jaruzelski tábornok és hívei előtt. Szívesen látták volna, ha végleg elhagyja az országot, mint tették ezt akadálytalanul százezrek – köztük jeles értelmiségiek is – az 1980-as években. Wajda csak azért utazott külföldre, hogy filmet készíthessen. Így született meg 1983-ban a Przybyszewska drámájából filmre írt Danton, amelynek főszerepét a lengyel Wojciech Pszoniak és a francia Pierre Depardieu játszották. A film polémiának is felfogható az emberi jogokat semmibe vevő Jaruzelski-diktatúrával.

A rendszerváltozás küszöbén mutatták be Wajda egy régóta érlelt terve megvalósításának eredményét, a Korczak című filmet, amely az 1943-ban megsemmisített lengyel zsidóságnak állít emléket. Wajda 1992-ben elkészített a Hamu és gyémánt folytatását a Koronás sassal díszített gyűrűt. Ennek sikertelensége miatt Wajdát már megújulásra képtelennek könyvelte el a lengyel kritika. Zsenialitását bizonyítja, hogy több évi előkészület után filmre vitte Adam Mickiewicz Pan Tadeusz című poémáját, amely a lengyel filmtörténet anyagilag és esztétikailag egyaránt egyik legsikeresebb filmjének bizonyult.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Friss film és sorozat

  • A szomorúság háromszöge

    Színes filmdráma, 147 perc, 2021

    Rendező: Ruben Östlund

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Friss film és sorozat

  • A szomorúság háromszöge

    Színes filmdráma, 147 perc, 2021

    Rendező: Ruben Östlund

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg