Werner Herzog életműdíjat kap az Európai Filmakadémiától Werner Herzog életműdíjat kap az Európai Filmakadémiától

Werner Herzog életműdíjat kap az Európai Filmakadémiától

Egyedülálló munkássága elismeréseként 2019-ben Werner Herzog kapja az Európai Filmakadémia (EFA) életműdíját. A rendező a 32. Európai Filmdíj-gála díszvendége lesz december 7-én Berlinben.

Herzog 1942-ben Münchenben született és a bajor hegyvidék egy eldugott völgyében nőtt fel, 11 éves koráig a film és mozi létezéséről sem tudott. 15 évesen viszont már filmterveken dolgozott, és támogatók hiányában a középiskola utolsó éveiben hegesztőként dolgozott egy acélgyár éjszakai műszakában. Utazásait gyalog tette meg. 17 évesen telefonált először, két évvel később pedig elkészítette első filmjét - olvasható az EFA közleményében.

Werner Herzog több mint 70 filmet készített, producerként, íróként és rendezőként. 1968-ban Lebenszeichen című első filmjével díjat nyert a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, valamint megkapta a Német Filmdíjakon a legjobb alkotásnak járó elismerést is.

Legismertebb filmjei egy részében Klaus Kinski játszotta a főszerepet, ezek között volt 1972-ben az Aguirre, Isten haragja (Aguirre, der Zorn Gottes); 1979-ben a Nosferatu, az éjszaka fantomja (Nosferatu: Phantom der Nacht) című horrorfilm; valamint 1982-ben a Fitzcarraldo című kalanddráma, amelyért a legjobb rendezőnek járó díjat kapta Cannes-ban.

A színész és rendező közötti, gyakran nehéz kapcsolatot mutatta be Herzog 1999-es Legkedvesebb ellenségem (Mein liebster Feind - Klaus Kinski) című dokumentumfilmje, amelyért EFA jelölést kapott.

Mein liebster Feind - Klaus Kinski

Lenyűgöző karrierje során olyan filmeket készített mint a Tanórák a sötétben (Lektionen in Finsternis, 1992), A kis Dieter repülni akar (Little Dieter Needs to Fly, 1997), A legyőzhetetlen (Invincible, 2001), A grizzlyember (Grizzly Man, 2005), A találkozások a világ végén (Encounters at the End of the World, 2009) és A mocskos zaru - New Orleans utcáin (Bad Lieutenant: Port of Call New Orleans, 2009). Herzog színészként is dolgozott, legfontosabb szerepeiben az apát alakította Harmony Korine Julien Donkey-Boy című kísérleti drámájában (1999), valamint a bűnöző lángészt a Jack Reacher című 2012-es akciófilmben.

Werner Herzog tucatnál is több prózai mű szerzője, és számos operát rendezett. Ő alapította a Rogue Filmiskolát - írja az Európai Filmakadémia közleménye.

A Filmtett portréja Werner Herzogról itt és itt olvasható, interjúnk ide kattintva érhető el.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat