A filmvászon nemcsak anyagi voltában fehér lap, hanem abban az értelemben is, ahogyan a rajta egy rétegben futó képekre további nyomokként rárakódnak a film készítésének és létrejöttének jelei, a néző által felvitt árnyalatokról nem is beszélve.

A Berlini Filmvesztiválra készített plakátján Szerelem másképpnek elkeresztelt 2006-os román filmet – bizonyos feltételek mellett – az átlagosnál is hívogatóbb fehér lapnak tekinthetjük. A feltételeket nem véletlenül említem: egy olyan filmgyártás terméke ez a film, amely átlag kétévente produkál egy képileg és történetében korszerűnek tűnő filmet, és ezek a ritka felbukkanások is szenvednek a karaketerek kidolgozatlanságától, a szövegkönyv recsegésétől. A Szerelem másképp (a román eredetihez hű magyar cím a Beteges viszonyok lehetne) egy fiatal román írónő, Cecilia Ştefănescu azonos című regényéből íródott, és ezzel az első akadályt sikeresen veszi, ám ahhoz, hogy további nyomokat generáljon azon a bizonyos fehér lapon, a nézőnek jó érzékkel rá kell találnia a fentiekben jelzett megszorításokra.

Tudor Giurgiu első egészestés játékfilmjének narratívája, karakterei, helyszínei és beállításai, no meg a zenei anyag és a (néha) szétfoszló vágások tűnhetnek kimódoltnak, önkényesnek avagy elrugaszkodottnak. Azaz amennyiben készek vagyunk elfogadni (és netán saját megélt múltunkból előhívni) a Szerelem másképp elkészültének és preferált jelentéshálójának elemeit – e műveletben segítségünkre lehet: női voltunk (a film fő alakjai tizen-huszonéves lányok, Alexandra és Cristina), a (román?) kommunizmus belső dekorációs esztétikájának tapasztalata (a helyszínek: lakótelepi panelek, a több évtizede kicseréletlen szekrénysorral), valamely bölcsészképzésben való részvétel (a lányok a Bukaresti Egyetem francia szakos hallgatói, a kartotékos könyvtári rendszer élvezői), és segít az is, ha belekontárkod(t)unk a kortárs román életmódok némelyikébe. A legtöbb film nem igényel ekkora sminkeskészletet, ezért a bonyolult játék a fehér lappal, ha ugyanis felszerelkeztünk, tetszés szerint adhatunk-vehetünk a Szerelem másképp egy síkjához nyomokat, jeleket.

A film főszereplői, a két lány vakációra mennek Alexandra hegyi kisvárosban élő szüleihez, és éjszaka hazatértükben lefekszenek a legelőként is funkcionáló focipálya zöldjére. „Vedd le a pólód, hogy lássam a melleid a holdfénynél” – mondja Cristina. A bölcsészlányok szerelme rejtve marad a külvilág előtt, hisz az érintések mindennaposak ebben a kultúrában, a fiatalok magánya és leszakadása a hízásnak indult, jámbor szülői kuckóról fájdalmas és egyúttal biztonságos is, a tradíciók hiányát pedig kitűnően pótolja az elmésség, a vakmerőség és a fantázia. A dramaturgia, a kamerához hasonlóan, elsétál a szenzációs téma mellett, és odavetett, fröcsögő szavakból értjük azt is meg, hogy miért kell a René de Chateaubriand 1806-os regényéről vitázó lányoknak szétválniuk. A leszbikus szerelmnél is erősebb kötelék, a testvérszerelem szól ugyanis közbe: a film zárlatában válik világossá, hogy kiket is láttunk a szenzuális, meztelen, kétalakos kezdőképen. Cristina mellét ezúttal bátyja, Sandu simogatja.

Mindezzel együtt a kortárs román valóságba úsztatott film tompított hangvételű, helyenként vidám ifjúsági film benyomását kelti, amelyből a monoton női narráció és a dialógusok maró szarkazmusa billent ki. A megjelenített kapcsolatok nem merészként, szentségtörőként, hanem egyfajta mindent átitató kötőanyagként működnek, és ezt a benyomást a háttérbe komponálás, a távolról hallgatózás és a már-már bábszínháziként ható zene tovább erősíti. Elegendő-e ennyi árnyalat egy fehér lapra?