A filmvetítések és érdekfeszítő tematikus blokkok árnyékában a Transilvania Filmfesztivál második kiadásán a román filmre is gondoltak a szervezők. Mátyás király (talán) egykori ebédlőjében törhettük a fejünket azon, hogy hol a román filmes újabb hullám.
Kissé (poros) imidzs
A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) második hétvégéjén vette kezdetét A román film napjai elnevezésű rendezvénysorozat. Mint minden startoló eseménynek, ennek is a kelleténél jobban kivillantak a hibái, különösen ha a TIFF egészéhez viszonyítjuk.
Kezdhetjük mindjárt azzal, hogy a fénymásolt program a kezdés napjáig több változatot produkált: sajtósként még csak-csak lenyomozta az ember a helytállót, de nehezen tudom elgondolni, hogy az érdeklődő – és netán románul nem beszélő – néző hogyan tájékozódott. Annál is inkább, mivel a rendezvény többnek lett elgondolva, mint a fesztiválkatalógusban is szereplő kilenc – többé-kevésbé új – román film vetítéssorozata és értelemszerűen más helyszíneket is érintett, mint a Győzelem mozit. Beszélgetések, kerekasztalok, lapszámbemutatók, fotókiállítás – ezek Mátyás király szülőházában, a Képzőművészeti Akadémia épületében kerültek sorra – és mindenesti partik próbáltak stilizálni a kortárs román film kissé poros imidzsén. Kétlem viszont, hogy a három napos rendezvény összképe kialakult volna valakinek, hisz fizikailag lehetetlen volt a helyszínek és események mindenikén ott lenni.
Tény azonban, hogy az általános vélemény szerint A román film napjait a növekvőben lévő román film iránti (európai) érdeklődésnek és az ezzel szinte párhuzamosan láthatatlan román filmnek köszönhettük. Ezért kerültek vetítésre az egy-két kivétellel 2003-ra befejezett, avagy utolsó száz méteren futó friss filmek is, amelyek tematikájukban nagyrészt továbbra is vagy a kommunizmus (bukásának?) gyászmunkáját végzik, vagy a művivé filmezett romániai kavalkáddal – igazlátó hajléktalan, prostitúcióra kényszerülő anya, sztárbemondók sztárszerepben – szembesítenek.
A rendezvény nyitómomentumaként levetített dokumentumfilm is besorolható az első kategóriába: főhőse a ma kilencven fele közelítő Neagu Djuvara, a még klasszikus francia nevelésben részesült utolsó román bojárivadékok egyike, aki fizetett afrikai diplomataként élte le életét, de aki a zavaros, 1939–1944 közötti román diplomáciában is szolgált. Azt hiszem, mi sem jellemzi jobban a kortárs román film általános főáramát, mint a nyitóvetítés utáni nyílt beszélgetés. A klasszikusan poétikus dokumentumfilm fiatal rendezőnőjéhez, Monica Eftimie-hez senkinek nem volt kérdése, annál többet szerettek volna megtudni a gáláns öregúrtól, például Románia második világháborús kérdőjeles üzelmeiről vagy Antonescu marsall Mihály királlyal szembeni viselkedéséről. Neagu Djuvara burkoltan királypárti szavait taps fogadta, mindössze a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál és a film tűntek el észrevétlenül a teremből.
Produkcióban
Ennél sokkal filmre koncentráltabbak és célratörőbbek voltak a kerekasztal-beszélgetések. Milyen lehetőségek mutatkoznak a keleti és nyugati koprodukciókra? Hogyan működnek a finanszírozást nyújtó alapítványok? Milyen képet mutat a jelenlegi román filmipar és létezik-e marketing-stratégiája a román filmeknek – például külföldön? A pragmatikusan orientált kérdéscsoportok és a mindenre felkészült előadók – némelyikük pályázati ívlapokat is szétosztott – lehetővé tették volna a szinte gyakorlati munkát is, de épp filmtervvel utazó és finanszírozást kutató rendezők nemigen szorultak a közönség soraiba. Ez is azt látszott mutatni, hogy a TIFF-nek az erőssége továbbra is a „befogadás” marad és nem a román filmprodukciók stimulálása, legalábbis addig nem, míg a román filmgyártás át nem kapcsol a következő sebességi fokozatra.
A fesztivál főszervezői közül a román Tudor Giurgiu és a holland Rik Vermeulen koordinálták a beszélgetéseket, amelyek résztvevői között producerek – Petra Goedings (Hollandia), Bob Schultz (Kanada), Kántor László (Magyarország) – és rendezők is (Nae Caranfil például) akadtak. A rotterdami Hubert Bals Alapítvány képviselője és a Szarajevói Filmfesztivál, illetve az ottani Cinelink Alap munkatársa, a román Nemzeti Filmtanács képviselői, filmkritikusok és romániai filmforgalmazók is szót kaptak.
A külföldi vendégek egybehangzó véleménye alapján a preprodukciós fázisba – beleértve a producer-keresést is – érdemes maximálisan befektetni, hisz ez alapozza meg a majdani filmet. Kidolgozott szinposzis vagy forgatókönyv, jól átgondolt portfolió, alapos tájékozottság az európai produkciós vásárokon: ezek lennének a minimális követelmények bármilyen romániai filmes számára, aki külföldi befektetéseket és együttműködést keres a filmje számára. Pontosan ezért van a forgatókönyv kidolgozásának a támogatása a Hubert Bals és a Cinelink fókuszában, ezek az alapítványok tízezer euró megpályázható összeggel kecsegtetnek ilyen esetben. Egy másik aranyszabály az, hogy a produkciókban részt vevő nációk és országok számát ajánlatos a minimális szinten tartani – Bob Schultz megfogalmazásában „a koprodukció a szükséges rossz” – különösen az európai uniós kontextusban, ahol a nemzeti érdekek védelme a produkciós rész védelmét is jelentheti. Ide kapcsolható az a másik ajánlás, miszerint minél jobban ismerni kell az egyes országok pénzügyi és vámszabályait, természetesen a filmiparuk mellett. Mindezen adatok és kézségek birtokában meg lehet próbálni zsonglőrködni és Magyarországon forgatókönyvet íratni, Romániában forgatni és Bulgáriában vágni, ha mondjuk így lesznek a legkisebbek a költségek és a legjobb a minőség. A versenyhelyzetben létező produceri gondolkodást mi sem jellemezheti találóbban, mint Petra Goedings válasza az egyik érdeklődő azon kérdésére, hogy lehetőségét látja-e kelet-európai kommerszfilmek készítésének. A kérdést nem így kell feltenni, pontosított a hölgy, hisz mindannyian kommerszfilmben „utazunk”, mihelyst arra törekszünk, hogy a költségeinket – akár egy két ember látta kisfilm esetében is – leírjuk és nullán végezzünk.
A román film napjai, bár kívánnivalókat hagyott maga után – és ezek sok esetben nem annyira a Transilvania Filmfesztivál, mint a román filmgyártás és társadalom hiányosságaival voltak egyenlőek –, fontos mozzanatként értékelhető. Különösen abban a helyzetben, amikor Romániában nem létezik évente megrendezett filmes szemle, ahol a nemzeti filmgyártás aktuális kérdéseiről a mozinéző közönség is tájékozódhatna. Bár ki tudja, lehet hogy az érdeklődés inkább szólna az aktualitásnak, mint a filmnek.
