Tegnap megkezdődött a Berlini Filmfesztivál Tegnap megkezdődött a Berlini Filmfesztivál

Tegnap megkezdődött a Berlini Filmfesztivál

Az 59. Berlinale Tom Tykwer német rendező The International című filmjével nyílt meg csütörtök este.

berlinale

A Parfüm rendezőjének újabb, politikai krimiként jellemzett filmje Clive Owen és Naomi Watts főszereplésével megdöbbentő brutalitással ábrázolja egy nemzetközi bank bűnös pénzügyi tranzakcióit, a háború, illetve a terrorizmus finanszírozásában vállalt szerepét.

Több mint 6000 benevezett filmből a zsűri 390-et választott ki, amelyeket a február 15-ig tartó rendezvényen bemutatnak. A Berlinale hét fős zsűrijének elnöke az Oscar-díjas brit színésznő, Tilda Swinton. Mihai Chirilov, a kolozsvári TIFF fesztiváligazgatója a FIPRESCI (a filmkritikusok és szakújságírók szövetsége) által összeállított zsűri tagja.

A játékfilmek hivatalos programjában 26 film vesz részt, ebből a fesztivál fődíjáért, az Arany Medvéért 18 alkotás száll harcba, köztük az angol–román–magyar koprodukcióban készült Varga Katalin, amelyben többek között három erdélyi színész, Péter Hilda, Pálffy Tibor és Kántor Melinda szerepel.

renovare

Románia több rövidfilmmel – köztük Gabriel Achim Bric-Brac, és Paul Negoescu Renoválás (Renovare) című munkájával – lesz jelen a fesztiválon. A Fórum szekcióban vetítik Radu Jude A legboldogabb lány a világon (Cea mai fericită fată din lume) című filmjét, és bemutatják Sabina Pop János, hogy megy az építkezés? (Ioane, cum e la construcţii?) című dokumentumfilmjét is.  A berlini román kulturális intézet buliján a Zdob és Zdub együttes lép fel.

Február 6-án, 23 órakor, a berlini Collegium Hungaricum előtt Peter Greenaway rendező és Yonderboi közös előadása nyitja meg a magyar kulturális intézet szervezte, Cinema Total programsorozatot.

A Shooting Stars programra tíz országból érkeznek fiatal színész résztvevők. Köztük van Tóth Orsi, Mundruczó Kornél Delta című filmjének főszereplője is.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini