Vasárnapig tart az Arany Blende közönségszavazása Vasárnapig tart az Arany Blende közönségszavazása

Vasárnapig tart az Arany Blende közönségszavazása

Az év legjobb magyar filmelőzeteseit és -plakátjait december 4-én díjazzák a budapesti Toldi moziban.

Az Arany Blende idén ötödik alkalommal hívja fel a figyelmet a trailerre mint önálló műalkotásra, és kéri a közönségét is ugyanerre: a trailer/teaser által reklámozott filmtől eltekintve szavazzon a kedvenc előzetesére (ehhez Facebook-azonosítós belépés szükséges). A szervezők szeptember 19-éig fogadták a nevezéseket, a közönségszavazás pedig december 1-jén zárul. Max. 2 előzetesre lehet szavazni az Arany Blende honlapján, ahol külön kategóriába rendezve találhatók meg a versenybe nevezett egészestés játékfilmek, dokumentumfilmek, rövidek és filmsorozatok. Az előzetesek szakmai zsűrijét ezúttal Baranyai Szabolcs, az HBO és az NFI korábbi marketingigazgatója, Fekete Xénia videóklip- és reklámfilmrendező, Makk Lili vágó, Mihola Péter, a Warner Bros. Discovery német, svájci és osztrák piacának kreativigazgatója és Rév Zoltán, az AMC senior promo producere alkotja.

A plakátzsűri három tagú: Badits Marcell gyűjtó, plakátaukció-szervező, Buda Andrea, a Cinema City PR- és marketingigazgatója, valamint Pusztai Diána illusztrátor, art director alkotja.

„Traileren innen és túl” két szakmai beszélgetésre is várják a közönséget a november 4-i díjátadó apropóján: Zelda Gould Loftusangol nyelvű előadást tart a Londoni Intermission film marketingkampányairól, esettanulmányként bemutatva A korona (The Crown), a 2073 című dokumentumfilm, a Mind idegenek vagyunk (All Of Us Strangers) és a La Cocina előzeteseit, illetve kerekasztal-beszélgetés lesz a Spy/Master című román HBO-produkció díjnyertes traileréről és Teaseréről Hadházi Miklóssal és Varsics Péterrel.

Címkék
Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu