Hosszú évek után az első szerb filmbemutató Zágrábban Hosszú évek után az első szerb filmbemutató Zágrábban

Hosszú évek után az első szerb filmbemutató Zágrábban

Srđan Dragojević Szent György megöli a sárkányt című művét, minden idők legdrágább szerb alkotását vetítették a zágrábi Európa moziban, majd bemutatják Fiuméban (Rijeka) is – tájékoztatott az MTI.

A horvátországi szerbek kulturális egyesülete, a Prosveta szervezte a film horvátországi premierjét, és Zágrábon kívül a második legnagyobb horvát városban, Fiuméban is levetítik, majd rendes forgalmazásban bekerül a horvát mozik repertoárjába.

A Jutarnji List című zágrábi lap a legfontosabb modern hangvételű szerb rendezőnek tartja 90-es évek elején felfedezett Srđan Dragojevićet, aki azt mondta a Tanjug zágrábi tudósítójának, hogy reméli, ez a filmje is olyan jó fogadtatásban részesül majd Horvátországban, mint a legutóbb, 1999-ben bemutatott Sebek című műve. A rendező bejelentette a közönségnek, hogy következő filmjét horvát koprodukcióban készíti horvát színészekkel, mert úgy véli, hogy a regionális kulturális együttműködésnek reális esélye van a térségben. A Szent György megöli a sárkányt főszereplője a zágrábi színésznő, Natasa Janjic, akit állva ünnepelt a bemutató közönsége.

A szerb film 4,5 millió euróba (több mint egy milliárd forint) került. A történet 1912-ben kezdődik az első balkáni háborúval, a szerb-török csatával, majd két évre rá az I. világháborúval folytatódik, amikor is a szerbek megütköznek az Osztrák-Magyar Monarchia seregével, amelyben horvátok és csehek is harcolnak.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?