„Munka közben nem szoktam közönségben gondolkozni. Persze vágyom arra, hogy sikeres legyek, hogy örüljenek a munkáimnak, de amikor elkezdek dolgozni, vagy írni, már nem az foglalkoztat, hogy ez kinek készül. Azt gondolom, hogy ha kitalálsz egy érdekes történetet, és a forgatáson kellő meggyőződéssel dolgoznak benne az emberek, a színészektől elkezdve a világosítókig, akkor annyira lesz érdekes a film, amennyire őszinte volt. Én azokat a filmeket szeretem, ahol ezt az energiát megérzem, és látom, hogy akkor valamiért, valakiknek nagyon fontos volt megcsinálni azt a filmet.”
A kritika
Emlékszem, mikor a Nincsen nekem vágyam semmi moziba került, az egyetemen napokig mindenki erről beszélt, és ez eddig kevés frissen bemutatott magyar filmmel fordult elő. Hihetetlenül sokat írtak, mondtak erről a filmedről.
Ez egy elég furcsa dolog, mert a kritika, hála istennek, tényleg elkezdett foglalkozni a fiatal filmesekkel, de tulajdonképpen ez kevés embert érdekel, az Ámbár tanár úrnak és társainak sokkal nagyobb a létalapja, mint ezeknek a filmeknek. A kritikusok pedig tényleg megtettek minden tőlük telhetőt, és itt talán van egy szerencsés véletlen is, hogy egy jó időben jött film nagyon el tudott találni néhány embert, ezért kezdtek el aztán foglalkozni vele. Bár ez nem egy irányzat, és azt sem lehet tudni, hogy meddig fog tartani, de olyan helyzet ritkán adódik, hogy egy filmes generáció együtt induljon az őt értő teoretikusokkal. És itt most úgy néz ki, hogy mindkettő adott. De az még nem látszik, hogy ez az egész a konkrét munkákra, és a további filmkészítésre milyen közvetlen hatással lesz.
Milyen hatással voltak rád a kritikák? Egyáltalán fontosnak tartod, olvasod őket?
Igen, fontosnak tartom, és általában el szoktam olvasni amit a filmjeimről írnak. Ha egyetértek egy kritikával, akkor jót tesz, ha a papíron is látom, és tudatosul bennem, hogy mi az, amit elrontottam, így legalább az ember nem tudja becsapni saját magát. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fontos az, amit írnak.
Amennyire emlékszem, Magyarországon annyira jónak tartották a Nincsen nekemet, hogy szinte csak pozitív kritikákat lehetett olvasni róla. Talán az egy Bikácsy Gergely kivételével...
Igen, de a Bikácsy cikke nagyon jól esett, mert ő azt írja le, hogy hogyan kellett megküzdenie a filmmel. És ez nagyon jó, hogy egy idősebb öregúr, akit egészen más típusú filmek érdekelnek, egészen más filmeket látott vagy értékelt, erre a filmre azt mondja, hogy ezzel bizony meg kellett küzdenie, hogy itt miről is van szó. Ez úgy jó. De mások, máshol írtak róla nagyon sok rosszat is. Örültem neki.
A szakma
Hogy vágtál neki a filmkészítésnek?
Nem voltak ezek olyan tudatos folyamatok, hogy most elkészítem az első nagyjátékfilmemet. Volt egy szabad nyár, és sikerült szerezni harminc tekercs, épphogy lejárt 16-os nyersanyagot, volt ott még néhány kamera, ami a kutyának se kellett, szereztünk négy lámpát, és kellett egy hely, ahol elő tudjuk hívni a nyersanyagot... Utána meg kialakult, hogy ki mit csinál, és hogy hogyan kell ezt az egészet folytatni. A Nincsen nekem tehát gyorsan jött, de egy csomó eleme már régóta izgatott. Aztán meg nem vágytam én különösebben arra sem, hogy rövidfilmet forgassak. Az Afta az úgy készült, hogy megkapta az ember a főiskolán a feladatot, hogy meg kell csinálni egy vizsgafilmet, aztán elküldte a nevezését filmfesztiválokra, de sokat nem várt ettől. Végül úgy esett, hogy több helyre be is válogatták, és végül meg két fesztiválon díjakat kapott. De azért, hogy én ezt elérjem, nem tettem többet, mint azt, hogy megcsináltam a filmet.
Hogyan fogadta a magyar filmes szakma a filmedet, illetve téged?
Nem tudom, nem vagyok velük jóban, meg nem is igazán ismerem őket. Akik egyáltalán beszéltek nekem róla, azok szerették, akiknek meg nem tetszett, azok hallgattak. Tehát sokan gratuláltak, és voltak olyanok is, akik nem mondtak semmit, de nem baj az, nem akarok én feltétlenül magyar filmes lenni. Az jó, hogy Grunwalsky Feri teljesen „ráakadt a filmre". Mert Feriben olyan emberre találtam, akivel jól meg lehetett beszélni a gondokat, akárcsak Jancsóval, Bíró Yvette-tel vagy Schulz Évával. Hozott nekem néhány olyan embert a film, akikkel nem egy hónapig fog tartani a kapcsolatunk.
Ők konkrétan hogyan tudtak segíteni neked?
Mivel Éva a tanárom, és én a vizsgafilmemet készítettem, ugyanúgy készült mint a többi főiskolás vizsgafilmje, tehát magától értetődően sokat segített benne. Ferinek a forgatókönyvet már nem adtam oda, de a musztert megmutattam. Fontos volt, hogy egyáltalán beszéltünk róla. Aztán bekerültem az új Jancsó-filmbe, de gondolom nem azért, mert tudja milyen jó színész volnék, hanem talán azért, mert tetszettek neki azok a dolgok, amiket készítettem.
A főiskola egyébként még azért jó, azon kívül, hogy használhatjuk az infrastruktúráját, mert egy csomó embert meg lehet ismerni. Itt ismertem meg állandó munkatársamat, filmjeim producerét, Petrányi Viktóriát, aki a társíróm és alkotótársam lett az évek alatt. Ő az az ember, akinek a véleménye nélkül soha nem kezdek el dolgozni. Tudod ez egy olyan klasszikus „szellemi társ" viszony, amiből manapság őrült kevés van, mert ezt a kapcsolatot nem az érdekek vezérlik. Másik társíróm Zsótér Sándor, aki színházi előadásokat csinál, és én talán tőle tanultam a legtöbbet az életemben. És itt akadtam rá például Révész Balázsra is, aki az Aftát fényképezte, és valószínűleg most még egy ideig együtt fogunk dolgozni. Vagy Kende Zsófira, aki a Nincsen nekemnek volt a társproducere, egyszóval megtalálod a saját korosztályod közegét.
Az Afta
Gyönyörűek a színek az Aftában. Ez utómunka?
Nem, a film normál optikai eljárással készült, de 50-es fényérzékenységű anyagra forgattunk, ami rettenetesen alacsony fényérzékenység, éjszakai felvételt nem is lehetne vele készíteni... Ettől aztán nagyon fölkeményedik az anyag, úgyhogy főként külsőkben és teljes napsugárzásban dolgoztunk. Ott pedig azért adottak a színek, a fű az zöld, az ég meg kék, és én ezeket kértem Révész Balázstól, hogy a zöld zöld, a kék kék legyen.
Hihetetlenül szép kompozíciós beállítások vannak ebben a filmben, és a vágástechnika is egészen lenyűgöző. Hogyan dolgozol együtt az operatőröddel?
Általában meg szoktam mondani, hogy hol legyen a kamera; közben azért nyitott is vagyok. Tudom, hogy mi az, amit mindenképp föl kell venni az adott jelenetből, de ebbe még bejöhet más is. Van úgy, hogy az operatőr ötleteit tartom meg, és a sajátomat dobom ki végül. De mindig van egy képsor, amit én látni akarok, nem is tudnék úgy forgatni, hogy ne lássam előre, hogy pontosan milyen képekből fog összeállni a történet. Arra a fajta képi letisztulásra, ami az Aftában van, már vágytam. Bíró Yvette, aki Gazdag Gyula mellett az egyik legfontosabb tanárom volt itt a suliban, azt mondta, hogy a Nincsen nekemben három film van benne. Három különböző film.
