Papp Attila Zsolt

Papp Attila Zsolt

Írásai a Filmtetten (205)

Csak bírjuk a jegyárakat 8. – Ezeket a filmeket várjuk 2017 második felében

2017. július 12.

2017 második felében sem fogunk unatkozni, a moziműsor számos csemegét ígér. Agyament európai vígjátékok, művészéletrajzok, klasszikus krimik adaptációi, családi dráma az iráni film mesterétől, új film Christopher Nolantól és Darren Aronofskytól, meg persze az új Szárnyas fejvadász – íme néhány film, amit semmiképp sem szabad elszalasztanod a következő hónapokban.

Mit várunk az idei TIFF-en?

2017. május 30.

Ha június eleje és Kolozsvár, akkor TIFF. És ha TIFF, akkor kezdődik a para: mit válasszak a négyszázezermillióhatvansok (na jó, csak vagy 200) film közül? Hátha tudunk segíteni.*

A film, amit nem magyarázni, hanem átélni kell – Csapón kívül 15.: David Lynch: Eraserhead / Radírfej

2017. március 19.

A címben foglalt állítás ugyan számos filmalkotásra vonatkoztatva megállná a helyét, van azonban a filmtörténetnek néhány olyannyira talányos, meg- és felfejthetetlenül különös műve, amelyhez hiába is próbálnánk pusztán elemzői racionalitással viszonyulni, mert ellenáll(nak) minden klasszikus kategorizálási kísérletnek. Kétségkívül ilyen film a Radírfej, David Lynch kereken 40 éve bemutatott, bizarr és lebilincselő debütje.

Az emberek, akik ott se voltak – Török Ferenc: 1945

2017. február 28.

Két zsidó leszáll a vonatról, és felbolydul egy egész település mikrotársadalma. Ha egy mondatban akarnánk összefoglalni Török Ferenc új filmjét, azt mondhatnánk, hogy a (kollektív) számvetésről  és önvizsgálatról szól. De annál azért jobb film, mint hogy egyetlen – közhelyes – mondatban foglaljuk össze.

„Ebben az országban nincsenek sorozatgyilkosok!” – Sopsits Árpád: A martfűi rém

2016. november 8.

És – továbbgondolva a címet – sorozatgyilkosokról szóló thrillerek sincsenek; annál bizonyosan kevesebb, mint ahány „nem létező” sorozatgyilkost ismer a magyar kriminalisztika története. Sopsits Árpád filmje, minden hibája ellenére, több mint egyszerű thriller: az '56 utáni Magyarország kollektív közérzetének látlelete.

Papp Attila Zsolt

Friss film és sorozat

  • La cocina (A konyha)

    Színes filmdráma, 139 perc, 2024

    Rendező: Alonso Ruizpalacios

  • Moromeții 3

    Fekete-fehér filmdráma, 110 perc, 2024

    Rendező: Stere Gulea

  • Oddity (Valami különös)

    Színes horror, thriller, 98 perc, 2024

    Rendező: Damian Mc Carthy

  • Konklávé

    Színes filmdráma, thriller, 120 perc, 2024

    Rendező: Edward Berger

  • Gladiátor II.

    Színes akciófilm, filmdráma, kalandfilm, 150 perc, 2024

    Rendező: Ridley Scott

  • Cáfolat

    Színes filmdráma, tévésorozat, thriller, 343 perc, 2024

    Rendező: Alfonso Cuarón

  • Wicked

    Színes fantasy, musical, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Jon M. Chu

  • Eretnek

    Színes horror, thriller, 110 perc, 2024

    Rendező: Scott Beck, Bryan Woods

  • Itt (Here)

    Színes filmdráma, 104 perc, 2024

    Rendező: Robert Zemeckis

  • A Föld éneke

    Színes dokumentumfilm, életrajzi, 90 perc, 2023

    Rendező: Margreth Olin

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

Szavazó

Gyűjtesz még filmeket?

Szavazó

Gyűjtesz még filmeket?

Friss film és sorozat

  • La cocina (A konyha)

    Színes filmdráma, 139 perc, 2024

    Rendező: Alonso Ruizpalacios

  • Moromeții 3

    Fekete-fehér filmdráma, 110 perc, 2024

    Rendező: Stere Gulea

  • Oddity (Valami különös)

    Színes horror, thriller, 98 perc, 2024

    Rendező: Damian Mc Carthy

  • Konklávé

    Színes filmdráma, thriller, 120 perc, 2024

    Rendező: Edward Berger

  • Gladiátor II.

    Színes akciófilm, filmdráma, kalandfilm, 150 perc, 2024

    Rendező: Ridley Scott

  • Cáfolat

    Színes filmdráma, tévésorozat, thriller, 343 perc, 2024

    Rendező: Alfonso Cuarón

  • Wicked

    Színes fantasy, musical, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Jon M. Chu

  • Eretnek

    Színes horror, thriller, 110 perc, 2024

    Rendező: Scott Beck, Bryan Woods

  • Itt (Here)

    Színes filmdráma, 104 perc, 2024

    Rendező: Robert Zemeckis

  • A Föld éneke

    Színes dokumentumfilm, életrajzi, 90 perc, 2023

    Rendező: Margreth Olin

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy