„Női thriller" Nagy Ervinnel „Női thriller" Nagy Ervinnel

„Női thriller" Nagy Ervinnel

November 5-én kerül a mozikba a Szobafogság, amelynek rendezője, Daniel Young úgy véli: filmjével új műfajt teremtett. A „női thriller” férfi főszereplője Nagy Ervin, aki élvezi, hogy végre gonosztevőt játszhat.

„Ez a világon az első női thriller, ami nőkről és nőknek szól; ezt a műfajt én találtam fel" – mondta Daniel Young. „A filmek többsége férfiaknak készül, a thrillerek pedig kizárólag nekik, hisz egy nőt nem nagyon izgat az, ha egy fickó ki akar nyírni néhány fehérneműs csajt a vásznon" – vélekedett a rendező, akinek filmjében ezúttal a férfi főhős hordja az alsóneműt, Nagy Ervin karaktere ugyanis a játékidő nagy részét egy szál alsógatyában tölti, részletezte az MTI.

Szobafogság

A történet szerint egy anyjával élő kamaszlány egy bűnözőt rejteget a szekrényében. A Nagy Ervin által életre keltett figura először a lányt, majd az anyját is az ujja köré csavarja, hatalmas káoszt okozva az amúgy sem egyszerű család életében. Az 1990 óta rendszeresen Magyarországra látogató amerikai rendező elmondta, hogy a sztori igaz történeten alapul, egy újságcikkben olvasott az esetről, amelyet aztán persze kellően kiszínezett.

Első angol nyelvű szerepével kapcsolatban Nagy Ervin elmondta, hogy egy gyorstalpaló angoltanfolyamot kellett elvégeznie a forgatás előtt, és bár a nyelv miatt az egész forgatás alatt volt benne egy kis félsz, alapvetően élvezte a munkát.

Az idei filmszemlén Pinprick címmel debütált Szobafogság magyar producerei Herendi Gábor és Havas Ágnes, a filmet Szecsanov Martin fényképezte, a további főszerepekben Rachael Blake, Laura Greenwood és Rátóti Zoltán láthatóak.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?