Kritikusok hete a Berlinálén: magyar alkotópáros és román rendező is bemutatkozik Kritikusok hete a Berlinálén: magyar alkotópáros és román rendező is bemutatkozik

Kritikusok hete a Berlinálén: magyar alkotópáros és román rendező is bemutatkozik

A Berinálé párhuzamos programjában, a Kritikusok Hetén mutatják be Lichter Péter és Máté Bori két alkotását, a The Rub című egészestés játékfilmet és a 2016. október 8. című rövidfilmet. Ugyanitt vetítik Mihaela Popescu első, În pronunțare című nagyjátékfilmjét.

A cannes-i és a velencei Kritikusok Hete mintájára létrehozott szekciót a Német Filmkritikusok Szövetsége indította el négy évvel ezelőtt, a Berlinálé párhuzamos programjaként. A vetítéssorozat célja, hogy a filmek köré vitákat, beszélgetéseket szervezve dialógust indítsanak a filmesek, kritikusok és a nézők között. Idén 7 játékfilmet és 3 rövidfilmet válogattak a programba.

Hamlet-adaptáció több száz celluloidtekercsből

Az idei válogatásban lesz a The Rub című kísérleti játékfilm nemzetközi premierje is, amely Lichter Péter második egész estés munkája. A tavaly bemutatott Fagyott május című avantgárd horrorfilm után a rendező Máté Borival közösen készített filmet William Shakespeare Hamletjéből.

A The Rub több száz, kézzel festett celluloidtekercs felhasználásával készült. A filmszalagokat az alkotók különböző módszerekkel roncsolták, például föld alá ásva és több hónapig rohasztva hoztak létre absztrakt formákat.

Az állami támogatás nélkül készült film főszereplő-narrátora Hajdu Szabolcs filmrendező volt, zeneszerzője pedig Horváth Ádám Márton. A The Rub létrejöttét a Magyar Nemzeti Filmalaphoz tartozó Filmarchívum is segítette kiselejtezett filmszalagokkal.

A filmet március 17-én mutatja be a budapesti Art+ Cinema, amelynek az előterében a festett filmszalagokat is megtekinthetik a nézők.

Rövidfilm a Népszabadság emlékére

A Kritikusok Hetén szereplő másik magyar film, a 2016. október 8. című etűd szintén a rendezőpáros munkája. A 2016. október 8. a Népszabadság bezárásának állít emléket: a filmet a címben szereplő napon megjelent utolsó lapszám darabjaiból készítették. A rövid absztrakt alkotásnak a csehországi Jihlavában megrendezett neves dokumentumfilm fesztiválon volt a nemzetközi bemutatója.

Szürreális dráma egy bíró vívódásairól

Mihaela Popescu În pronunțare című szürrealista elemeket és a mindennapok részleteit ötvöző drámája egy bíróról szól, aki a munkahelyi rutin és a csődbe ment házasság között őrlődik. A film operatőre Marius Panduru.

A Londonban élő román filmrendezőnő Plimbare című első rövidfilmjével a Locarnói Nemzetközi filmfesztiválon mutatkozott be. Nagyjátékfilmjével párhuzamosan a chicagói fegyveres erőszakról forgatott rövid dokumentumfilmet, amelyet a DOK Leipzig is bemutatott.

Jelenleg első egészestés dokumentumfilmjén dolgozik: a The Living Bridge annak jár utána, hogy a Nagy Britanniában élő európai uniós állampolgárok életét hogyan befolyásolja a Brexit. (MTI/Mediafax)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor