Kérdésessé vált az SzFE-blokád jövője Kérdésessé vált az SzFE-blokád jövője

Kérdésessé vált az SzFE-blokád jövője

A hónapok óta tartó egyetemfoglalást is érintik a Magyarországon nemrég meghozott járványügyi szabályok. UPDATE!

UPDATE: A délután 3 órakor kezdődött sajtótájékoztatón a hallgatók többek között elmondták, hogy ugyan a járványügyi intézkedések miatt az egyetemi blokád „leglátványosabb” részét, az épületek elfoglalását felfüggesztik, de a harcot nem adják továbbra sem adják fel, mivel követeléseik nem teljesültek, és érdemi tárgyalásig sem sikerült eljutniuk az általuk illegitimnek tartott kuratóriumot kinevező minisztériummal. A sajtótájékoztató zárásaként a járványügyi helyzet miatt leterhelt egészségügyi dolgozókkal való szolidaritásukat hangsúlyozták, ezúttal az Free SzFE-embléma helyett egy-egy vörös keresztet rajzolva, majd az események egyik „himnuszát”, a Titkos egyetemet halkan dúdolva bevonultak az épületbe.

Azok után, hogy az egész őszi félévet felfüggesztette Szarka Gábor kancellár (és ezzel együtt kijelentette, hogy február 1-jéig nem folytatható oktatási tevékenység az intézményben, sőt, a kollégiumot is bezárták), tegnap még folyt tanítás bizonyos termekben, amelyeket nem nem zártak el a hallgatók elől. A Telex tegnapi, „három független egyetemi forrásból” származó értesülései szerint viszont a frissen meghozott járvány miatti szigorítások (este 8 után nem szabad kinn tartózkodni, tilos a gyülekezés stb.) miatt az SzFE-diákok kezdik feladni. Ám egy hétfő éjjeli sajtóközlemény szerint: „természetesen a hatályba lépő járványügyi rendelkezések bennünket is érintenek, ám a sajtóértesülésekkel szemben az ellenállás folytatásának lehetőségeiről bázisdemokratikus fórumunk keretei”. Minden egész pontosan a ma 3-kor kezdődő sajtótájékoztatón derül ki, amit az egyetem Vas utcai épülete előtt tartanak.

Címkék
Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Novokain

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 110 perc, 2025

    Rendező: Dan Berk, Robert Olsen

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?