Az Elfogy a levegő vitte el az Arrasi Filmfesztivál közönségdíját Az Elfogy a levegő vitte el az Arrasi Filmfesztivál közönségdíját

Az Elfogy a levegő vitte el az Arrasi Filmfesztivál közönségdíját

A kritikusok díját a Libertate '89 – Nagyszeben kapta.

Átadták a november 3. és 12. között tartott Arrasi Filmfesztivál díjait. A 24. kiadás nagydíját Fien Troch Holly című kamaszdrámájának ítélte oda a zsűri. A közönség kedvence azonban egy friss magyar film volt: Moldovai Katalin Elfogy a levegő című, megtörtént eseményeken alapuló drámája.

A Torontóban bemutatott, Szalonikiben ugyancsak az elmúlt hétvégén a legjobb színész díjával (Sándor Soma) elismert és a Mannheim-Heidelbergi Nemzetközi Filmfesztiválon is versenybe válogatott alkotás romániai premierje november 24-én lesz.

„Mindenhol fogy a levegő” – Interjú Moldovai Katalinnal, az Elfogy a levegő rendezőjével

2023. november 10.

A Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon debütált, azóta Varsóban is bemutatták, a magyarországi mozik pedig most (a romániai mozik pedig november 24-től) vetítik Moldovai Katalin első nagyjátékfilmjét, aminek címe a sokatmondó Elfogy a levegő. A kortárs oktatás helyzetéről, az erdélyi játékfilmekről és a fogyatkozó levegőről is beszélgettünk Moldovai Katalinnal.

Olvasd tovább  

A kritikusok díját a román-magyar koprodukcióban készült Libertate '89 – Nagyszeben vitte el. Az 1989-es forradalom zavargásai közepette játszódó történet szintén megtörtént eseményekből ihletődött. A Tudor Giurgiu rendezte és a kolozsvári TIFF közönségdíjával is elismert alkotás nyitotta múlt szerdán, az Uránia Nemzeti Filmszínházban a budapesti Román Filmhetet, és mostanig közel 16 000 néző volt rá kíváncsi Románia-szerte.

 

Friss film és sorozat

  • Jeanne du Barry - A szerető

    Színes életrajzi, történelmi, 113 perc, 2023

    Rendező: Maïwenn Le Besco

  • Hidegvér

    Színes bűnügyi, thriller, 134 perc, 2023

    Rendező: Grant Singer

  • A gyilkos (The Killer)

    Színes bűnügyi, thriller, 113 perc, 2023

    Rendező: David Fincher

  • Elfogy a levegő

    Színes filmdráma, 105 perc, 2023

    Rendező: Moldovai Katalin

  • Marvelek

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 105 perc, 2023

    Rendező: Nia DaCosta

  • Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 165 perc, 2023

    Rendező: Francis Lawrence

  • Nyad

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi

  • MMXX

    Színes filmdráma, vígjáték, 160 perc, 2023

    Rendező: Cristi Puiu

  • Warboy

    Színes filmdráma, történelmi, 88 perc, 2023

    Rendező: Marian Crişan

  • Kívánság

    Színes animációs film, fantasy, musical, 95 perc, 2023

    Rendező: Chris Buck, Fawn Veerasunthorn

  • Napóleon

    Színes életrajzi, háborús, 158 perc, 2023

    Rendező: Ridley Scott

  • Repülés kezdőknek

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Hafsteinn Gunnar Sigurðsson

Szavazó

Ki a kedvenc Napóleonod?

Szavazó

Ki a kedvenc Napóleonod?

Friss film és sorozat

  • Jeanne du Barry - A szerető

    Színes életrajzi, történelmi, 113 perc, 2023

    Rendező: Maïwenn Le Besco

  • Hidegvér

    Színes bűnügyi, thriller, 134 perc, 2023

    Rendező: Grant Singer

  • A gyilkos (The Killer)

    Színes bűnügyi, thriller, 113 perc, 2023

    Rendező: David Fincher

  • Elfogy a levegő

    Színes filmdráma, 105 perc, 2023

    Rendező: Moldovai Katalin

  • Marvelek

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 105 perc, 2023

    Rendező: Nia DaCosta

  • Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 165 perc, 2023

    Rendező: Francis Lawrence

  • Nyad

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi

  • MMXX

    Színes filmdráma, vígjáték, 160 perc, 2023

    Rendező: Cristi Puiu

  • Warboy

    Színes filmdráma, történelmi, 88 perc, 2023

    Rendező: Marian Crişan

  • Kívánság

    Színes animációs film, fantasy, musical, 95 perc, 2023

    Rendező: Chris Buck, Fawn Veerasunthorn

  • Napóleon

    Színes életrajzi, háborús, 158 perc, 2023

    Rendező: Ridley Scott

  • Repülés kezdőknek

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Hafsteinn Gunnar Sigurðsson