Múlt héten rendezték meg Zágrábban az Animafestet, a világ második legrégebbi animációs filmes fesztiválját – az éppen zajló Annecyi Nemzetközi Filmfesztivál után –, ahol idén három magyar film is versenyzett.
Az Animafesten egy egészestés, egy rövidfilmes, egy diákfilmes, egy külön a horvát rövidfilmeknek szentelt, valamint egy ifjúsági kategóriában versenyeztek animációk. A magas színvonalú és sokszínű versenyszekciók mellett a közönség idén beülhetett klasszikus és kortárs cseh animációkra, szituációs, abszurd vagy fekete komédiákra, vagy éppen a Phil Mulloy- és Krešimir Zimonić-retrospektívek közül is valamelyikre. Mulloy mesterkurzust is tartott, ahogyan Bill Plympton, Barry J. C. Purves és Naomi van Niekerk is, emellett vetítettek még kísérleti animációs filmeket a nemzetközi animációs szcénából a World Panorama szekcióban – és még sok mást.
Gute Reise! – Csáki László: Kék Pelikan
2024 egyik legvárósabb magyar filmje a kultikus Moszkva tér világába repít vissza, amikor a kalandvágyó, de csóró fiatalok – hasonlóan kalandvágyó és csóró fiatalok jóvoltából – kedvezményes árú, hamisított vonatjegyekkel ruccanhattak ki a foszladozó Vasfüggönyön áttündöklő Nyugatra. Csáki László első nagyjátékfilmjét személyes élmények inspirálták: a 2000-es évek elején maga is ilyen simlis vonatjegyekkel kalandozta be Európát.
Az egészestés kategóriában Csáki László Kék Pelikan című, a tavalyi Tallinn Black Nights Filmfesztiválon debütált, azóta számos (többek közt az eheti annecyi filmfesztiválon is) versenyző animált dokumentumfilmje a a zsűri különdíját nyerte el. Csáki filmje olyan animációkkal versenyzett, mint a kanadai Joël Vaudreuil rendezte When Adam Changes, az olasz-francia koprodukció, Csirkét Lindának! (Chicken for Linda!, r. Chiara Malta, Sébastien Laundenbach), a Sirocco és a szelek királysága (Sirocco and the Kingdom of the Winds), amelyet a belga Benoît Chieux rendezett, vagy a Phoenix: Reminiscence of the Flower (Hi no Tori: Eden no Hana, r. Shojiro Nishimi) című anime. A kategória győztese végül a spanyol Isabel Herguera által rendezett Sultana’s Dream (El sueño de la sultana) című feminista animáció lett, melynek főhőse, Inés, egy Indiában élő spanyol lány véletlenül bukkan rá a filmmel azonos című utopikus regényre. A regény színhelye Ladyland, ahol értelemszerűen a nők uralkodnak, a férfiak pedig otthonaikban elzárva élnek és vezetik a háztartást. A film szereplői hagyományos akvarellfestékkel rajzolt animációs technikával kelnek életre, így színeik haványak és visszafogottak, de a végső látvány létrehozásához az alkotók számítógépes technikát is használtak.
A rövidfilmes versenyben két magyar film is volt idén. Az egyik Buda Anna Flóra tavalyi alkotása, a 27, amely 2023-ban Cannes-ban és Annecyben is elnyerte a legjobb rövidfilmnek járó díjat; a másik Traub Viktória szintén éppen Annecyben versenyző Cipők és paták című 2024-es 2D-animációja, amely egy emberi lábak és magassarkú cipő után vágyakozó kentaurlány szerelmi drámáját meséli el egy krokodilférfival. A film többrétegű, lendületesen és könnyedén teremti meg a különböző szintjei – a cipős-patás szál naiv, gyermeki hangulata, illetve a krokodil és a szexuális ragadozó közti nagyon is komoly párhuzam – közti egyensúlyt.
A rövidfilmes versenyt egy belga-holland-francia koprodukció, a Nienke Deutz által rendezett The Miracle nyerte. A különböző animációs technikákat (stop motion és 2D számítógépes animáció) kreatívan ötvöző film egy középkorú nő magányos nyaralását mutatja be a Miracle nevű szállodakomplexumban. A szomorkás hangulatból és a terhesség motívumának kiemeléséből csak sejthetjük, hogy az Irma nevű nő legnagyobb, talán más soha be nem teljesülő vágya egy gyermek. Az átlátszóra rajzolt Irma minden mozzanata a rezignált atmoszféra ellenére annyira szeretettel teli, hogy képes belopni magát a film minden nézőjének a szívébe.
A rövidfilmes verseny számos figyelemre méltó alkotása közül két gyöngyszemet említenék: egy idős anya és idősödő fia kapcsolatát pszichoanalitikusakat megszégyenítő mélységgel bemutató, francia Peeping Mom (r. Francis Canitrot, 2023), amely tavaly versenyzett Cannes-ban; illetve a belga Nicholas Keppens rendezte Beautiful Men (2023), amely három testvér tragikomédiáját meséli el egy hajbeültetést végző törökországi klinikára való látogatás alatt. A kedvenc versenyszekcióm, a diákfilmek versenye különösen erősnek bizonyult – a zsűrinek bizonyára nehéz dolga volt, de végül a Carrotica című (r. Daniel Sterlin-Altman, 2024) német szatírának ítélte oda a fődíjat. A sárgarépát központi motívumként alkalmazó stop motion gyurmaanimáció cselekményének középpontjában egy queer fiú és anyja állnak, akik mindketten a saját vágyaikkal való szembenézéssel küszködnek.
A diákfilmek közül különdíjat nyert a személyes kedvencem, a lengyel Barbara Rupic szintén stop motion technikájú animációja, a Such Miracles Do Happen (2023). A filmet leginkább talán a weird fogalmával és a rút esztétikájával lehetne körülírni. Az absztrakt történetet, amelynek szereplői mozgó szobrok és csont nélküli, olvadozó, szétfolyó emberszerű lények, egy vallásos-misztikus, Tarkovszkijt idéző légkör jellemzi.
A horvát filmek versenyét a Žarko, You Will Spoil the Child! című, Milivoj és Veljko Popović által rendezett animáció nyerte, amely egy nagypapa és unokája különleges kapcsolatát járja körül, jugoszláv történelmi kontextust és Titóval kapcsolatos poénokat is belopva a történetbe; az ifjúsági filmek kategóriájában pedig a rövid Nube (kb. Felhők) című, de hosszú nevű mexikói rendezők (Christian Arredondo Narvaez és Diego Alonso Sánchez de la Barquera Estrada) és magyar producerek közreműködésével készült filmje nyerte el a fődíjat.
A filmszakmabelieket a vetítéseken, mesterkurzusokon és közönségtalálkozókon kívül számos izgalmas program várta. Volt pl. pitchfórum a rendezők számára, én viszont a GoCritic! nevű kritikaíró workshop által jutottam ki a fesztiválra a világ legkülönbözőbb helyeiről érkező öt másik fiatal filmkritikussal együtt. Mentorunk a belgrádi származású, de Zágrábban élő kritikus, Vladan Petković volt, aki egyébként a kolozsvári TIFF-nek is visszatérő vendége. A műhely egy találkozóval indult, ahol bemutatkozhattunk egymásnak, és közösen eldöntöttük, ki milyen filmről szeretne írni. Ezután mindenki egyénileg dolgozott a szövegein, majd találkoztunk Vladannal, és megvitattunk, majd szerkesztettük a szövegket. Írhattunk kritikát vagy rövidebb esszét is, amelyben több filmet tárgyalunk egy közös téma vagy motívum mentén, illetve készíthettünk interjút is. A kívánt cél az volt, hogy a hét végére mindenkinek legyen legalább két szövege – ezt a küldetést sikeresen teljesítettük. A workshop keretén belül készült angol nyelvű szövegeinket a Cineuropa és a Zippy Frames közli majd.
De nem csak a moziban és a laptop mellett telt el az a rendkívül sűrű hét, esténként ugyanis a rövidfilmes verseny animációira improvizált jam session, karaoke-est vagy éppen animation battle (improvizált animációs verseny) gondoskodott róla, hogy kicsússzunk a szövegek leadási határidejéből. A grúz workshopos társammal, Anival sikerült sort kerítenünk egy látogatásra a szétment kapcsolatok múzeumába (Museum of Broken Relationships) is, ahol jó sokat sírtunk és nevettünk. Egyik délelőtt pedig egy Animafest-pikniken vehettünk részt a Ribnjak-parkban, ahol megkóstoltam a gulyás horvát megfelelőjét, és meglepetten vettem tudomásul, hogy filmes körökben még él a névjegykártya-osztogatás romantikus szokása.
Az Animafestet és a GoCritic! workshopokat szívből ajánlom minden fiatal cinefilnek, nemcsak a fergeteges bulik, a nagyszerű filmek és a jó társaság miatt, hanem a hasznos tanácsok és a tudás miatt is, amellyel ezeken az eseményeken gazdagodhatnak.