Az Aftában szinte minimális a forgatókönyv, alig van téma, mégis maximálisan ki tudtad használni.
Küzdöttünk is vele eleget... Nagyon sokat vágtam, nagyon nehezen adta ki a formáját. Itt valóban nincs akció-reakció, kisfeszültség-nagyfeszültség oldás kisfeszültség-nagyfeszültség oldás, vagyis klasszikus dramaturgia. Az egésznek egy másfajta, mellérendelő szerkezete van, amelyben minden ugyanolyan hangsúlyt kap, s a nézőnek meg kell szoknia, hogy a fingás, a böfögés és a szeretet ugyanannyira fontosak.
A kópiák
A Nincsen nekemnek elég sajátosan alakult a forgalmazása... Hány kópia készült a filmből?
Egy. Az is angol feliratos. Magyarországon három-négy hónapig ment, de mehetne még tovább is, ha lenne még kópia. De ez az egy most Amerikában van, illetve fesztiválokra megy. New Yorkban, San Franciscóban, Los Angelesben egy-egy hónapig fogják vetíteni egy-egy moziban, de Pesten most már sehol sem lehet látni. Egyszerűen nincs pénzünk egy újabb kópiára, ami 2,8 millió forintba kerülne.
A Nincsen nekemet 8 900 néző nézte meg három-négy hónap alatt, egy kópiával, egy moziban – ez kifejezett siker, és úgy tűnik, hogy sokkal többet is el lehetett volna érni. A statisztikában persze csak az marad meg, hogy ennyi néző, de az nem, hogy ezt csak egy kópiával értük el – szemben mondjuk a nyolckópiás filmekkel. És ez nagyon jó, hogy nézik, az klassz. De ez mutatja ugyanakkor a helyzet nevetségességét, hogy a filmek így tűnnek el, ha valamelyik forgalmazó nem kattan rájuk. A rövidfilmek Magyarországon egyébként is eléggé marginális helyzetben vannak, valahogy itt nem alakult ki ennek a kultúrája. Párizsban láttam, hogy vannak olyan kifejezetten rövidfilmes mozik, ahol csak rövidfilmeket vetítenek.
Hogy állsz a fesztiválokkal?
Nem nagyon szeretek fesztiválokra járni, sokszor nem is tudok elmenni, inkább itthon dolgozom. Sokan dolgoznak fesztiválokra. Nekem egyik filmem sem igazán talál bele a fesztiváli közegbe, nem teljesen felelnek meg annak a fesztiválízlésnek, aminek egyébként nem is vágyom megfelelni. Ezért is lepődtem meg teljesen, amikor most az Aftának Clermont Ferrand-ban volt a bemutatója, és nagy sikere volt. Oberhausenben és Krakkóban díjakat nyert. Stuttgartban, Norvégiában most megy, és úgy tűnik még sok helyen fogják vetíteni. Az Arte adó meg is vette, és így hatszor fogják vetíteni Németországban, hatszor-hétszer Franciaországban és Svájcban. De a Magyar Televíziót egyáltalán nem érdekli.
Az őszinteség
Munka közben nem szoktam közönségben gondolkozni. Persze vágyom arra, hogy sikeres legyek, hogy örüljenek a munkáimnak, de amikor elkezdek dolgozni, vagy írni, már nem az foglalkoztat, hogy ez kinek készül. Azt gondolom, hogy ha kitalálsz egy érdekes történetet, és a forgatáson kellő meggyőződéssel dolgoznak benne az emberek, a színészektől elkezdve a világosítókig, akkor annyira lesz érdekes a film, amennyire őszinte volt. Én azokat a filmeket szeretem, ahol ezt az energiát megérzem, és látom, hogy akkor valamiért, valakiknek nagyon fontos volt megcsinálni azt a filmet.
