Idén is lesz Román Filmhét Budapesten Idén is lesz Román Filmhét Budapesten

Idén is lesz Román Filmhét Budapesten

November 7. és 12. között hat friss román filmalkotást lehet megnézni Budapesten, a 17. Román Filmhéten. A válogatást eredeti nyelven, magyar – két film esetén magyar és angol – felirattal vetítik az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A nyitófilm Tudor Giurgiu Libertate ’89 – Nagyszeben (Libertate, 2023) című, a romániai rendszerváltás zűrzavaros napjaiban játszódó drámája lesz. A film premierje a Szarajevói Nemzetközi Filmfesztiválon volt, ahol az Artmozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE) díjazta, majd elnyerte a kolozsvári TIFF közönségdíját, valamint a Cinefest ökumenikus zsűrijének a díját. A november 7-én, kedden 19 órakor kezdődő vetítés a film magyarországi bemutatója is egyben, részt vesz rajta a rendező, Tudor Giurgiu, akivel Gyenge Zsolt filmesztéta, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatója beszélget a közönségtalálkozón.

A program másnap este 19:30-kor Oana Giurgiu Alkalmi kémek (Spioni de ocazie, 2022) című dokumentumfilmjével és a hozzá tartozó közönségtalálkozóval folytatódik – ezen is a film rendezője vesz részt –, kísérő beszélgetés moderátora Buglya Zsófia, az Uránia Nemzeti Filmszínház programigazgatója lesz.

Alkalom szüli a kémet – Oana Giurgiu: Spioni de ocazie

2021. július 28.

A közép-kelet-európai zsidóság történetének újabb szeletét dolgozta fel az Aliyah Dada alkotócsapata: a Spioni de ocazie a náci frontvonalak mögé küldött önkéntes izraeli kémek közül emel ki néhányat, felvillantva mind személyes történetüket, mind a furcsa, sok kérdést felvető történelmi kontextust.

Olvasd tovább  

A csütörtök és a péntek este A szelek nyomában (Căutătorul de vânt, r. Mihai Sofronea, 2022), illetve Az apa, aki hegyeket mozgat meg (Tata mută munții, r. Daniel Sandu, 2021) című filmeké lesz.

November 11-én, szombaton 19:30-tól levetítik Paul Negoescu Derék emberek (Oameni de treabă, 2022) című, számos nemzetközi díjjal elismert alkotását, amelynek hőse, az egyszerű falusi rendőr olyan vidéken él, ahol a korrupció életforma; belecsöppen egy erőszakos eseménysorozatba, majd az azt követő feszültségek hatására életében először kénytelen magánéletét és hivatását egyaránt érintő döntéseket hozni. A budapesti vetítésen és az azt követő közönségtalálkozón részt vesz 2022 legtöbbször díjazott román filmjének két forgatókönyvírója, Oana Tudor és Radu Romaniuc.

A filmhét zárófilmje ugyan román nyelven beszél, de nem román gyártású: a Ion Borş rendezte Szén (Carbon, 2023) moldáv produkció, ez pedig „a szervezők azon szándékát tükrözi, hogy jövőbeli a Román Filmheteken a moldovai filmgyártás legjelentősebb alkotásai is szerepeljenek” – fogalmaz a filmhét sajtóközleménye.

További részletek az Uránia Nemzeti Filmszínház honlapján.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes