Millió dolláros mosolyok – Gore Verbinski: The Mexican / A mexikói

2001. május 15.

Julia Roberts és Brad Pitt ugyanahhoz a sztárkaszthoz tartoznak: nagyon sokat érnek, mert nagyon sok nézőt vonzanak. Mindent megadnak értük, mert megéri: függetlenül a nevükkel fémjelzett film minőségétől, hosszától, rendezőjétől vagy mondandójától, sztárkultuszuk megtölti a nézőteret. Abban is hasonlítanak egymásra, hogy millió dolláros mosolyukon és tökéletesre edzett testükön kívül színészi érzékkel is bírnak. Nem túlzottan tehetségesek, de képesek és igyekeznek is fejlődni.

Túlbiztosított film – Gus van Sant: Finding Forrester / Fedezd fel Forrestert!

2001. április 15.

Nem túl távoli, s ezért talán idejekorán előhívott emlékeket idéz a Fedezd fel Forrestert! Elsősorban a közkedvelt Holt költők társasága, másodsorban a Forrestert is jegyző Gus Van Sant előző, Oscar-díjjal minősített filmje, a Good Will Hunting ködlik fel a dörzsölt mozibajáró emlékezetében. A függetlenként indult Van Sant (lásd Drugstore Cowboy) a már említett Good Will Huntinggal elnyerte a stúdiók művészi szempontból életveszélyes bizalmát, s úgy tűnik hosszú távú munkakapcsolat köttetett munkáltató és munkavégző között, melynek első gyümölcse a Fedezd fel Forrestert!

Filmet álmodni – Robert Zemeckis: Cast Away / Számkivetett

2001. február 15.

Tom Hanks szerepet álmodott magának: repülőgép-szerencsétlenség túlélőjeként látta magát, majd egy civilizációtól elvágott talpalatnyi szigetdarab egyetlen kényszerű lakójaként tűnt fel az álom folytatásában. Miután felébredt és egy jó nagyot nyújtózott, tekintete a vitrinben feszítő két aranyszoborra esett. Ebben a pillanatban rémleni kezdett, hogy ő valójában nem más, mint a világ legjobban kereső és legbefolyásosabb színésze, Spielberg puszipajtása (kell-e ennél több?), s mint ilyen még az álmait is komolyan veheti. És mit ad Isten, olyannyira komolyan is vette, hogy film lett a dologból. Na persze, a nagy álom érdekében még neki is áldoznia kellett, ami ez esetben fizikuma látványos átformálását jelentette. (Hízni és fogyni - ámulatot parancsoló színészi teljesítmény Hollywoodban).

Campbell-popcorn – Martin Campbell: Vertical Limit / Jég és föld között

2001. február 15.

Szó se róla, a Jég és föld között (Vertical Limit) elsőrangú vidámparki attrakció, erős gyomrú kalandvágyóknak ajánlott hullámvasút-utazás.

Mosolyra várva – Kelly Makin: Mickey Blue Eyes / A keresztapus

2001. január 15.

Bár eredeti címe (Mickey Blue Eyes) szerint még sok mindennek gondolhattuk filmünket, a magyar fordítás nem hagy kétséget afelől, mire váltunk jegyet. (Itt jegyzem meg, ilyen jegyárak mellett szükség is van a tisztánlátásra.)

A mindenkihez szólás szabadsága – Szabó István: Sunshine / A napfény íze

2000. december 15.

Szabó István filmje ritka reakciót váltott ki hazai közönségéből: a véleményalkotás szinte kényszerű vágyát. Hetekkel a bemutató után még mindig nem hunyt ki az indulat a film körül, amely arra tett kísérletet, hogy az elmúlt százegynéhány év magyarországi történelmét egy zsidó család, a Sonnenscheinból lett Sorsok három generációjának történetén keresztül tárja elénk. Szabó nem kevesebbre vállalkozott, minthogy egy mozifilm időkorlátai között (a film hossza 180 perc, ma itt húzódik a filmidő határa) három emberöltő magánéleti és történelmi krónikáját sűrítse filmmé, a Ferenc József-i monarchikus-időktől, két világháborún és a kommunizmus évein át a jelennel bezárólag.

Rozsdabarna melankólia – Joan Chen: Autumn in New York / Ősz New Yorkban

2000. december 15.

Nem láthattam még kérdéses mozidarabunk buszmegállókat beborító és sötét éjszakákat bevilágító plakátját, de már elképzeltem, hogyan is festene. A háttérben kötelező New York-montázs: sűrű, őszi ködbe vesző felhőkarcoló-csúcsok, s fázósan összebújó párok a Central Park levelüket hullajtó fái között. A képzelt kép előterét két emberalak uralja: atlétatermetű, idősebb férfihez törékeny fiatal nő bújik. A férfin feltűrt gallérú, elegáns télikabát, partnerén bohém, bölcsész-kosztüm. Egymásra szegeződő tekintetük szinte összetapasztja őket. Alattuk finoman cizellált betűkkel kiírva a cím: Ősz New Yorkban - Joan Chen filmje.

A régi, jó zsáner – Robert Zemeckis: What Lies Beneath / Temetetlen múlt

2000. november 15.

Ma mindenki (értsd filmrendezők, forgatókönyvírók) valami mást akar, többet, jobbat, mint a megszokott, a jól bevált séma. Kitágítani a műfaji kereteket, átfesteni a képi világot, szétszabdalni a ritmust, új látószögeket kijelölni a néző számára – a próbálkozás díjazandó, a nagy mű azonban nemhogy nem akaródzik megszületni, legtöbbször annyi sem telik tőle, hogy akármilyen rövid időre, de legalább elhitesse a nézővel, hogy az amit lát, kivételes kreáció.

Nagy az isten állatkertje – Guy Ritchie: Snatch. / Blöff

2000. november 15.

Szkeptikusnak lenni könnyű, szkeptikusnak lenni biztonságot adó alapállás. Beülsz a moziba, alig leplezett megvetéssel végigméred az izgatott arcokat (na ja, ők még azt hiszik, jó lesz nekik), majd kajánul várod, hogy megkapjad, amire számítottál.

A nyurga, a zömök, a vigyorgó és a kába – Todd Phillips: Road Trip / Cool túra

2000. október 15.

Minek ez az egész?! – szegezem magamnak a költői kérdést. Persze pontosan tudom az okát. Kell, mert a Road Trip és a hozzá hasonló darabok borzalmasan olcsón legyárthatók, s a marketingköltségeket hozzászámolva sem terhelik meg jobban gyártójuk költségvetését, mint teszem azt, egyetlen jónevű színész szerződtetése. (A Road Trip, mint befektetés a maga 65 millió dolláros bevételével már Amerikában sokszorosan megtérült, újabb dicsőséget szerezve a Gladiátorral, a Csibefutammal és az új Woody Allen-filmmel busásan jövedelmező nyarat záró Dreamworks-nek).