A Nincsen nekemet meg az Aftát is hasonló őszinteség és érzékenység jellemzi?
Mikor ilyen filmeket csinál az ember, közben saját magát gondolja végig. Ezek tulajdonképpen ilyen önismereti gyakorlatok is. Én még egyelőre olyan dolgokat tudok végiggondolni, amelyek valahogyan benne voltak az életemben, hogy mikor voltam kiszolgáltatott, mikor voltam szerelmes stb. Ezek a dolgok aztán stilizálódnak, és így egy történetté állnak össze, de soha nem egy az egyben. Ott van az én életemben, a nézők életében meg a színészek életében. Nagyon fontos, hogy a színészek nagyobb kockázatvállalással kerülnek ezekbe a filmekbe, mert például Nagy Ervin, meg Rába Roland nem a saját életét hozza be ugyan, de a saját kiszolgáltatottságukat, vágyaikat és indulataikat tették oda, nyersen meg őszintén a kamera elé a Nincsen nekemben. És ez nagy kockázat.
Miért éppen ilyen történetekről csinálsz filmeket?
Mert én nem tudok mást csinálni. Azt tudom, ami megtörtént velem, meg amit láttam, hogy valaki mással megtörtént, tehát biztos, hogy ilyen van. Egyszóval nem úgy csinálunk, mintha ilyesmi lenne, hanem ilyesmi tényleg van, és ilyenkor nem az idea vezet, hanem az emóció.
A munka
Hogy zajlik nálad egy forgatás? Öröm? Feszültség?
Is-is. Van amikor nagyon nehezen áll össze, van amikor könnyen, de kiabálni azért még nem szoktam.
Élvezed a forgatásokat?
Néha igen, néha nem. Általában gyorsan dolgozom.
Hogy vagy az utómunkával?
Az nagyon jó.
A vágás?
Különös dolog. Olyan mintha újraírnád az egészet, csak képpel. Nagyon sokat szoktam vágni, sokkal tovább, mint forgatni.
S akkor mi a legnehezebb?
Írni. Írni. Az a legnehezebb.
A forgatókönyv alapötlete a tied, és azt bontjátok tovább hárman?
Tulajdonképpen igen, de az egész rettenetesen gazdagodik a többiektől, az „együtt"-től. Hárman csináljuk, de szerintem mind a hármunknak nagyon nehéz. Irtózatosan nehéz a semmiből kreálni valamit, ami ne legyen se közhelyes, se unalmas. Végül is mitől jó egy történet? Ez egy iszonyatos nagy munka.
Mundruczó Kornél színész, rendező
1975, Gödöllő. 1998-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakán. Ugyanebben az évben vették fel a főiskola rendezői szakára, ahol jelenleg III. éves. 1998 óta a Radnóti Színház, illetve a Katona József Színház színésze.
Filmográfia:
- Wolf 7031 (rövidfilm, 1998);
- Minőségét megőrzi (dokumentumfilm, 1998);
- Haribó-Haribá! (rövidfilm, 1999);
- Vörös Hold (rövidfilm, 1999);
- Izzad a tenyerem (dokumentumfilm, 1999);
- Nincsen nekem vágyam semmi (játékfilm, 1999-2000; Legjobb első filmnek járó díj a 31. Magyar Filmszemlén, A Magyar Filmrendezők Céhének legjobb rendezésért járó díja, A Kritikusok Díja az év legjobb filmjének);
- Afta (rövidfilm, 2000; Legjobb kisjátékfilmnek járó díj a 32. Magyar Filmszemlén, A magyar.film.hu filmes honlap fiatal tehetségeknek járó jdíja, az Arte televízió díja és Az Ökumenikus Zsűri elismerő levele az oberhauseni rövidfilmfesztiválon, Ezüst Sárkány-díj a krakkói rövid- és dokumentumfilm-fesztiválon).
