Ferenczi Szilárd

Ferenczi Szilárd

Születtem 1977-ben Fogarason, ott láttam moziban A Birodalom visszavágot, amelyből ugyan nem sokat értettem tízévesen, de alapvetően megváltoztatta a karriervíziómat: már nem ingadoztam a csendes proletár és a római katolikus plébános jövőképek között, immár egy birodalmi lépegetőben csavarlazító kívántam lenni. Aztán mégiscsak történészi pályára léptem, de adtam el már Kolozsváron díszhalat, voltam pincér, csapos és Csíkszeredában építőipari segédmunkás is. Mivel a késve leadott kéziratok dacára a szerkesztők mégiscsak életben hagynak, szabadidőmben filmajánlókat is írok.

Írásai a Filmtetten (149)

Ladák, jegyrendszer és fizetős wi-fi – Breier Ádám: Havanna, csak oda

2017. január 13.

„Az én Magyarországom az más…” – summázza lemondóan a játékidő közel felénél Suskó Irén történészprofesszor hangja, miközben azt látjuk, hogy tejfehér lábszárain éppen átgázol egy pocsolyán a mutatványra türelmesen várakozó 1951-es viharkék Chevrolet Bel Air Deluxe taxi orra előtt, Havannában. Irén néni e szavakkal sem nem kormányellenes nézeteinek ad hangot, sem nem anarcho-libertarián-buddhista, pusztán csak kubai állampolgár, és az utóbbi ötven évben alig párszor látogatta meg szülőföldjét.

Stockholm-szindróma az űrben – Morten Tyldum: Passengers / Utazók

2016. december 27.

Élünk, ennél fontosabb dolgunk nincs. Nem mindegy hogyan, nem mindegy mikor, és nyilván az sem mindegy, hol és kivel. Néha a véletlen belerondít, néha rosszul döntünk, aztán meg van, hogy helyettünk döntenek, de élni akkor is szükségszerű. Az Utazók egyik, de nem egyetlen valamirevaló tanulsága ez. A másik pedig, hogy a szerelem, ó, a szerelem. A harmadik... nos… izé… harmadik nincs.

Síppal-dobbal – Oliver Stone: Snowden

2016. november 22.

Legyen egy világraszóló esemény bármily friss, vagy létezzen bár róla máris egy kitűnő Oscar-díjas dokumentumfilm (Citizenfour, r. Laura Poitras, 2014), vagy legyen a főhős még oly széles körben ismert is, Hollywood akkor is elkészíttet egy tök felesleges játékfilmet az Egyesült Államok forró történelmi pillanatainak szakértő-rendezőjével, a jelenkori rejtett amerikai múlt felkent professzorával, Oliver Stone-nal.

„Ennek a csapatnak volt tartása…” – Muhi András Pires: Magyar csapat – „…még 50 perc…”

2016. október 4.

A magyar futballválogatott EB-selejtezős szereplése, majd helytállása a 2016-os franciaországi Európa Bajnokságon vitathatatlan diadalmenet, a belga meccs dacára is. A kiábrándító vereségek, apró döntetlenek, nem remélt győzelmek hullámvasútját nyilván az elmúlt évtizedek szánalmas szereplésének kontrasztjában értékeltük, nem csoda hát, hogy az a bizonyos öt meccs (a norvégok elleni kettő, majd az Ausztria, Izland és végül a Portugália elleni) akkora népnemzeti eufóriát robbantott. A csapat VB és EB-selejtezős menetelésének esetleges filmes elbeszélésbe foglalása lelkesítő sikertörténettel kecsegtetne, a porból-talpra-állós hollywoodi sportfilmek szellemében.

Ezt láttuk a 15. TIFF-en 4. – Tikkun; La puerta abierta / The Open Door; A peine j’ouvre les yeux; Heil; Once upon a Dream – A Journey to the Last Spaghetti Western

2016. május 31.

Három versenyfilm – bennük aligátorokkal terhelt álomképek, egy rendőrök elől nyilvánosházban rejtegetett kislány és egy tunéziai kamaszlány kalandja a titkosrendőrséggel – egy kihagyhatatlan, neonáci filmszatíra és egy szintén szórakoztató dokumentumfilm a spagettiwesternek örökségéről.

15. TIFF, percről percre

2016. május 26.

„Fel ne fázz, kiscica!” – mondhatjuk a színésszel együtt, hiszen ha a fesztivál nyitónapjaira meleget is jósolnak, hétfőtől állítólag folytatódik majd az ítéletidő. De nem baj, a moziban mindig este van, és egyforma a hőmérséklet. Úgyhogy inkább üljünk be és feledkezzünk a külvilágról. Persze csak annyira, hogy azért naponta egyszer-kétszer egy refresh-t nyomjunk erre a folyamatosan frissülő cikkre, ahol a 15. TIFF történéseit, híreit, kritikáit egyesítjük péntektől kezdve tíz napig. Jó szórakozást!

Ferenczi Szilárd

Friss film és sorozat

  • La cocina (A konyha)

    Színes filmdráma, 139 perc, 2024

    Rendező: Alonso Ruizpalacios

  • Moromeții 3

    Fekete-fehér filmdráma, 110 perc, 2024

    Rendező: Stere Gulea

  • Oddity (Valami különös)

    Színes horror, thriller, 98 perc, 2024

    Rendező: Damian Mc Carthy

  • Konklávé

    Színes filmdráma, thriller, 120 perc, 2024

    Rendező: Edward Berger

  • Gladiátor II.

    Színes akciófilm, filmdráma, kalandfilm, 150 perc, 2024

    Rendező: Ridley Scott

  • Cáfolat

    Színes filmdráma, tévésorozat, thriller, 343 perc, 2024

    Rendező: Alfonso Cuarón

  • Wicked

    Színes fantasy, musical, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Jon M. Chu

  • Eretnek

    Színes horror, thriller, 110 perc, 2024

    Rendező: Scott Beck, Bryan Woods

  • Itt (Here)

    Színes filmdráma, 104 perc, 2024

    Rendező: Robert Zemeckis

  • A Föld éneke

    Színes dokumentumfilm, életrajzi, 90 perc, 2023

    Rendező: Margreth Olin

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

Szavazó

Gyűjtesz még filmeket?

Szavazó

Gyűjtesz még filmeket?

Friss film és sorozat

  • La cocina (A konyha)

    Színes filmdráma, 139 perc, 2024

    Rendező: Alonso Ruizpalacios

  • Moromeții 3

    Fekete-fehér filmdráma, 110 perc, 2024

    Rendező: Stere Gulea

  • Oddity (Valami különös)

    Színes horror, thriller, 98 perc, 2024

    Rendező: Damian Mc Carthy

  • Konklávé

    Színes filmdráma, thriller, 120 perc, 2024

    Rendező: Edward Berger

  • Gladiátor II.

    Színes akciófilm, filmdráma, kalandfilm, 150 perc, 2024

    Rendező: Ridley Scott

  • Cáfolat

    Színes filmdráma, tévésorozat, thriller, 343 perc, 2024

    Rendező: Alfonso Cuarón

  • Wicked

    Színes fantasy, musical, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Jon M. Chu

  • Eretnek

    Színes horror, thriller, 110 perc, 2024

    Rendező: Scott Beck, Bryan Woods

  • Itt (Here)

    Színes filmdráma, 104 perc, 2024

    Rendező: Robert Zemeckis

  • A Föld éneke

    Színes dokumentumfilm, életrajzi, 90 perc, 2023

    Rendező: Margreth Olin

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy