200 film 40 országból, 8 helyszínen: Köztársaság mozi, Művész mozi, Győzelem mozi, Echinox, Román színház, Enigma kávézó, a Művészeti Múzeum (Bánffy-palota) udvara és drive-in Iulius Mall.
Pénteken este piros szőnyeggel és ünnepélyes keretek között elkezdődött a VII. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál. Bemutatták a hét rövid reklámfilmet, amelyek közül egyet minden film előtt lehet látni, a kedvencre pedig szavazni lehet a Filmtett weboldalán. A tavalyi díjnyertes HBO forgatókönyvíróverseny nyertesének alkotásából készült kisjátékfilmet vetítették először, a Fatza galbenă care râde-t. Ezt követően Michael Haneke Furcsa játékának az amerikai remake-je következett.
Cannesból érkezik Kolozsvárra Mundruczó Kornél Delta című FIPRESC-díjat nyert filmje, melyet június 4-én vetítenek a Magyar Filmek Napján.
Június 6-án a cannes-i Arany Pálma díjas Marian Crişan Megatron című filmje kerül bemutatásra, amit Radu Muntean harmadik nagyjátékfilmje, a Boogie fog követni. Mindkét rendező jelen lesz a vetítésen.
Szombaton, június 7-én, Chaterin Deneuve Kolozsváron lesz és átveszi a TIFF egyik életmű-díját. André Téchiné Vremuri schimbătoare/Les temps qui changent című filmjét vetítik a híres francia színésznő tiszteletére június 7-én 18:00 órától a Köztársaság moziban.
>> A TIFF részletes programja