Peter Jackson folytatja a Tintint Peter Jackson folytatja a Tintint

Peter Jackson folytatja a Tintint

Steven Spielberg elmondta, hogy az új-zélandi származású rendező, Peter Jackson tervezi az idén ősszel bemutatott, Tintin kalandjai című animációs film folytatását.

A Tintin kalandjai rendezője, Steven Spielberg a Female First magazin internetes oldalának elmondta, producerként ő maga is szeretne részt venni a film két további folytatásának gyártásában. A folytatások alapjaként továbbra is a belga illusztrátor, Hergé (Georges Remi, 1907–1983) képregényei szolgálnának.

Peter Jackson az első Tintin-filmen producerként dolgozott.

Az októberben az európai mozikba került 3D-s egészestés animációs filmet jól fogadták a kritikusok. A bemutató hétvégéjén 17 országban került a box office élére, és 55,8 millió dollár bevételt szerzett. Az Egyesült Államokban csak decemberben fogják bemutatni.

Spielberg elmondta, nagyobb szerepet szánnak a Thompson ikreknek a következő Tintin-részben, amelyen Peter Jackson A hobbit című Tolkien-adaptáció jelenleg zajló forgatása után kezd majd dolgozni.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?